1949 – a nyilvánosság gyújtópontjában
A herfordi "Csodadoktor"
A kilencéves Dieter Hülsmann már egy ideje ágybanfekvő beteg volt. Előrehaladott izomsorvadásban szenvedett, és az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Miután Bruno Gröning foglalkozott a kisfiúval, a gyermek ismét képes volt járni. Hülsmann mérnök, akit fia hirtelen gyógyulása fellelkesített, kérte a vendéget, hogy maradjon továbbra is náluk. Más betegeket is meg akart hívni, hogy a csodadoktor segítsen rajtuk.
Bruno Gröning elfogadta az ajánlatot, és a házat egyre több gyógyulásra váró kereste fel. Egyre többen hallottak a Gröning körüli csodálatos gyógyulásokról. Nem tartott sokáig, és neve ismertté vált. Az újságok beszámoltak a "Csodadoktor"-ról, és az angol szektorban napi téma lett. Ezrek áramlottak a Wilhelmsplatz-ra, és tömegek lepték el a házat.
|
|
|
Manfred Lütgenhorst, a "Münchner Merkur" újságírója többek között így írt 1949. június 24-én:
"Amikor délelőtt 10 óra 30-kor megérkeztem Herfordba, a Wilhelmsplatzon a kis két emeletes ház előtt kb. 1000 ember gyűlt össze. Kimondani is nehéz, milyen nyomorúságos képet nyújtottak. Számtalan béna ült tolószékben, másokat hozzátartozóik támogattak, vakok, süketek, anyák béna és gyenge elméjű gyermekeikkel karjukban, öreg nénikék és fiatal emberek tolakodtak, sóhajtoztak. Majdnem 100 autó, teherautók, buszok tömege parkolt a ház előtt; valamennyien messziről jöttek.
'"Gondolják Önök, hogy meggyógyulnak?" - kérdeztem a betegeket. Ők bólintottak.
"Tegnap kellett volna, hogy Ön itt legyen" - válaszolta egyikük "Gröning úr Viersenben volt, Rheinland-ban, és itt az udvarban öt béna volt jelen, mind egészségesen mentek haza. Távgyógyítás – az udvar gyógyította meg őket." A többi beteg igazolta ezt a tényt.
 |
 |
 |
Továbbmentem a tömegben, és lejegyeztem az emberek csodálatos beszámolóit. Ez már mind elég volna ahhoz, hogy kitöltsön egy könyvet. Amikor rágyújtottam egy cigarettára, mellettem egy fiatalember így szólt: "Kérem, adjon nekem is egyet!" Egyenruhát hordott, és úgy nézett ki, mint aki Oroszországból tért haza. Adtam egyet neki. Rágyújtott és nagy lelkesedéssel mondta: "Látja, mindent tudok újra magam csinálni." S eközben elkezdte a jobb karját ujjaival együtt mozgatni és közben jobb lábát is. "Önt is Gröning gyógyította meg?" – kérdeztem. "Igen, Oroszországban az egész jobb oldalam megbénult. Gröning úr csak rám nézett, és most újra teljesen egészséges vagyok, még most sem tudom ezt felfogni." Boldogan mozgatta végtagjait.
