Bruno Gröning:
Azért élek, hogy az emberiség tovább élhessen

Előszó

Ezt a könyvet abból az alkalomból állítottam össze, hogy Bruno Gröning 25 évvel ezelőtt, 1949-ben Herfordban megkezdte nyilvános működését. 1974-ben a következő címet adtam e műnek "Bruno Gröning, 25 éves világméretű működése."

Ma, 1984-ben átdolgozva szeretném ezt a könyvet átadni. Mindaz, amit Bruno Gröning előre látott, egyre inkább valósággá válik. 
Az 1984. febr. 15-i "Rhein-Sieg-Anzeiger"-ben többek között a következőket olvashatjuk a Jövő a beton mögött? c. cikkben: 

Hideg csillag

Valószínűleg elkerülte a Földért aggódókat az, amit amerikai és szovjet tudósok egymástól függetlenül kiszámítottak: Ha a szuperhatalmak atomarzenáljuk tizedét a nagyvárosok felett bevetnék, akkor a Föld a klimaváltozások következtében hideg csillaggá válna; az emberiség megfagyna, ha nem halt volna már éhen, állapítják meg egyértelműen a keleti és nyugati szakértők.

Ilyen és ehhez hasonló jóslatok hangzanak el nap mint nap. Az emberek a harmadik fatimai híradás nyilvánosságra hozatalára várnak, amely valőszínűleg arra is választ adna, mit várhatunk a jövőtől.

Az emberek félelemben és depresszióban élnek, a betegségek egyre jobban terjednek, a fiatalok és az öregek körében is. Az embereket az élni akarásukban a kilátástalanság gátolja. Az élet értelmét nem tudják felfedezni. Betegen, legyengülve és reménytelenül telik azok élete, akik legtöbbször anyagi jólétben élnek. A lélek és a test pedig segítség és gyógyulás után kiált. Ki tud ilyenkor segíteni és gyógyítani, hol van kiút?

Erre csak egy válasz van: Nézzetek arra, aki 1949-ben a Rosenheim melletti Traberhofban és Herfordban emberek ezreinek adott választ erre a kérdésre, miközben megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek. Az emberek változást tapasztaltak magukban és felismerték életük értelmét. 

Bruno Gröning volt az, aki a múltba, a jelenbe és a jövőbe látott, ezért úgy tudott segíteni mindenkinek, hogy az illető tényleg segítséget kapott. A segítségkérők és gyógyulást keresők ismét vidámak, egészségesek lettek, az életet vállalták, és tudták, kinek kell szolgálniuk, már nem a Gonosznak, hanem a Jónak. Így megtapasztalták, hogy a Jó erősebb, mint a Gonosz.

Bruno Gröning az embereket újra összekötötte a mindenható erővel, a gyógyárammal, amely nem ismer lehetetlent és gyógyíthatatlant. A gyógyáram mindig az isteni erőforrásból származik és nekünk, embereknek csak vennünk kellazt. Miután mindezt felismerték az emberek, már nem félnek ettól, hogy a Gonosz hatalmába kerülhetnek

Bruno Gröning szavai egyre aktuálissabbá váltak:
"Azért élek, hogy az emberiség tovább élhessen."
"Mindenki saját maga orvosa lehet."
"Higgyél és bízzál, segít és gyógyít az isteni erő!"
"Szeresd az Életet - Istent!"
"Isten ott van mindenütt."
"A pénz hatalom, az egészség mindenható."
"Én semmi sem vagyok, Isten pedig minden."
"Minden gyógyult továbbadhatja a gyógyulást."

25 éve annak, hogy Bruno Gröning már nincs emberi alakban közöttünk és mégis mindenféle segítséget és gyógyulást tapasztalhatunk, ha szavában bízunk és ezáltal a gyógyáram kering testünkben. Barátaim, tudjuk, hogy bármilyen kilátástalan helyzetben érkezhet segítség, és ezért legyen ez a kis könyv a segítséget kereső számára az első lépés.

Gyemekkora és ifjúsága

Danzig volt Bruno Gröning otthona és szülővárosa. Danzig az a város, amely 700 éves gazdag német múlt-ra tekinthet vissza egészen lerombolásáig, amikor a lengyelek elfoglalták. Az a hely, ahol Bruno Gröning gyermekkorában, ifjúságában és korai férfikorában benyomásait szerezte.

Danzigot már a gótok is a Danzigi-öböl országának nevezték. A gótok itt telepedtek le a Keleti-tenger part-ján és évszázadokon át laktak a Visztula vidékén. Nem messze attól a helytől, ahol a Mott a Visztulától elválik, állt a danzigi vidéken a pomerani fejedelmek vára. Évszázadokkal később érkeztek ide a németek és kezdték meg működésüket az első német kereskedők. Az első német piaci település bizonyítottan 1224-ben jött létre. Danzig jelentős Hansa-város lett és felvirágzott. Később a német lovagrend birtokolta, átélt hosszú békeéveket, majd nyugtalan időket is. Danzig önállóvá vált, Nyugat-Poroszország fővárosa lett, végül pedig az első világháború után szabad város. Bizonyára ez volt a legnehezebb politikai és gazdasági időszak, amelyet a város átélt.

Ez volt Danzig sorsa, mivel földrajzi helyzete a Keleti-tenger öble és a Visztula torkolata kedvező volt arra, hogy vezető szerepet játsszon a Keleti-tengeri térségben. A város tragikus sorsához hozzájárult fekvése, hogy két nagy nép, a német és a szláv nemzet határán található.

A tengerpart és a folyóvidék szépsége hatott az emberekre, és itt egy nagy, gazdag, valamint erős várost építettek. A szorgalom, a hit és az erő jellemezték a danzigieket. Szép épületeket emeltek, pl. a Mária-templomot, a városházát, a nagy csarnokot az Artus-udvarban, a dologházat, a hajógyárat és a híres kaput a Motlawanál.

Martin Damss költeménye érezteti velünk Danzig lé-yegét:

Danzig gyakran a béke oázisának számított a német tartományok között, ezért adott menedéket művészek-nek és tudósoknak. Igazi történelmi teljesítmény volt, hogy a város támogatta az irodalomat és a színházat. 

Danzig városi címerében vérvörös alapon két fehér kereszt és egy arany korona található.

Danzig-Oliváról azt tudjuk, hogy 1170-ben egy cisztercita kolostort alapítottak ott.

Itt Danzig-Olivaban, az egyik elővárosban a tenger közelében élt a Gröning család. Hallgassuk meg, mit mond maga Bruno Gröning gyermek- és ifjúkoráról! Ebbe az archivumban őrzött értékes dokumentum ad betekintést. 

"Önéletrajz,

én, Bruno Gröning, jelenleg a Neckar melletti Plochingenben, Stumpenhofon, a Dorendreher 117. sz. alatt lakom, 1906-ban máj. 31-én negyedik gyermekként jöttem a világra. Heten voltunk testvérek. Édesapám August Gröning kőműves volt, 1949-ben halt meg. Édesanyám Margarethe Gröning pedig 1939-ben húnyt el.

Gyermekkoromat és ifjúságomat a szülői házban töltöttem és egyre inkább megtapasztaltam különleges képességemet, amely abban nyilvánult meg, hogy emberekre és állatokra megnyugtató vagy gyógyító hatást tettem.

Beteg emberek jelenlétemben már kisgyermekkoromban megszabadultak betegségeiktől, valamint felnőttek és gyerekek, ha izgatottak voltak vagy vitatkoztak, lehiggadtak, ha szóltam hozzájuk. Gyermekként megállapíthattam, hogy az állatok, melyek egyébként ki-számíthatatlanok, vagy vadak, velem szemben szelídek és kezesek lettek. Ezért feszült volt viszonyom a szülői házzal. Korán felébredt bennem a vágy a teljes önállóságra, hogy családom megnemértettségétől szabaduljak.
Elemi iskolába jártam, majd két és fél évig kereskedelmet tanultam. Ezt azonban édesapám kívánságára abba kellett hagynom, mert az volt az óhaja, hogy az építőiparban dolgozzam. Megfogadtam édesapám kívánságát és az ács mesterséget tanultam ki, de nem tudtam letenni a vizsgát, mert akkoriban nagy volt a munkanélküliség Danzigban. Ezért a tanoncidő befejezése előtt fél évvel záró vizsga nélkül kellett befejeznem tanulmányaimat, mert a cég, ahol dolgoztam, megbízások hiányában bezárt."

Család, munka, hadifogság és hazatérés

Bruno Gröning a következőket írja önéletrajzában:

"1925-ben sikerült önállósodnom és berendeznem egy építési-, bútor- és asztalosműhelyt. Kb. két év elteltével abbahagytam ezt a tevékenységet és 1943-ig gyári vagy alkalmi munkásként kerestem kenyerem. Így pl. dolgoztam a csokoládágyárban, 9 hónapig postán mint táviratkihordó és a Siemens és Halske cégnél gyengeáramú műszerész voltam. Itt a legtöbb munkát önállóan csináltam. Minden munkát érdeklődéssel végeztem, hiszen az volt fontos számomra, hogy gyakorlatra tegyek szert, melyben az ember tudását és képességét minden helyzetben és minden társadalmi réteg kapcsán tanulmányozhatom. Eközben megtapasztaltam, hogyan alakítják az emberek életüket. Nemcsak a legszegényebbeket kerestem meg, hanem a leggazdagabbakat is azért, hogy megismerjem életüket. Mozi, vendéglő, kártyázás stb. nem érdekelt engem.

21 éves koromban feleségül vettem Gertrud Cohnt. Ebből a házasságból két gyermek született, akik időközben meghaltak.

Már korán megmutatkozott az a képességem, hogy emberekre és állatokra nyugtató hatással vagyok. Ez a képeség néhány emberben ősidők óta létezik. Ez a hatás egyes különösen érzékeny emberekben annyira erős volt, hogy azok a pszichikai és testi zavarok, amelyeket más gyógymódszerek nem tudtak befolyásolni, eltűntek, vagy jelentősen javultak.

1943-ban, 37 éves koromban behívtak katonának. Felfogásom miatt konfliktusok adódtak. Így pl. még a hadbíróságot is kilátásba helyezték, mert a következő kijelentést tettem: Akár a frontra küldtök, akár nem, nem fogok lelőni egyetlen embert sem. A végén mégis a frontra kerültem.