Egy csoport felé igyekeztem, ahol emberek egy kb. 40 éves fehérhajú nőt vettek körül Hallottam, amikor az asszony ezt mondta: "Engem is Gröning úr gyógyított meg. Súlyos gyomorfekélyem volt, egyre soványabb lettem, és nem tudtam már a fájdalmaktól aludni. Tizenketten voltunk egyszerre Gröningnél. [...] Rám nézett és úgy tűnt, mintha a fekély, mint egy kő, a földre hullott volna. Azóta nincsenek fájdalmaim, egyre hízom, és a röntgenfelvételek egyértelműen kimutatták, hogy a fekély eltűnt. Az orvosi vizsgálati bizottság rendelkezésére álltam. Mondhatom Önöknek, nagyon csodálkoztak!" Az asszony tovább folytatta elbeszélését: "De ez még mind semmi. Múlt héten egy vak ember tartózkodott itt az udvaron. Több napon és éjszakán át várakozott. Miután én többször idejövök, feltűnt nekem. Megszántam szegényt és meghívtam enni. Nem, hárította el. "Nem mulaszthatom el azt a pillanatot, amikor Gröning úr kijön." Ekkor hoztam neki egy zsemlét, és azt mondtam neki, hogy majd gondoskodom róla, hogy valaki kivigye őt a pályaudvarra. "Senkire sincs szükségem, mert én egyedül fogok menni a pályaudvarra." S ezután saját szememmel tapasztalhattam meg. Gröning úr kijött, és a fiatalember felkiáltott. "Ismét látok!" Valóban, a fátyol eltűnt a szemei elől. Leírta nekem, milyen táskát tartottam a kezemben. Ezt mondta: "Ott megy egy autó, s ez és ez a rendszáma." És ahogy kijelentette előre, megtalálta az utat egyedül a pályaudvarra. A körülállók mind sírtak az örömtől."
|
|
|
Nem tartott sokáig, és a hatóságok – különösen az egészségügyi hatóság – megvizsgálták az ügyet.
Kialakult egy vizsgáló bizottság, és Bruno Gröninget eltiltották a gyógyítástól.
Néhány befolyásos orvos kimondottan ellensége lett. Mindent megmozgattak, hogy működésében akadályozzák, és követelték, vesse alá magát egy tudományos vizsgálatnak.
Hogy milyen gondolat állt a tilalom mögött, világosan megmutatkozik az irányt megszabó résztvevő orvosok következő kijelentéseiből. "Gröning bebizonyíthatja azt, amit csak akar, a gyógyítási engedélyt úgysem fogja megkapni." "Az orvosok szakmai becsületét sérti, ha Gröninggel szóba állnak."
Június végén véglegesen el kellett hagyja Herfordot. Minden igyekezete meghiúsult, hogy gyógyítási engedélyt kapjon.
A "Gröning fenomén" és az orvosok
Körülbelül ebben az időben kezdték el Gröning gyógyítási sikereit felülvizsgálni a "Revue" című újság egészségügyi munkatársai. A marburgi pszichológus Dr. H. G. Fischer egy külön újságíró stábbal utazott Herfordba. Beszélgetéseket folytatott a gyógyultakkal, és meglepetéssel állapította meg, hogy Gröning módszere tényleg sikeres volt. Ezért a "Revue" elhatározta, hogy hozzájárul a "Gröning fenomén" tudományos alapon való tisztásához. A heidelbergi egyetemi klinika kapta a megbízást, hogy a "Csodadoktor“ gyógymódjait kivizsgálja.
Bruno Gröning beleegyezett Fischer javaslataiba, mert pozitív szakértői véleményt ígért a vizsgálatok kedvező lefolyása esetében. Bruno Gröning remélte, hogy utat talált ahhoz, hogy szabadon működhessen.
 |
Július 27-én kezdődtek a vizsgálatok. Azok a személyek, akiken tudását be kellett bizonyítania, a betegeknek abból a köréből kerültek ki, akik mintegy 80 000 kérő levélben fordultak hozzá. Ehhez még hozzájött a heidelbergi Ludolf-Krehl klinika néhány paciense. Először mindnyájukat alaposan kivizsgálták, és megállapították a diagnózist. Ezek után kerültek Gröninghez, rajtuk kellett megmutassa módszerét. Ennél más orvosok is jelen voltak. Tanúi lehettek annak, hogyan szűntek meg a betegségek, sőt gyakran spontán gyógyulások is történtek. A klinikán tartott utóvizsgálatok igazolták a gyógyulásokat. Még a gyógyíthatatlannak tartott Bechterew kór is gyógyítható.