1944-ben egy gránát szilánkja megsebesítette a jobb combomat, ezért egy hazai kórházba küldtek, de nem gyógyultam meg, mégis újra harcba küldtek az oroszok ellen. 1945 márciusában orosz fogságba estem, még ez év decemberében Nyugatnémetországba küldtek.

Az orosz fogolytáborban is síkra szálltam bajtársaimért, amiért a parancsnokság háromszor is kihallgatott, egyszer még agyonlövéssel is megfenyegettek. Többek között azt is követeltem, hogy a német foglyokkal bánjanak legalább úgy mint a barommal, mert akkoriban sokkal rosszabbul bántak velük, mint az állatokkal. Itt is megadatott nekem, hogy beteg és látszólag teljesen reménytelen állapotban lévő bajtársaimnak segítséget és enyhülést nyújtsak.

Miután a fogságból elengedtek, 1945-ben Dillenburgban telepedtem le. Elmentem feleségemért, aki Schleswigbe menekült. Mindenféle munkát elvállaltam ebben a háború utáni időben, hogy megélhessünk.

Nyugatnémetországben létrehoztam a szudéta menekültekkel együtt az "Elűzöttek segélyszervezetét". A lakásbizottságnak is tagja voltam, úgy éreztem, hogy kötelességem az embereken segíteni."

1949 - Herford

Bruno Gröning a következőket írja önéletrajzában:

"1949 márciusában egy ismerős hölgy bevezetett a Hülsmann családhoz. Segítenem kellett a fiuknak. Ez meg is történt. Hülsmann úr nagy propagandát fejtett ki és rengetegen jöttek a házba és a környékre. Sok gyógyulás történt, még spontán is meggyógyultak egye-sek. Először is felkerestem az egészségügyi hatóságokat azzal a kéréssel, hogy együttmüködhessem az orvosokkal. Már az elején el akartam kerülni minden kellemetlenséget. A hatóságok azonban elutasítottak, sőt még írásba is adták, hogy nem gyógyíthatok. A segítségkérők, akik a Hülsmann ház körül gyülekeztek, távollétemben tüntettek és megrohamozták a városházát. A polgármester így arra kényszerült, hogy értem küldjön, majd megengedte, hogy még 5 napig gyógyíthassak.

Elutaztam Hamburgba, Schleswigbe stb., valamint olyan orvosokhoz, akik meghívtak, hogy az ilyen látogatások alkalmával betegeken segíthessek. Hamburgban odáig fajult a dolog, hogy az ottani főpolgármester megtiltotta, hogy beszéljek, pedig a hamburgiak előkészítették, hogy több ezer segítségkérő előtt beszélhessek."

Dr. phil. Kaul, aki egyike volt a herfordi újságíróknak, figyelemmel kísérte az eseményeket, most részletet közlünk kiadványából, melynek "A herfordi csoda" a címe.

"Az emberiség egész baja megragadott engem!"

Betegek ezrei jöttek a nyugatwestfáliai városba, a-melynek falai között tartózkodott a csodadoktor. Busszal, teherautóval, személygépkocsival, vonattal és gyalog, lovaskocsin és kerékpáron, társzekéren és mentőn érkezett a tömeg éjjel és nappal Herfordba a Wilhelm térre, ahol a protestáns templom állt. A 7. sz. házban lakott Bruno Gröning annál a családnál, akinek a gyermeke meggyógyult. A nyomor itt megrázó és félelmetes volt. A környező kertekben és parkokban ültek a betegek, és ott voltak felállítva a hordszékek. Az ideutazó betegek napokat töltöttek itt, amíg vártak a gyógyulásra.

1949. jún. 17-én a rendőrség kb. 50 anyát akart barak-okban elhelyezni, de hiába volt minden rábeszélés, nem tágítottak helyükről, és még az eső sem futamította meg a várakozókat. Németország minden részéből érkeztek ide a reménytelenek és az elfáradtak, a fiatalok és az öregek, nők, lányok, gyerekek, mindenféle emberek, aztán amerikaiak, angolok, belgák, svájciak, svédek, magyarok, lengyelek, sőt még cigányok is, akik csapatokban érkeztek, miután egy néma cigánygyerek meggyógyult. Bénák, vakok, süketek, a nyomorultak nagy serege. Mind a szegényeknek, mind a luxuskocsiban ülőknek, vagy a mankóval járóknak, a reménykedőknek és a kétségbeesetteknek csak egy kívánsága volt: meggyógyulni! Őket nem érdekelte, hogy a hatóság vagy a minisztérium pecsétes engedélyével történike mindez, hogy a tudomány ellenzi-e, vagy sem, még az sem érdekelte őket, hogy messiásról vagy írástudóról van-e szó. Egyszerűen meg akartak gyógyulni, egészségesek akartak lenni és tettre kész emberekké válni.

Az emberi nyomorúság és a Bruno Gröning körül kialakult vita között a meg nem értettség szakadéka tátongott. Jelentkeztek kétkedők, szkeptikusok, szenzációt hajhászók, konkurrensek, irígyek, fecsegők, pózolók, beképzeltek és elbizakodottak. Mindnyájan azt hiszik, hogy mondaniuk kell valamit, a törvényt és a jogot kell képviselniük, valamint a közrendet és a biztonságot kell megvédeniük. Ezt a döbbenetes képet és a nyomort látva mindnyájunknak hallgatnunk kellene és némán elfordulnunk. Ha egy ember, aki 20 éve bénán, élő ha-lottként feküdt a székében, hirtelen feláll, és bizonytalan lépésekkel elindul, akkor valami csoda történt. Számára és számunkra olyan csoda történt, amelyet nem lehet megérteni, még akkor sem, ha okoskodunk és arra hivatkozunk, hogy ezzel még nincsen tudományosan bizonyítva, hogy Bruno Gröning igazából nem képzelt betegeket gyógyított-e. Hogy a 70 éves Klimphove asszony Ennigerlohból az Ostenfelder-u. 123-ból, aki 7 éven át béna volt, igazán beteg volt-e, vagy csak képzelt beteg, azt döntsék el azok az orvosok, akik őt eredménytelenül kezelték. Az a tény, amiről tanúskodom az, hogy ez az idős asszony 1949. jún. 16-án 14 óra körül segítség nélkül felállt székéből és karját mozgatta, számomra azon csodák közé tartozik, amely a szűk emberi értelmen túlmutat, és ahová - számítgatva - nemigen juthatunk el."

Azok az emberek, akiknek segített, őszintén mondtak segítőjüknek köszönetet. Az abból az időből származó sikerbeszámolók és hálalevelek az emberi nyomor és a gyógyulást követő boldogság, s hála megrendítő bizonyítékai. Ha Dr. Kaul ilyen nagy lelkesedéssel számol be az 1949-ben átélt herfordi órákról, és a segítségkérők hitét érzékelteti, akkor az ebből az időből származó sikerbeszámolók az emberek hitéről tesznek tanúbizonyságot.

A következő beszámolót Bruno Gröning egy olyan férfitől kapta, akinek a felesége meggyógyult.

Sikerbeszámolók 

Igen tisztelt Gröning Úr!

Kötelességemnek érzem, hogy tiszta szívemből és őszintén mondjak köszönetet Önnek feleségem Hilda Steffan (Bad Salzuffen, Untere Mühlenstr. 16.) gyógyulásáért: "1942-ből származó leletek alapján: neuralgiás panaszok, arthrosis deformans, spondylosis deformans, általános keringési zavarok, reuma az izmokban, fulladozás szívbetegség következtében."

Feleségem és leányom Luitgard (szül. 1930. máj. 1-én Kamnitzban) 1945-ig már hosszú ideje professzor Dr. Max Hochrein, a lipcsei Egyetemi Klinika igazgatója kezelése alatt álltak, aki csak csökkenteni tudta a fájdalmakat, de gyógyulást nem tudott elérni. Aggódtam sorsomért - hiszen évek óta üldöztek a nácik, mert keresztényi hitet vallottam a nemzeti szocializmus helyett. Elfogtak és 14 hónapi börtönbüntésre ítéltek. A kitelepítettekkel való embertelen bánásmód, a kisajátítás, a velejáró embertelen jelenségek, a több éves munkanélküliség és az eladósodás nemcsak feleségem, hanem leányom testi állapotát is nagy mértékben rontotta. Ezzel kapcsolatban említésre méltó az a tény, hogy az itteni ideggyógyász szakorvos Dr. Spernau - akit a náci rezsim szintén üldözött - helyzetünket ismerve - engem is (akinek armplesius-neuritise volt és testi gyengeségben szenvedett) ingyen kezelt 1945 tavasza óta, de neki sem sikerült a gyógyítás, csak a fájdalmakat tudta csökkenteni.

Teljesen bíztunk az Isten által Önnek adott erőben és 1949. jún. 1-én mi is ott voltunk a Wilhelm-tér 7. sz. ház kertjében a tömegben és kértük Öntől a gyógyulást. Csalódásunk és elkeseredettségünk határtalan volt, amikor azt mondták, hogy Ön nem gyógyíthat meg egy évek óta gyógyíthatatlan betegségben szenvedőt egy olyan rendelkezés miatt, mely érthetetlen és egyáltalán nem keresztényi, és amelyet a nép által választott hiva-talnok hozott.

A hit hegyeket képes elmozdítani, erre bizonyíték, hogy feleségem, aki Önt sohasem látta vagy hallotta, teljesen meggyógyult. Mialatt a tömegben állt, keze megdagadt és ujjai görcsbe rándultak. Erős tarkófájásról panaszkodott. Ahogy visszatért Herfordból, azonnal le kellett feküdnie - mert minden testrésze fájt és nagyon fáradt volt - akárcsak lányom, akinek a szeme és a környéke égett. 1949. jún. 1-2-ra virradó éjjel feleségem szinte semmit sem aludt, míg lányomnak évek óta ez volt a legnyugodtabb éjszakája. Feleségem azt sem tudta fájdalmában, hová tegye fejét, karját és lábát; viszont még a Wilhelm-téren megszabadult attól a nagy nyomástól, melyet sok éven át tarkójában, vállában és derekában érzett. Ez abban a pillanatban történt, amikor Ön a betegek tömege előtt beszélt. Az említett testrészekben a fájdalom jún. 2-án reggelre teljesen elmúlt. Már napközben sem volt fájdalma és jún. 2-3-ra virradó éjjel már elviselhetőek voltak a fájdalmak és aludni is tudott. 1949. jún. 3-tól kezdve már nem volt semmilyen panasza vagy fájdalma. A fulladozás is teljesen megszűnt, tud újra mély lélegzetet venni, panasz nélkül terhet cipelni, lépcsőn járni, amire éveken át képtelen volt.

Lányom baja, mely az orvosi bizonyítványban foglaltak szerint: hormonális elégtelenség, görcsös rohamok, melyeknél az idegi zavarok mellett a mírígyek "diszharmóniája" is szerepet játszik - mindez a fejlődési rendellenességgel függ össze - a szempilla ideges rángatózása, időnkénti dadogás beszéd közben - mely az itteni ideggyógyász szakorvos szerint súlyos jelentősen javult, miután háromszor tartózkodott az Ön közelében. Így nekünk szülőknek nem kell állandóan aggódnunk azért, hogy gyermekünket a mentő véres sebesüléssel hozza haza. 

Senki, sem személy, sem hatóság, sem egy ún. tilalom nem tud minket megakadályozni abban, hogy az Isten által Önnek adott gyógyerőben higgyünk és az Ön közelségét keressük. Teljes hittel kérjük Önt, hogy Isten által adott kegyelme segítségével gyermekünket meggyógyítsa. Sziklaszilárdan hisszük, hogy Önnek Isten segítségével sikerül az, ami az orvosoknak 9 éven át - ezek gondterhes évek voltak - a jóakarat és a vegyi összetételű gyógyszerek segítségével nem sikerült.

Kedves Gröning Úr, Önnek ismételten azt mondjuk: Isten fizesse meg! Erősítse Önt a Mindenható a Gonosz elleni szenvedésekkel teli harcában és tartsa meg még sokáig a szenvedő emberiség érdekében! Imáinkba foglaljuk Önt. - Baráti üdvözlettel és tiszta szívből jövő hálával maradunk az Ön hálás tisztelői.

(aláírások)

Leopold Steffan, Hilda Steffan, Luitgard Steffan.

BRUNO GRÖNING segít a szenvedő emberiségnek   "Aki abban a szerencsében részesül, hogy általam újra visszanyeri egészségét, az szívből adjon hálát ISTENNEK. Én csak az ő eszköze és szolgája vagyok"

Mit jelentenek ma a Bruno Gröning barátoknak a 25 év előtti herfordi események

Mit jelentenek ma a Bruno Gröning barátoknak a 25 év előtti herfordi események

Herford az legyen számunkra, ami egy ember számára a legszentebb. Itt nyilatkozik meg Isten az embereknek, hogy megmutassa nekik, milyen hatalmas is ő és mit is akar. Lehetőséget akar adni az embereknek, hogy korunkban és a mi hazánkban Hozzá visszataláljanak. S ez Bruno Gröning küldetése által történhetett meg.

Bruno Gröning által felismerhetjük Mennyei Atyánk akaratát, mely szerint az ember legyen szép, jó és egészséges. Ezért történhetett meg Herfordban az, hogy azok az emberek, akiket baj és fájdalom gyötört, megváltásra találtak. Nyiltan történt mindez, az emberek szeme láttára játszódtak le a bibliai jelenetek, és a világ felfigyelt erre, egy pillanatra "visszafogta lélegzetét."

Mi, Bruno Gröning barátok tudatában vagyunk annak, hogy az a kötelességünk, hogy a ma és a holnap embereit a herfordi eseményekkel megismertessük, hogy ők is átélhessék azt, amit mi az arra rákövetkező időben átélhettünk. Ezt az emberek mindig csodának nevezik majd, mert nem érthetik azt, amit Bruno Gröning mondott: "Nincsenek csodák, itt csak arról van szó, hogy a rend tér vissza az emberbe." Ezek az esemé-nyek azon emberek számára nem érnek véget, akik a Bruno Gröning által mutatott isteni utat követik. Ezek az események isteniek és a ma embere számára lehetővé válik, hogy a szenvedés útjáról letérjen és csatlakozzon hozzánk, hogy rátérjen az isteni útra és azon haladjon tovább.

Dobogó szívvel emlékezünk erre az időre és hála tölt el minket Teremtőnk és szolgája Bruno Gröning iránt, még 25 évvel a halála után is. Felismerjük azt a fényt, mely általa jött erre a világra és felháborodunk azon, milyen hatalmasnak hiszi magát a sötétség, miközben ezeket az eseményeket meg akarta tiltani. Ma már tudjuk azt, amit Bruno Gröning már akkoriban tudott: "Ezt nem lehet megtiltani, mert megtörténik az, aminek meg kell történie."

Meg vagyunk győződve arról, hogy a felebaráti szeretet lángját a jövőben nem lehet már megfékezni, ez a szeretet az emberek közt kötelességgé és magától értetődővé válik, mint ahogy ez 25 évvel ezelőtt bebizonyosodott. Alázatos felebaráti szeretetet mutatott nekünk Bruno Gröning Isten szolgájaként és azt is megparancsolta, hogy Isten eszközeként álljunk rendelkezésére úgy, hogy a szenvedőt ne üres szavakkal vigasztaljuk, hanem tettre készen, segítően támogassuk. Ez Herford hagyatéka.

Mit hozott Herfordban Bruno Gröning az emberek tudomására?

"Bízzál és higgyél, az isteni erő segít és gyógyít!"
"Isten a legnagyobb orvos."
"Minél nagyobb a baj, annál hosszabb ideig tart a szabályozás."
"Az emberben lévő jó kiűzi a benne lévő rosszat."
"Az ember cselekedetei szerint mérettetik meg, és ha nem találtatik túl könnyűnek, akkor megvan a reménye az üdvösségre."
"Dobja el a szenvedést, a bajt!"
"Segítséget kaptál, mert hittél!"
"Emberi parancsnak én nem engedelmeskedem. Olyan dolgokat vittem véghez, melyről azt mondjátok csoda, de ezek nem csodák, hanem magától értetődőek."
"Egy ember sem képes csodát véghezvinni, de arra sem képes, hogy olyasmit megtegyen, amit itt láttok."
"Nem az az eset áll fenn, hogy minden embernek segítenem kell. Tudom, hogy 100-ból csak 10-t nem tudok megnyerni. Aki gúnyt űz az Atyaistenből és nem hisz, annak nem lehet segíteni."
"Minden ember - fajra, nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélkül - méltó arra, hogy segítsenek neki."
"Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk és csak egy Atyánk van, űsten. Csak ő segíthet nekünk kikerülnünk abból a nyomorból és bajból, melyet nekünk kell viselnünk."
"Akarata szerint történik minden, akkor is, ha nem vagyok veletek."
"Amim van, azt odaadom, még az életemet is."
"Ha szegény is maradtam, mégis a legboldogabb ember vagyok a Földön, mert segíthetek."
"Egyre nincsen szükségem: köszönetre! Az Atyának mondjatok köszönetet. Ő az, aki segít, ha sikerülnek a dolgok."
"Életem minden emberé, és ezért minden perc és másodperc drága."
"Kevesebb legyen a szó, de annál több a tett." 

Bruno Gröning és az orvostudomány Heidelbergben

Hallgassuk magát Bruno Gröninget!

"Az 1949-es heidelbergi klauzúrával kapcsolatban - Rövid beszámoló, mely csak a legfontosabbat tartal-mazza.

1949 júniusában jogtalanul tiltottak el a gyógyítástól. Ez azért volt jogtalan, mert nem én gyógyítok, (hanem az isteni erő). Felvilágosító szavaim, melyeket az összegyűlt segítségkérőkhöz intéztem, olyan nagy jelentőségűek voltak, hogy sok jelenlévőnél, azaz segítségkérőnél, akiket az orvosok már gyógyíthatatlannak mondtak, gyógyulás következett be. Ez nagyon sok embernek feltűnt. Mindez F. Professzor úrra, aki akkor Marburgban lakott ( a Revue c. folyóirattal kapcsolatban), olyan nagy benyomást tett, hogy a gyógyultaknál kutatásokat végzett és megállapította, hogy a gyógyulások valóban létrejöttek. Az érdeklődés egyre nőtt, a helyszínen vizsgálatokat végeztek, amelyek szintén a sikert bizonyították. Akkor nem tartózkodtam Herfordban, hanem Észak-Németországban tartózkodtam. F. professzor úr Herfordban mindenkit mozgósított, hogy Észak-Németországban megkapjam a hírt, hogy jöjjek azonnal Herfordba, mivel egy bizonyos F. professzor és más urak nagy érdeklődéssel várnak rám, és az a céljuk, hogy szabadon működhessem. Eleget tettem ennek a felszólításnak. Herfordban aztán megbeszélést folytattam F. professzor úrral, aki támogatást igért és W. professzor úrral való együttmüködést a heidelbergi klinikán. Nemcsak azon fáradoztak, hogy az utat számomra szabaddá tegyék, hanem az orvostársadalom is nagy érdeklődést mutatott tevékenységem iránt, és már csak ezért is akartak támogatni. Az urak azért voltak annyira érdekeltek a dologban, mert ők - ahogy ezt hagsúlyozták - működésem sikeréről 100 %-ban meg voltak győződve, és mert működésemet az egész emberiség javára akarták fordítani. Megállapodtunk, hogy én az előbb említetteknek 10 napig a heidelbergi klinikán a rendelkezésükre állok; csak azért, hogy az egész orvostársadalomnak bebizonyíthassuk a Gröning által bekövetkezett gyógyulásokat, melyeket orvosok vizsgáltak és hagyták jóvá. Néhány nappal később megtudtam, hogy a "Revue" c. folyóirat vállalta a vizsgálatok pénzügyi kiadásait. Előzőleg még rendelkezésemre bocsájtottak egy Frankfurt/Main melletti házat, hogy alkalmam legyen erőt gyűjtenem és felkészülnöm feladatomra."