A "Revue" újság által megjelentetett szakvéleményben Dr. Fischer nyomatékosan kijelentette, hogy Bruno Gröning nem sarlatán, hanem született tehetségű lelki orvos. Ezzel próbálta saját szemszögéből a "Gröning fenomént" megmagyarázni, anélkül, hogy igazságot tegyen.
A végleges szakvéleményt az eredmények kiértékelése után akarták kidolgozni. Biztosították Bruno Gröninget, hogy szabad utat kap működéséhez. Eközben Fischer professzor és von Weizsäcker úr (akinek a védnöksége alatt állt az egész vállalkozás) egy javaslatot tettek. Gyógyintézeteket akartak létesíteni, ahol Bruno Gröning az orvosok mellett működhetett volna. A betegek vezetését és kiválasztását azonban maguknak akarták biztosítani. Ezzel kapcsolatban Bruno Gröning így nyilatkozott:
"Ennek alapján a prof. Fischer által megállapított pénzügyi feltételek számomra nem voltak elfogadhatóak. Természetesen erről sok megbeszélést folytattunk, sőt azokkal az urakkal is, akik ezt finanszírozni akarták. Prof. Fischer javaslataival nem tudtam egyetérteni, ezért elutasítottam, és pedig azért, mert
- semmiféle anyagiakkal nem rendelkeztem, ellentétben vele, így nem vállalhattam olyan pénzügyi kötelezettségeket, amelyeket nem tudtam volna teljesíteni.
- soha nem gondoltam arra, hogy ebből a tervből anyagi hasznot húzzak.
Ezért mindez számomra lehetetlen követelés volt. Azon kívül csak azt akartam tenni, ami a hívatásom, hogy a segítséget kérőknek segíthessek. Csak ezért akartam a pszichoterapeuták rendelkezésére állni, de ebből az ügyből soha sem akartam üzletet csinálni."
Bruno Gröning elutasító viselkedése miatt a professzorok elvesztették az iránta való érdeklődésüket. A megígért szakértői véleményt soha sem állították ki. Ahelyett, hogy szabad működést biztosítottak volna számára, még több akadályt gördítettek útjába. A vizsgálatok folyamán gyógymódját "kezelés" és "páciens" kifejezésekkel látták el, és mint orvosi működést értékelték. Ezzel a természetgyógyász törvény meghatározta a konfliktust.
Traberhof
A heidelbergi vizsgálatok lezárása után, 1949 augusztusában Bruno Gröning figyelme Dél Németország felé fordult. Meg akart szabadulni a személye körül keletkezett zűrzavartól, és egy Rosenheim közelében lévő nyugodt, privát birtok területére vonult vissza. Eleinte sikerült tartózkodási helyét titokban tartani. De miután az újságok először beszámoltak Bajorországba való megérkezéséről, nagy tömegek rohanták meg a környéket.
|
|
|
Kb. 30 000 ember áramlott naponta a rosenheimi Traberhofba. A sajtó, a rádió, újságok számoltak be erről. Sőt filmet is forgattak az eseményekről. A címe "Gröning" volt, és a körülötte lezajló eseményeket dokumentálta.
Szeptember második hetében a "Zeitungsblitz“ c. újság egy külön kiadásában így számol be:
|
|
"Időközben mintegy tízezren gyűltek össze, akik órák óta a forró hőségben arra a nagy eseményre vártak, hogy Bruno Gröning megjelenjen a balkonon. Ekkor Bruno Gröning beszélt a tömeghez, és kisugározta gyógyító erejét. Szorosan egymáshoz préselődve álltak az emberek, hogy teljes mértékben élvezhessék a "Heilstrom"-ot. Már jelentkeztek az első reakciók a tolószékben ülő és más súlyos betegeknél.
A vakok ismét láttak, ismét felemelkedtek a járni nem tudók, a bénák ismét megmozgatták merev végtagjaikat. Emberek százai számoltak be arról, hogy beteg testrészeiken a fájdalmak felerősödtek, szúrást, nyomást, bizsergést éreztek, vagy a könnyedség megmagyarázhatatlan érzését, - vagy arról, hogy fejfájásuk hirtelen megszűnt."