A "Revue" c. folyóirat a következőképpen számolt be akkoriban:

"Bruno Gröninggel a Heidelbergi Egyetemi Klinika orvosai előtt... Dr. W. úrral abban egyeztünk meg, hogy a kísérletek 1949. júl. 27-én kezdődnek. A betegeket azon betegek köréből választják, akik levélben fordultak Bruno Gröninghez. Ugyanis több mint 80 000 levél volt: olyan betegek levelei, akiknek már csak Gröning volt a reménységük, és hálálkodó levelek azoktól, kiket Gröning kezelt. Ezt a 80 000 levelet teherautóval hozattuk el Herfordból.

További betegeket pedig a Ludolf Krehl-Klinkáról utalják be. Júl. 26-án a "Revue" házat bérel Gröning és legszűkebb környezete részére, itt kell praktizálnia. Júl. 27-én reggel Gröning elhagyja a Taunusban lévő erdei házat és néhány órával később kocsinkon megérkezik Heidelbergbe.

A mágneses hangszalagfelvétel minden tévedést kizár. A nyilvánosság a heidelbergi kísérletek óta már nincsen ráutalva a többé vagy kevésbé ellentmondásos vallomásokra. A felvételek ugyanis hitelesen rögzítették a kezeléseket. A szalagokból adott részletek meggyőzőbb képet adanak, mint a hosszú beszámolók. A "Revue" a következő két oldalon részleteket közöl, amelyek - úgymond - drámai formában közlik Gröning egyik orvosi szempontból legérdekesebb sikerét. A beteg magatartását tartalmazó megjegyzéseket a jegyzőkönyvből vettük.

Bruno Gröning Strobelt kezeli a Bechterew-betegségből. Részlet a magnófelvételből

Strobel: (Hirtelen fájdalmat érez mindkét oldalon a farcsontjában.)
Gröning: Még mindig fáj?
Strobel: Igen - de már nem annyira.
Gröning: Lassan elmúlik. Csukja be a szemét és figyeljen! Mi történt most?
Strobel: A fájdalom csökkent. A gerincoszlopnál lévő merevség pedig, azt hiszem, véget ér.
Gröning: Egy kis bizsergés az, ami a csigolyákat lazítja. Álljon fel, mozogjon derékban, hajoljon le s fel! 
Strobel (a padló felé hajol.)
Gröning: Most hajoljon hátra!
Strobel: Hátul fáj.
Gröning: Hajtsa le a fejét- mintha lefelé nézne! Fejét jobbra, balra - és így tovább! Felnézni, lenézni - fel és le, jobbra, balra!
Strobel: (Elvégzi ezeket a mozdulatokat.). 
Gröning: Hajlítsa be a jobb hüvelykujját, mit érez ott? (Szünet)
Strobel: Könnyűnek érzem magam.
Gröning: És mit érez a derekában?
Strobel: Semmit - minden nyugodt ott hátul.
Gröning: Üljön le! - Mi történik most testében?
Strobel: Nagyon nyugodtnak érzem magam.
Gröning: De most mi történik?
Strobel: Pillanatnyilag semmit sem tudok mondani.
Gröning: A farnál kezdődően egy könnyű nyomást érez.
Strobel: Nem érzek semmit.
Gröning: Csukja be szemét és figyelje testét!
Strobel: A gerincoszlop körüli fájdalom elmúlt, frissebbnek érzem magam. (Minden nehézség nélkül feláll.)
Gröning: Hogyan állt fel egyébként?
Strobel: Nagyon nehezen - egészen merev voltam.
Gröning: Tegyen néhány lépést!
Strobel: Lágyékomban volt fájdalom, különösen lépcsőnjárásnál, alig tudtam felérni, nagyon nagyon fájt, bal oldalon jobban mint a jobb oldalon.
Gröning: Próbájon meg felmenni a lépcsőn!
Strobel: (Odamegy a lépcsőhöz, hirtelen fel - le ugrál. Nagyon boldog.)
Gröning: Fordítsa a fejét jobbra, balra!
Strobel: Recseg, mintha ott hátul homok lenne.
Gröning: Most milyen?
Strobel: Könnyebb.
Gröning: Abbamaradt a recsegés?
Strobel: Nem, még mindig recseg!
Gröning: Tegye oda a kezét - vegye el a kezét!
Strobel: (Még mindig mozgatja a fejét.)
Gröning: Egyre kevésbé.
Strobel: (Még mindig folytatja a fejével való fordítgatást.) Igen, jól megy. (Gröning más beteggel foglalkozik.)
Strobel: Könnyen megy - már nincsen fájdalmam, sem a farcsontomban, sehol sem.
Gröning: Még egyszer megkéri Strobelt, hogy menjen fel a lépcsőn.
Strobel: újra könnyedén ugrál le és fel.

Str. esete, mely Heidelbergben feltűnést keltett és az első bizonyítékok egyike lett. A páciens: Str. Mannheim-Neckerauból. Betegségének története: Str. betanított munkás egy kábelgyárban, 1906. jan. 30-án született, 1928-ban nősült, egy gyermeke van. Tüdőgyulladáson kivül sohasem volt beteg. A háborúban gránátszilánkok sebesítették meg a lábát és a farát, 1944-ben súlyos baleset érte. Az volt az ember be-nyomása, mintha a nyakát törte volna. De nem erről volt szó. 1945-ben fogságba került, de még ez év áprilisában szabadon engedték. 1945 augusztásában léptek fel a panaszok a fej mozgatása közben, majd a lágyék tájékán és később pedig a járás közben. A gerincoszlop teljes megmerevedése következett be, képtelen volt arra, hogy fejét mozgassa, jelentős fájdalmak menés és lépcsőnjárás közben. Tipikus Bechterew-betegség.

A kezelés elején nagyon szenved és nagyon nehezen jön be a kezelőbe. Az 1. sz. kép őt mutatja a többi beteg között. A 2. sz. kép: Gröning szavára felkel és felemeli lábát. Fájdalom nélkül teszi meg azokat a mozdulatokat, melyeket régebben nem tudott megtenni. 4. sz. kép: Most minden nehézség nélkül megy fel a "Rutenbergház" előcsarnokának lépcsőjén, megszabadulva az éveken át tartó testi és lelki gyötrődésektől.

Utóvizsgálat

Gröning első kezelése után a járással kapcsolatos zavarok teljesen eltűntek. A beteg jól érzi magát."

Ez egy kis részlet volt a REVUE c. folyóiratból. Fontos hangsúlyozni, hogy itt tudatosan vagy nem tudatosan - ez nyitott kérdés - orvosi szakkifejezéseket használtak Bruno Gröninggel kapcsolatban és ezáltal a REVUE a nyilvánosság tudomásásra hozta: Gröning kezel, Gröning sikerei, orvosilag érdekes siker ... Gröning páciense. Ezek a kifejezések voltak azok, melyeket később úgy manipuláltak, hogy Bruno Gröninget megbüntessék. És Bruno Gröning éveken át jogosan védekezett ez ellen, hiszen neki semmi köze sem volt a betegség kezeléséhez. Ő nem kezel, és egyáltalán nem kísérletezik. A siker, mely működése révén fennáll, nem az ő érdeme, hanem Istené. A legutolsó pernél mindezzel megvádolták és nem hittek szavának, hogy neki ahhoz semmi köze sincsen. 

Ez a könyv is azért készült, hogy a kifejezéseket pontosan és egyértelműen megmagyarázza. Ehhez tekintsünk vissza a kezdetekre.
Hallgassuk újra magát Bruno Gröninget ennek a heidelbergi klauzúrának az eredményéről:

"Az orvosi vizsgálódás jó eredményhez vezetett. Velem mindezt F. professzor közölte saját és W. professzor nevében. Ezeknek az eredményeknek az alapján biztosítottak arról, hogy további működésem vég-érvényesen lehetővé teszik. Gyógyításra alkalmas he-lyeket bocsátanának rendelkezésemre, ahol orvosok is működnének azért, hogy minden esetet pontosan ellenőrizhessenek, hogy ne csak a nyilvánosságnak, hanem az orvostudománynak is bizonyítékokat szolgáltassanak.

Ezzel kapcsolatban F. professzor által javasolt anyagi feltételek számomra elfogadhatatlanok voltak. Természetesen nagyon sok megbeszélést folytattunk ez ügyben azokkal az urakkal is, akik az egészet pénzelték volna. Nem tudtam F. professzor úr javaslataival egyetérteni és elutasítottam, mert

1. nem rendelkezem egyetlen fillérrel sem. Ezért nem tudtam anyagi kötelezettséget magamra vállalni, me-lyet aztán nem tudtam volna teljesíteni,
2. soha nem gondoltam arra, hogy ebből az egészből üzletet csináljak.

Mindez számomra lehetetlen követelés volt. Ezenkívül csak azt akartam tenni, ami hivatásomnál fogva adott volt, azaz a segítségkérőknek segíteni és ezért az orvosok és pszichoterapeuták rendelkezésére álltam, de sohasem akartam üzletet csinálni ebből.

F. professzor úr az egész klauzúra után engem arról biztosított, hogy tőle is és W. professzor úrtól is pozitiv véleményt fogok kapni, de soha nem kaptam ilyen megerősítést. Ellenkezőleg, mindent ellenem használtak fel.
Itt is újra meg kellett állapítanom, hogy nagyobb értéket képviselt az üzleti oldal. Hol maradt számomra az az igéret, hogy szabadon működhetem?

Az 1951-ben lezajlott első perhez bekérte az államügyészség az említett heidelbergi klinika szakvéleményét. Ezzel a szakvéleménnyel a bíróság nem tudott mit kezdeni, mivel ebből a bíróság által feltett kérdésekre a válasz nem volt kiolvasható. Ez a szakvélemény újra bízonyítékul szolgál arra, hogy számomra a negatív dolgokat elég jónak tartották, mivel az üzleti terv nem úgy sikerült, ahogy azt az urak elképzelték. A szakvéleményt íróasztal mellett készítették és olyan negatív dolgokat is megfogalmaztak, ami a bíróságon rólam összegyűlt és még nem volt tisztázva. Ez a szakvélemény nem válik az ún. szakértők becsületére, inkább annak adták bízonyítékát, milyenek is az emberek. Ezenkívül nem vált ez sem az orvostudomány, sem a pszichiátria becsületére. Természetesen nem tartozom azon emberek közé, akik mindent egy kalap alá vesznek, hanem ezt veszteségként könyvelem el.
Az orvostudomány és a pszichoterápia előbb említett urai miatt a sajtónak jó alkalma nyílott arra, hogy a rendelkezésre bocsájtott anyagból a negatívumokat emelje ki."

Bruno Gröning fellépése a korok tükrében 

1949-ben megjelent egy könyv segítőkész barátunk-ról és működéséről, amely egy negyedszázaddal később sem vesztett semmit sem aktualitásából és a történések fontosságából. Dr. Kurt Trampler újságíró írta "A nagy megtérés" c. művet. A következő részletek ebből a könyvből származnak:

"1949-ben Németországban nemigen volt más esemény, mely az érdeklődés középpontjában állt volna és az emberek együttérzésére talált volna, mint a történések Bruno Gröning körül. Ennek a férfinak a fellépése nem volt beleilleszhető a materialista világképbe. Valószínüleg ez a mélyebb oka az időközben kialakult vélemények elkeseredett harcának, melyek személye és a gyógyulások körül dúltak. Aki annyira a materialista gondolkodás rabja, hogy csak azt tudja elhinni, amit kezével meg tud fogni, vagy műszerekkel tud mérni és bizonyítani, az a megfoghatatlant, ami Bruno Gröning működése során történik, türelmetlenül fogja szemlélni és értetlenül áll vele szemben. Aki azonban alázattal áll a kideríthetetlen, az isteni előtt és nemcsak az értelemnek rendeli alá döntését, az felelőségteljes komolysággal próbálja legalább megérteni, hogy Gröning gyógyító ereje abból az örök forrásból származik, mely túlmutat gondolkodásunkon. Akkor hajlandó lesz arra, hogy olyan jelenségeket, melyeket pontosan megfigyelt, akkor is elhiggyen, ha a magyarázatok az ismert, a kiderített dolgok köréből hiányoznak.

Igy Bruno Gröning fellépése - függetlenül attól, hogy milyen ismerettel rendelkezünk róla és művéről - választóvíz, mely vélemény alakításra, állásfoglalásra kényszerít minket, azokhoz tartozunk-e, akik hajlandók a kideríthetetlent mint élő valóságot elismerni, vagy azokhoz, akik ezt a hitet tagadják. 

Az az érzés, hogy a materialista kor az önmegsemmisítés irányába halad, manapság általánosan elterjedt. De itt is választóvíz van azok között, akik hagyják magukat sodortatni a katasztrófa felé, vagy ha a hatalmasokhoz tartoznak, akkor bizonyos rablógazdálkodó módok ismeretében reménykednek a túlélésben, vagy azokhoz tartoznak, akik a nagy káosz közepette is rendíthetetlenül hisznek abban, hogy egy új kor virrad, mely újra egyesít minden élőt egy magasabb rendben, nagy harmóniában és együttműködésben. Mivel a világon sok ember teszi fel ezt a kérdést és mert számukra a válasz életük értelméhez kötött - ezért nemcsak a segítségre szorulók fordulnak Gröninghez. Az egészségesek is megkérdezik, hogy a megmagyarázhatatlan gyógyulások azokhoz a jelekhez tartoznak-e, melyek egy új kor eljövetelét jelentik. Igen, sok betegnek a kérdés megválaszolása talán még fontosabb, mint saját gyógyulása.

BRUNO GRÖNING  NAGY MEGTÉRÉSRE  szólítja fel az embereket A Rosenheim melletti Traberhof

A rosemheimi TE DEUM

Bruno Gröning összejövetele a Rosenheim melletti Traberhofon a segítségkeresők ezreivel drámai jelentőségű esemény volt: egy fordulópont jelképes tisztasággal.

A szenvedők, az elhagyatottak, a sorsüldözöttek, akik a vigasz és a gyógyulás reményében gyűltek össze, vádolták a materializmus korát, amelynek csődjéről tanúskodnak ezek az emberek végső elkeseredésükben. Bruno Gröninghez jöttek mindazok, akiket a háború sebekkel, csapásokkal sújtott, akiket elüldöztek hazájukból, akiket nyomorukban és kétségbeesésükben magukra hagytak. A legtöbben talán tudatában sem voltak annak, hogy - a szó igazi értelmében - az istentelen időből kilépnek és a szilárd hit köszöbét lépik át, hogy minden élő egy harmonikus egészet képez és elválaszthatatlanul Istenhez tartozik. De mindezekben az emberekben benne volt megkérdezetlenül is az a vágy, hogy a materializmus szívtelen hideg világából kilépjenek, és a gyógyító szavára sorsukat Isten könyörületes jóságának rendeljék alá.

A nagy középkori mesterek apokaliptikus képei lassan valósággá válnak, hiszen ha az ember elkezdett félni, a félelem aztán az embereket Rosenheimba vezette. Mindaz a gyógyíthatatlan betegség és seb, lelki rombolás és félelem felgyülemlett és eddig a kiváncsiskodók előtt titokban volt, az itt elkerülhetetlenül napvilágra került. Sápadt és beesett arcú nők és gyermekek, akiknek a szemén látszott a szenvedés, de már sírni is elfelejtettek; amputált lábúak és kezűek, és bénák, akik saját maguk már nem tudtak mozogni; emberek, akiket borzalmas görcsök ráztak, akiknek habzott a szája a fájdalomtól, vagy állandó sírás közepette vergődtek, itt jöttek össze, vagy ide Rosenheimba hozták őket: ezrek és ezrek jöttek hosszú sorokban.

Ami az életerőt és akaraterőt illeti, vagy a szerencsét és bizalmat, az már régen eltűnt belőlük vagy a táborok szögesdrótja mögött, vagy a szétrombolt házak romjainál, vagy ottmaradt az elvesztett hazában.

Ezekben a napokban és hetekben nem találkoztam senkivel, akit ne rázott volna meg mélyen a szenvedés és a nyomorúság ilyen mélysége. Aki bepillantást nyerhetett a levelekbe, amelyek tele voltak panasszal, nem-csak betegségük, hanem gazdasági helyzetük miatt is, de nem tudták megtenni a hossszú utat Bruno Gröninghez, annak számára világossá vált, hogy ezek az emberek, akik a betegek, sebesültek tömegét képviselték, ahogy ez háború idején, a népek gyűlöletének és sorsa bizonytalanságának idején már lenni szokott, fej fej mellett kitartottak. Természetesen voltak közöttük olyanok is, akiknek baja békeidőben is fennállt volna. De a segítségkérők legtöbbje mégis az emberirtás és a kor lelki megterhelésének elviselhetetlensége miatt került oda. A legtöbben közülük, hazatérők vagy sebesültek voltak, vagy olyanok, akiket kibombáztak és menekültek. Később fáradtan kérve segítséget, hivataltól hivatalig jártak, míg nem egy túlzsúfolt barakkban vagy házban tető került a fejük fölé. A hivatalokban csak egy szám voltak és sokszor goromba és részvétlen arcok néztek rájuk. Nem kaptak ott meleg emberi szót. Gyakran még azt is megtapasztalták, hogy a gazda-goknak, akik maguk is adhattak volna, szívesebben adtak mint az elszegényedettnek, akik csak nyomorúságos terhüket cipelték.

Ezek az emberek, akik Bruno Gröningre vártak, nem voltak sem lelkesek sem pedig olyanok, akik könnyen elhisznek valamit. Túlnyomórészt kétkedtek és apatikusak voltak, de fogékonyak az igazságtalanságra és azokra a mondatokra, amelyek arra utaltak, hogy győződjenek meg a kimondott szavak igazságáról, hi-szen megkapták a segítséget.

Napok és éjszakák teltek el a gyógyulás nagy napja, szept 9. előtt - Gröning ekkor még Észak-Németországban volt - mikor a várakozók között az első távgyógyulások bekövetkeztek. Ilyen események fantasztikus hatására a betegek körében változás állt be: szemük előtt hatott egy olyan erő, amelyre nem volt emberi magyarázat, és ez az erő segített ott, ahol már emberi segítségre nem lehetett számítani. Azok, akik ezt látták, nem voltak tudósok, akik a "csodát" szét akarták volna szedni ízeire, hogy a könyvekben leír-takkal összhangba hozzák. Ők csak segítségre szorultak, hiszen emberi segítséget már sehol sem kaptak. Olyan emberek voltak ott, akik a szenvedés és megpróbáltatások minden fokát megjárták. Ezért ők abban a pillanatban érettek voltak a gyógyulásra és ezért Isten kezét hitték a dologban, mely kéz, azaz az isteni erő egy jelet adott nekik, hogy kikerüljenek az anyagiasság merev rendszeréből. A szegények legszegényebbjei ebben az órában szívükben nagy változást tapasztalhattak meg, mely sok gazdagnak egész életében nem adatott meg.

Újra sötét éjszaka borult a várakozók ezrei fölé. És akkor megtörtént, hogy egyesek elkezdték mondani a régen nem kimondott szavakat, amely egyre inkább imává alakult át és a végén mindnyájan mondták:

"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..."

És felhangzott a TE DEUM.

Ebben az órában talán egy még nagyobb csoda következett be, mint hogy bénák és tönkrement idegzetűek meggyógyultak.:

Az emberek megtalálták az utat Istenhez.

Amikor Bruno Gröning másnap délután ott állt a segítségkérők előtt, ők már lelkileg megtisztultak és készek voltak befogadni a gyógyáramot. Majdnem egy óra hosszat állt ott az imádkozó tömeg előtt, hogy a sok szenvedést magához vegye és feldolgozza. Míg aztán Isten megváltásáról, mint minden ember orvosáról be-szélt, valójában bibliai jelenetek játszódtak le.

Betegek emelkedtek fel a hordágyakról, bénák dobták el mankóikat és tudtak újra járni, egy vak gyerek újra látott, hálaszavak hangzottak mindenfelől újabb és újabb gyógyulásokról, amelyeknek csak egy része volt látható. Még két hónappal később is jutottak az emberek tudomására olyan gyógyulások, amelyek ezekben a napokban történtek.