De nemcsak a Traberhof-ban került sor bibliai jelenetekre. Mindenütt, ahol Gröning megjelent, viharos gyorsasággal vették körül a betegek. Anita Höhne "A ma szellemgyógyászai" című könyvében így írja le a Gröning körül kialakult helyzetet:
"Amikor Gröning még csak beharangozta jövetelét, már megkezdődött a zarándoklás." Tipikusak azok a jelenetek is, amelyeket Rudolf Spitz újságíró figyelt meg az 1949 szeptemberében Gröningnél tett látogatásánál.
"Este 7 órakor emberek ezrei várakoztak a Sonnenstrassén. 22 óra 30 perckor még mindig ott voltak. A háború öt éve folyamán sok mindent megéltem, de akkora megrázkódtatást soha, mint ebben a négy órában, amikor Bruno Gröninggel szemben ülve megtapasztalhattam a szenvedés és nyomorúság borzalmas parádéját. Epilepsziások, vakok, bénák mankóikkal nyomakodtak hozzá. Anyák emelték béna gyermekeiket Gröning felé. Egyesek elájultak, jajgatás, segítségért való könyörgés, kérelmek, sóhajok hallatszottak mindenfelől."
Egy másik müncheni újságíró, Dr. Kurt Trampler is megfigyelte a tolószékeikben ülő betegeket, bénákat, nagy tömegeket a Rosenheim melletti Traberhof-ban, ahol Gröning annak idején lakott. Trampler, mint a "Münchener Allgemein" riportere jelent meg – olyan újságíró, aki csak azt hitte el, amit saját maga látott és hallott:
"Most egy hangot hallottunk a balkonról, ami nem Gröningé volt, és az ablak irányába igyekeztünk. A müncheni rendőrfőnök, Pitzer beszélt az összegyűlt emberekhez. Beszámolt arról, hogy fájdalmas isiásza, ami éveken keresztül kínozta, Bruno Gröning jelenlétében nagymértékben enyhült. Pitzer nem olyan ember, aki hiszékenységre hajlamos, de amit saját magán megfigyelt, azt bizonyítani is tudja. Most nyilvánosan kiállt Gröning mellett. Hagen úr, CSU képviselő, hasonló kijelentéssel követte őt."
Sőt a bajor hatóságok is jóindulatúak voltak Göninggel szemben. 1949. szeptember 7-én a "Münchener Merkur" "Jóindulat Gröninggel szemben" címszó alatt így nyilatkozott:
"Dr. Erhard miniszterelnök egy hétfői sajtókonferencián kijelentette, hogy nem lehet egy ilyen "rendkívüli egyéniség"-nek, mint Bruno Gröning, a működését paragrafusok miatt meghiúsítani. Véleménye szerint Bajorországban ennek engedélyeztetése nem fog nehézséget okozni."
A bajor belügyminisztérium lapzártakor közölt ismertetése szerint Bruno Gröning gyógy-tevékenységének vizsgálata a követezőket eredményezte: "Tevékenységét szabad szeretetszolgálatnak kell tekinteni, és ennek megfelelően a természetgyógyász törvény szerint nincs engedélyezésre szükség."
A Traberhof-ban nagy zűrzavar alakult ki Gröning személye körül. Sokan érkeztek olyanok is, akik képességéből üzletet akartak csinálni. Ártottak jó hírének és tekintélyének, és ez a hatóságok távolmaradását okozta.
Amikor ez az állapot lehetetlenné vált, Gröning visszavonult a bajor hegyekbe. A gyógyhelyek felépítéséhez akart néhány ajánlatot megvizsgálni. Célja az volt, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, ahol a segítséget kérők rendezett körülmények között gyógyulást érhetnek el. A heidelbergi minta szerint az orvosoknak elő- és utóvizsgálatokat kell szervezniük, és a megtörtént gyógyulásokat dokumentálni.