A Traberhof teraszáról az egyik legjobb orvos is az események tanúja volt. Mély megdöbbenéséről adott tanúbizonyságot, hogy eme óra gyümölcseként azt viszi magával, hogy az ember isteni kegyelem nélkül semmi, és hogy a tudás nem válhat az ember javára, ha nem mutatkozik alázatosnak a kegyelemmel szemben.

Újra sötét lett. Bruno Gröning, aki napok óta volt már úton, anélkül, hogy aludt volna, félreült, mielőtt a kölönösen nehéz esetekkel foglalkozott volna. Olyan arckifejezéssel, mely jóságot és könyörületet mutatott, figyelt azokra a hangokra, melyek segítségét kérték.

A teremben egy szó sem esett. Senki sem merte kimondani azokat az érzéseket, amelyek mindenkit megindítottak. Kintről azonban, mintha a kérdő, reménykedő gondolatainkra válasz érkezne, a következőt hallottuk:

"Jöjjön el a Te Országod."

Aki nem akar hallani, annak nem kell segítséget és gyógyulást keresnie  

Trampler doktor már 1949-ben helyesen ismerte fel, milyen titok is lappang Bruno Gröning szavaiben, ami azonban nekünk Bruno Gröning barátoknak 25 év múlva is kulcs a jövőhöz, hogy az isteni erő hatását megtapasztalhassuk. A "Nagy mnegtérés" c. művében olvashatjuk:

"A Bruno Gröning körüli vélemények vitája során - mint ahogy előzőleg megállapítottuk - újságírók, orvosok és természettudósok megpróbáltak újra és újra a szokásos gondolatvilágtól eltávolodva a megállapítható sikerek vizsgálatán át Bruno Gröning erejének titkához közelebb kerülni. A vizsgálatokhoz sajnos a legkézenfekvőbb forrást

- Bruno Gröning saját szavát - 

ritkán használták: Felületes módon szokássá vált, hogy beszédeit, beszélgetéseit a gyógyulások kísérőjelenségének fogták fel és az akár el is maradhatott. Nem tisztázták, hogy ő maga lehetett volna a kulcs ahhoz a megértéshez, amelyet mi csak csodálkozva megmagyarázhatatlan jelenségként tapasztaltunk meg körülötte. Néhány beteg, aki Bruno Gröningnél tett látogatása alkalmával észrevehetően fogadta magába a gyógyáramot, mégsem tudott meggyógyulni - meggyőződésem szerint azért nem, mert nem fogadta meg és nem szívlelte meg a gyógyító szavait. Szavai, melyek eléggé fontosak ahhoz, hogy mérlegeljük, és komolyan vegyük azokat, a gyógyulásoknál döntő jelentőségűek. Szinte azt lehetne mondani: Aki nem akar hallani, annak nem kell a gyógyulást keresnie, hi-szen a szó a vezérlő erő ahhoz, hogy a gyógyulást megőrizzük. "Tudomásukra hozom..." Amikor Bruno Gröning így kezdte a mondanivalóját, az nem szokássá vált fordulat volt, hanem ezzel azt akarta mondani: Hallgatóinak ajándékot ad, erejének lényegéből valamit, amit addig talán csak feltétetleztek, de most az bizonyossá vált. 

Hallgassuk meg, mit mondott ő maga 1949. aug. 27-én este a gyógyulásokról:

"Ki kapja meg a gyógyulást és kinek van joga arra, hogy megkapja? Joga csak annak van erre, aki magában hordja az Istenhitet és aszerint is akar élni. Vannak még emberek, akik már évekkel ezelőtt elveszették Istenhitüket, és bepiszkították azt. Tudtukra adom, hogy Önök mindnyájan, akik ebben a nagy isteni világban élnek, Isten gyermekei. Az egyetlen orvos, minden ember orvosa az Atyaisten és ő is marad az. Csak ő tud segíteni. Csak akkor segít az embereknek, ha megtalálták Hozzá az utat, vagy ha hajlandók azon az úton haladni, a hitet elfogadni és abban élni. Nem kell hinniük a kis Bruno Gröningben, de bizalommal kell hozzám fordulniuk, és az Atyaistennek kell köszönetet mondaniuk nagy tettéért, hatalmáért és dicsőségéért. Én nem akarok köszönetet. Nem. Arra nem is szolgáltam rá. Én csak a kötelességemet teljesítem, ahogy Önök a munkájukat... Saját magán az emberen múlik, hogyan szabadította meg magát ahhoz, hogy a gyógyulást magába fogadhassa. Ez azt jelenti, hogy tisztának kell lennie. Tudnia kell, hogy nem lehet istenkáromló. Tudnia kell, hogy elkötelezve érezze magát arra, hogy együtt éljen Istennel. Akkor tiszta lesz."

Bruno Gröninggel folytatott magánbeszélgetések folyamán is gyakran hallottam azt a döntő megállapítást, hogy neki Istennel szemben felelősége van, hogy csak azokat gyógyíthatja meg az "isteni erő segítségével", akik legalább jóakaratúak, és hajlandók az isteni törvény szerint élni. Azokat viszont, akik nem hajlandók megszabadulni a Gonosztól, ki kell zárni a gyógyulásokból. Úgy mondta: "Tömeges gyógyulást is véghez tudnék vinni, miközben azt mondom: Egy város vagy egy ország minden betege gyógyuljon meg! De nem többet veszítenénk-e ezáltal mint nyernénk? Hajlandók lennének-e a betegek között található rossz emberek megtérni? Nem élnének-e újra vissza a meg-szerzett egészségükkel? Nem! Először kell bekövetkeznie a belső megtérésnek, először hajlandónak kell mutatkoznia arra, hogy az örgöditől megszabaduljon és megtalálja az Istenhez vezető utat. Csak ezek után méltó arra, hogy meggyógyuljon."

Bruno Gröning ellenzői ezt a véleményét erősen támadták és arra a veszélyre mutattak rá, hogy az a beteg, akit Bruno Gröning nem gyógyít meg, Isten által elhagyatva érzi magát és ez alatt a lelki súly alatt még jobban szenved mint annak előtte. Gröning ezt visz-autasítja és rosszindulatúnak minősíti. Aki hozzászokott ahhoz, hogy megfontolja a hallott szavakat, az Bruno Gröning szavaiból azt veheti ki: Ő a gonoszat, az istenkáromlót kizárja a gyógyulásból. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenki más meggyógyul. Csak annyit jelent, hogy a többiek kérhetik gyógyulásukat. Hogy ez minden esetben bekövetkezik-e, még sok mindentől függ, ami a beteg fölött kimondott ítélettől független, és amiről Gröning még bizalmas körökben sem beszél szívesen.

Az emberiség kríziséről, melyet napjainkben megtapasztalhatunk, Bruno Gröning a következőket mondta 1949. aug. 31-én este Traberhofban:

"Az ember évszázadokkal ezelőtt elfordult a természettől és letért az Istenhitről. Mindenki azt hitte, saját maga is helytállhat. Most itt vagyunk a Földön, itt berendezkedünk, ahogy akarunk és majd segítünk magunkon. De az Önök tudomására hozom, hogy Isten nélkül senki sem kaphat segítséget. Az, aki azt hiszi, hogy kivonhatja magát a természetből, melyet Isten nekünk olyan szépen megteremtett, az menjen oda, ahova akar. Azt hitte az ember, különb lehet a másik-nál, ha hátat fordít a természetnek és a kultúra felé haladhat. Ott van a hiba, ott van minden baj, ami az embernek hiányzik, az nem más, mint a természet. Vissza a természethez! Vissza Istenhez, vissza az embernek a jóban való hitéhez!

Gyűlölet és írigység nemcsak a németek között volt, hanem a Föld minden népe között. Ennek is véget kell egyszer vetni. S csak akkor lesz vége, ha mindenki megtalálja az utat a hithez. Akkor nem lesz már gyűlölködés a Föld népei között. A világbéke azáltal biztosítva lesz."

"A nagy megtérés" c. mű képes arra, hogy választ adjon sok kérdésre a segítőkész barátunk által vezetett úton. Bruno Gröning tanításának alapigazságait már akkor körvonalazta. Ezért a következőkben kérdéseket akarunk feltenni és a válaszra ügyelni, hiszen ezeket Bruno Gröning 1949-ben válaszolta meg. Az előbb említett műben benne van mindez.

Amit nagy segítőnk azoktól elvár, akik meg szeretnének gyógyulni, 1949. aug. 27-én este fejtette ki:

"Legyenek emberek embertársaikkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Ne gyűlölködj, ne légy hamis, ne tégy semmi rosszat a másikkal! Mindnyájan legyenek jók egymáshoz. Tudják azt, hogy Önök összetartoznak, akár szegények, akár gazdagok. Ne legyenek irigyek! Az egyiknek van, a másiknak nincsen. A legjobb és legnagyobb Gazdagság nem a pénz - ahogy azt Önök gondolták - hanem az Egészség. Az egészség minden, több mint pénz. Ezért nincsen joguk arra, hogy a másikról, akinek több a pénze, azt mondják, hogy gazdagabb." 

A vallásról és a hitről Bruno Gröning a következőket mondta 1949. okt. 17-én Rosenheimban:

"Csak bizalommal legyenek irántam, ne csak a szemem előtt, hanem mindenütt, ahol emberek vannak. De a legnehezebb az egészben az, hogy az ember a bennelévő istenhitet kövesse és aszerint éljen. Ne úgy legyen mint eddig, ahogy azt sok ember elképzeli, hogy egy héten egyszer, vasárnap elmegy Isten házába és ott imádkozik, ezzel aztán egész hétre el is intéződött a dolog, aztán pedig kedvük és hangulatuk szerint ténykedhetnek. Nem, ez nem helyes. Ha én azt mondom, hiszek az Atyaistenben, akkor aszerint kell embernek, példaképnek lennem, és meg kell mutatnom, hogy jó ember vagyok."

Közben megköszöni egy segítségkérő az éppen bekövetkezett gyógyulást. Bruno Gröning pedig folytatja:

"A köszönet nem engem illet. A köszönet az Atyaistent illeti. Neki köszönje meg egész életét! Bizonyítsa be, hogy Ön igazán istenhívő! Menjen Isten házába és imádkozzon ott áhitattal! Ne úgy mint eddig, hogy egyesek csak azért mentek oda, hogy megnézzék, ki milyen ruhát hord és hogy róla rosszakat mondjanak. Ezt a saját szememmel láttam és a saját fülemmel hallottam. Nem, ezt nem szabad megtenni. Ha az ember a temp-lomba megy, köszönje meg áhitatosan Istennek mindazt a jót, amit vele tett."

Bruno Gröning ezen szavaiból kitűnik az is, hogy vi-szautasítja a személye körül kialakuló szektát is. Mindig vallásúknak megfelelő templomba küldi az embereket. Vallásos életük elmélyítésére szólítja fel őket és elvárja tőlük, hogy gyakorlatban mutassák meg keresztény mivoltukat, vagy ahogy kifejezte magát, éljenek igaz, tevékeny keresztényi életet. Így volt aztán megállapítható a hallgatóság körében, hogy az emberek nem egy új, vagy megváltozott vallásos meggyőződésükben erősödtek, hanem saját vallásukban találták meg hitük látható bizonyítékát, és hogy gyógyulásukat az egyháznak mondott hálaimával kísérjék anélkül, hogy ezt bárki is meg nem felelőnek találta volna. 

Gyakran mondta hallgatóinak: ‘Önöket mindnyájukat jónak és hívőnek akarom tudni.’ Óva inti a gyógyultakat a Gonosz hatalmától, és felhívja figyelmüket arra, hogy a Gonosz nemcsak az undorítóban ismerhető fel, hanem inkább a csábítóban, bárhogy is álcázza magát. 

Egyszer azt válaszolta kérdésemre: ‘Ma úgy áll a helyzet, hogy az emberek kilenc tizede a Gonosz fogságában van. Mindent meg kell fordítanom! El kell őket szakítanom a Gonosztól, úgy hogy a végén kilenc tized legyen jó.’ A Gonosz szerepét, mint a jó ellenpólusát örök problémának tartja. Mindig lesznek olyanok, akik tudatosan alávetik magukat a Gonosznak, hogy már nem tudnak megszabadulni tőle. Ezzel szemben Bruno Gröning azon a véleményen van, hogy az emberek többsége, akik rosszat tettek és tesznek, szerencsétlen külső befolyás vagy saját gyengeségük áldozatai, és valahogy szívük mélyén vágynak a jóra. Nekik különösen akar segíteni

A Jóról és a Gonoszról történő beszélgetések folyamán az akaratszabadság is szóba került. Bruno Gröning határozottan visszautasította az emberi akaratszabadság minden korlátozottságát. Segíthetek az embereknek, hogy megtalálják a jóra vezető utat, de nem szabad a döntést levennem a vállukról, vagy a jóra kényszerítenem őket. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia az utat. Éppen ezért, hogy az emberi szabadságot ne érintse, visszautasította a szuggesztiót és hipnózist, mint valami ördögit.

Amit a legszegényebbek - akik gyógyíthatatlan bajokkal várták Gröninget Traberhofon — mondtak, arra utalt, hogy ők meghatódva ragaszkodtak és hűek voltak. Saját gyógyulásukon túl boldognak és védettnek érezték magukat, mivel egyszerre olyan jóságos segítőkészségre találtak, mely nyomtatványok, kérdőívek és formaságok nélkül fogadta őket. Mindenek előtt azok a szégyenlős szegények, akik nem tudtak egészségükre pénzt áldozni, és nem is tanulták meg, hogy másokat kérjenek meg erre, végtelen hálát éreztek egy férfivel szemben, aki nekik önzetlenül segített, anélkül hogy nevüket kérdezte volna. Aki Gröninget nem ismeri közelebbről, elsőként azt a kérdést teszi fel neki: "Milyen betegségeket tud Ön gyógyítani?"

Gröning megmagyarázza, alapvetően minden bajon tud segíteni, de nem minden emberen. Néhány súlyos betegség esetén az a kérdés, milyen stádiumban van a segítségkérő. Vannak betegségek, melyeket néhány pillanat alatt meg tud szüntetni. Más segítségkérőknek pedig fel kell készülniük hosszabb átállási időre. ‘Életre kell kelteni, ami már halott volt.’ - teszi hozzá. ‘Nem mindig érezhető azonnal, hogy az új élet beköltözött. Gyakran sokáig kell várni, de aztán egészen hirtelen megtörténik a gyógyulás, ha időközben az illetőt el nem fogta a kétely és kishitűség, vagy nem esett a Gonosz áldozatául.’ Azoknak a segítségkérőknek, akik-nek várakozniuk kell, szívesen mondja: ‘Megfordítva is van értéke.’ Ez a mondat valójában mindig visszatér. Ez arra utal, hogy annál, akinek mondják, már megtörtént a megtérés és most már csak rajta múlik, mi fejlődik ki ebből. Így fejezte be egyik beszédét: ‘Amiért jöttek, megkapták. Most már Önökön múlik, hogy meg is tartsák azt.’

A gyógyulttól a gyógyulás megtartása kétségkivül erős hitet és szellemi fegyelmet követel. Ezen a kritikus ponton múlik a megszerzett egészség megtartása.

A szabályozó fájdalom is sokszor megzavarja a segítségkérőt. Gröning azt mondja, annak lennie kell. Sokan azt hiszik ilyenkor, hogy visszaesnek. Elkezdenek félni és azt mondják: Még rosszabb lett minden, menjünk orvoshoz. Gröning: ‘Ezért figyelmeztetem Önöket arra, hogy elviseljék a szabályozást, ha megérkezik. Semmi rossz nem történik, csak az, hogy az ember egészséges lesz.’

Ehhez a feltétlen bizalomhoz tartozik az is, hogy a segítségkérők nyugodtan hihetnek Gröningnek abban, hogy a gyógyerő már magától tovább hat a testben, ha az ember egyszer már magába fogadta azt, és Gröning mindig segítőkészen jelen van a betegnél, akkor is, ha a legnagyobb távolságok lennének köztük. "Aki bízik, az hazamegy, aki bizalmatlan, az itt marad", sokszor kellett ezt válaszolnia a segítségkérőknek, ha azt ismételték, hogy többet kapnak, ha mindig utána utaznak és kívánságaikkal állandóan zaklatják. Valójában azonban a nyugtalanság és a sietség által saját gyógyulásukat zavarják és sokkal kevesebbet érnek el, még akkor is, ha naponta látják Bruno Gröninget mint azok, akik szerényen és hittel, talán egy golyóval a kezükben csendesen visszavonulnak. A belső út az, ami célhoz vezet!

Az alázatosnak, a bízónak és a hivőnek Isten mindent megad - ezt a figyelmeztetést adta útravalóul Gröning a segítségkérőknek és azok ellen fordult, akik gyógyító erejének segítségét biztosítékként, teljesítményként követelik, melyért már díjat fizettek, és elő akarják neki írni, hogyan teljesítse küldetését (természetesen először náluk).

Sok kérdés vetődik fel mindig a golyókkal és egyéb Bruno által feltöltött tárgyakkal kapcsolatban.

Akinek megvan a koncentrálási érettsége és képessége a belső út felé, az nem fog Bruno Gröning testi jelenlététől függni gyógyulását illetően, mert minden feltöltött tárgyban érezni fogja metafizikai jelenlétét. A gyógyító golyó (vagy egy más Bruno által feltöltött tárgy) Bruno szavai szerint egyfelől jelenlétét biztosítja, másfelől viszont a kapcsolatot a gyógyító, égi sugárzással. A gyógyhatáshoz mindkettőre szükség van.

Gröning: ‘Ha megérintettem egy golyót - világunk kis hasonmását - úgy abba mindaz a sugárzás visszatér, mely Földünket körülveszi, és megadja az embernek a soha meg nem szűnő égi kapcsolatot.’ Attól a perctől kezdve, hogy az ember egy ilyen golyót vesz kezébe, teljes újraszabályozást tapasztalhat meg. Az emberi idegrendszerben minden izgalmi központ működésbe lép, úgy hogy a vérkeringés is megindul. A szervek és a végtagok megbetegedéseit így lehet legyőzni, hogy a gyógyító áramlatok legyőzik a bajt, még akkor is, ha olyan súlyos betegségekről mint TBC, csontszú/ kariesz, vagy gerinc- és csontelváltozások vagy rák kezdeti stádiumáról van szó. Nincs semmi sem, ami ellen a golyóval nem lehetne harcba indulni. ‘Bizonyára vannak olyan emberek, akik jók s hívők, és mégsem tudnak mit kezdeni a golyóval.’- veti közbe Gröning. ‘Az a bajuk, hogy türelmetlenek. Sok embernél az érzékelő ideg annyira el van halva vagy tompulva, hogy azt újra életre kell kelteni. Ez tarthat percekig, órákig, napokig és hetekig, míg az új élet elkezdődhet. A golyóból áradó erő már abban a pillanatban elkezd hatni, amikor először megérintettük, csak a beteg még nem tudta azt saját magán érzékelni.’

Van még egy fontos külsőség a belső felkészültség mellett, amikor ezeket a feltöltött tárgyakat használjuk: hátunkat szabadon hagyva üljünk és se kezünket, se lábunkat ne keresztezzük. Bruno Gröning felfogása szerint a keresztbe tett kezek felső testrészünkben az életáramlásban rövidzárlatot okoznak, ugyanezt okoz-alzák az alsó testrészümkben a keresztbe tett lábak. Aki rendszeresen elköveti ezt a hibát, az nagyon kellemetlen betegségekre tehet szert.

Azt is megkérdeztem tőle, hogy magával viszi-e a sírba az erőt: ‘Ha már nem leszek, akkor az emberek saját magukat fogják tudni gyógyítani.’

A nagy megtérés
Elementáris erővel lépett fel a vád az ún. istentelen kor ellen azáltal, hogy a Rosenheim melletti Traberhofon megjelentek a segítségkérők. Mindez benne van abban a negyed millió levélben és gyakran még megrázóbban a sorok között. A technikai-anyagi fejlődés a specializálódáson keresztül az élet egységének szétdarabolásához vezet és a nagy felfedezések arra szolgálnak, hogy a rombolás akaraterejének soha nem látott nagy teret adjanak. 

Ki kell lépnünk a mechanikus korból az "élő" korba, ahol a technika erői már nem a démonok, hanem az ember szolgái és az egyes emberek valamint a népek egymás közti kapcsolatában újra azok a törvények érvényesek, melyek a nagy természeti vallásokból származnak.

Gröning jóslata odáig megy, hogy az emberek még életében megtanulják magukat gyógyítani azzal az erővel, melyet ő közvetít. Az ember jelleme és a gyógyulás jövője között azonban van valami: a megtérés!

Miben is áll a megtérés, hová vezet minket, azt akkor ismerjük fel a legvilágosabban, ha megvizsgáljuk, hová vezetett minket a helytelen út, melyen régóta jártunk.

Az, hogy egy férfi az ismeretlen végtelenből gyógyító energiát merít, hogy ezt az életerőt érintése által tovább tudja adni bármilyen tárgynak és hogy ezzel a hatalommal, mely kezében van, csak azt akarja, hogy az emberek forduljanak el a materializmus öngyilkos őrületétől és ismerjék fel a felettük hullámzó, rendező energiát - mindez annak a jele lehet, hogy egy igazi fordulat áll-jon be. Sem az összes atomváros és azoknak munkáshadseregei és tudósai nem képesek a Jó, a Gyógyító létrehozására, mely a hívőnek egyetlen ilyen Gröning keze által feltöltött golyóból árad." - mondta doktor Trampler.

Bruno Gröning - egy dokumentumfilm

A Rosenheim melletti Tarberhofnál történt nagy események közepette vették fel a filmet 1949. aug. 15. és 29. között.

1974-ig Bruno Gröning tanítását viszonylag kevés barát és segítségkérő őrzi meg. A nyilvánosság tudatából száműzték ezt a nevet. Bruno Gröningnek az 1949-ben készült dokumentumfilmhez való pozitív hozzáállásából kiderül, hogy a fényt nem rejti véka alá. Neki nem a filmújságban megjelenő hatáskeltő reklám volt fontos, hanem az igazság. Segítőkész barátunk életútjának egy olyan állomása ez, mely hozzájárul ahhoz, hogy Bruno Gröninget és törekvéseit, valamint akaratát jobban megértsük, ha ezeket a dolgokat belső nyugalommal figyeljük.

A filmújságban a következő jelent meg:

A férfi az idő tükrében
GRÖNING
Egy film, melyet mindenkinek meg kell néznie

Dokumentumfilm, Rolf Engler produkciója
Kölcsönzés: Herzog-Film RT.
Zene: Georg Engler
Kamerea: Bert Höchst, Hans Lutz
Felvételvezető: Gerhard Schindler

Részlet az újságból:

"Gröninget a herfordi messiásnak nevezték. A mé-lyen vallásos Gröning azonban ezt az elnevezést mereven visszautasította.

Az orvostudomány számos magasrangú képviselőjé-nek szigorú szeme előtt Bruno Gröning olyan gyógyulásokat vitt véghez, amelyek egyedülállóak voltak.

A benne hivők számát egy millióra teszik! Milliószoros lesz az érdeklődés a dokumentumfilm iránt, hiszen ellenállhatatlan képsorokban, egyszerű beszámolókban mutatja meg Gröning csodálatos működését a beteg és szenvedő emberiségnek.

Látjuk ennek a sovány, aszkéta típusú férfinak az arcát, mely teli van feszültséggel, ahogy elmerül abban a feladatban, hogy egy szenvedőnek enyhülést hozzon. Megtapasztalhatjuk az élénk vitát, valamint azt, ahogy szeme a távolba néz... Ki ez a férfi, aki iránt ez a nagy érdeklődés továbbra is tart, és akiről az orvosvilág példa nélküli férfiről beszél?"

A címek:
"Egy férfi a népből"
"Akaratának gyógyereje"
"Gröning a kétkedők és elismerők körében"
"Gröning - a lelkek orvosa"

Bruno Gröning maga írja hozzá az előszót:

"A film, mely hitelesen számol be gyógymódszerem-ről, a nevemet viseli.

Annak örülök, hogy a film dokumentum jellegénél fogva lehetőséget ad arra, hogy mindent, amit rólam, tevékenységemről, sikereimről és a nemlétező korlátozottságomról írtak, mondtak és továbbadtak, most előítélet nélkül a nyilvánosságra kerüljön.

Bárcsak útmutató lenne a film a körülöttem folyó események valósághű ábrázolásával, amire tiszta szívvel és fáradhatatlan munkával törekszem:

Bruno Gröning útja

Feljutva a csúcsra - az egész világnak tudomása volt működéséről - Bruno Gröning előtt két út állt: az egyik, mely őt a világ leggazdagabb emberévé tette volna, mely dicsőséget és tiszteletet hozott volna, vagy az alázat útja.

Attól a naptól kezdve, hogy Bruno Gröning a világ nyilvánossága elé lépett, sok ember felismerte, hogy ő más mint a többiek. Ezzel lehet híresnek lenni és sok pénzt keresni. Ezért voltak is mindig emberek, akik vonzódtak Bruno Gröninghez és arra buzdították, hogy fogadja el segítségüket. Egész életét körbefonták és olyannyira megnehezítették, hogy már alig tudta azt elviselni. Pénz és dicsőség?

A "Megtérés" c. folyóirat kiadója 1950. első számában többek között a következőket írja: "Gröning számára könnyű lenne a Föld leggazdagabb emberévé válni, ha az egészséget pénzért lehetne megvenni. Valószínűleg nem vennék ezt tőle zokon, hiszen cselekedete korszerű lenne. De azáltal, hogy nem kér pénzt, hanem belső megtérést, egy igazi fordulatot vár el a betegektől, akik hozzá mennek, szétrobbantja azt a mércét, mellyel kortársai mérnek, és gyanússá teszi őt azoknak a szemében, akik nem tudják felfogni, hogy a XX. század emberét a pénz egyáltalán nem érdekli."

Mit is akar Bruno Gröning? Segíteni és gyógyítani akar, és az embereket Istenhez visszavezetni. Saját maga a következőket mondja: "Mindnyájukat jónak és hívőnek szeretném tudni. Azt akarom, hogy az igazi, isteni ösztönüket, melyet elveszítettek, újra megtalálják. Az a feladatom, hogy ezt elérjem." Keresi azt az utat, hogy szabadon és kötetlenül működhessen. Ehhez segítőket keres.

Mit is kínáltak neki ezek a "segítők"?

Herfordban a Pharmadin Egyesület üzletvezető elnöke Prof. Dr. B. felajánlotta, hogy további tagokat toboroz, akik egyidejűleg a "Bruno Gröning Barátok Körének" tagjai is lennének. Így 1949. júl. 12-én Herfordban a Wilhelm-tér 7. alatt a következő egyesség jött létre:

1. "Bruno Gröning tudományosan elismert szakorvosok jelenlétében és közreműködésével több mint száz kezelést ill. gyógyítást fog véghez vinni. A megneveztt orvosoknak a feladata, hogy megteremtsék a feltételeket véleményük kialakításához.
2. Ha ez az anyag elkészül, akkor Prof. Dr. B és a Bruno Gröning Barátok Körének megbízottja és termé-szetesen Gröning is előadásokat fognak tartani a betegségről és a gyógyulásról a három megszállt terület városaiban, és ezáltal kilépnek a nyilvánosságra. 
3. Gyógyhelyeket kell építeni azok részére, akik Gröningnél keresik a gyógyulást (számuk majdnem 100.000-re tehető), ha kell, többet is létre kell hozni!"

Ahogy már megtudtuk, Bruno Gröning a heidelbergi klinikán történt vizsgálódás után, mely jó eredménnyel járt, megkapta az igéretet, hogy további működése érdekében szabad utat kap. Olyan gyógyhelyeket akartak rendelkezésére bocsájtani, ahol orvosok is működnek. Mindezt azért, hogy az eseteket a legpontosabban ellenőrizzék, hogy ne csak a nyilvánosságnak szolgáltassanak bizonyítékokat, hanem az orvostudománynak is.

Egy egészen más ajánlatot kapott Bruno Gröning a Harwart családtól, hogy jöjjön Traberhofra. Ezt ő igénybe is vette és a helyet gyógyhelynek minősítette. Nem kellett anyagilag elköteleznie magát.

További gyógyhelyek iránti igény igen nagy volt, ezért Bruno Gröning munkatársai megigérték neki, hogy létrehoznak még ilyeneket. Több ajánlatot is kapott.

Zürichben a Kultúrfilmek Barátainak egyesülete azon fáradozott, hogy Bruno Gröninget Svájcban tegye nép-szerűvé, miközben egy svájci újságban a következő hírdetés jelent meg:

Gröning újra gyógyít!

Így hangzik a német különlapok legújabb címsora.

Ön is nézze meg ezt az érdekes, az orvosok és hivatalok ellenőrzése mellett készült ténymegállapító beszámolót BRUNO GRÖNINGRőL, saját maga alkosson ítéletet arról a férfiról, aki újszerű módszerével százezreket tart feszült várakozásban:

Következő vasárnap, 10.30-kor: matiné-előadás (10. ismétlés)

1950. máj. 5-én a Wochenpostban megjelent egy cikk: "Gröning új fényben! A dollárok csábítanak... Gröning nem ment!" Ehhez egy kis részlet:

"A csendet hirtelen motorzaj szakítja meg. Egy kocsi áll a bejárat előtt. Hangokat lehet hallani, Gröninget hívják. Egy férfi jelenik meg az ajtóban és közli, hogy egy amerikai érkezett és valaki a filmtől, akik valami fontosat szeretnének vele megbeszélni. Egy amerikai újságíróról, a hírközlési ügynökség képviselőjéről és a vezető német filmtársaság képviselőjéről van szó, akik Bruno Gröninget egy amerikai turnéra hívják meg. Gröning figyelmesen hallgatja őket és hajlandónak mutatkozik, tárgyalásokat folytatni ez ügyben. ‘Vendéglátogatásról van szó, Gröning Úr!’ mondja előljáróban az amerikai újságíró és megpróbálja a herfordi csodadoktornak előterjeszteni a már kidolgozott tervet. Gröningnek néhány hétre Amerikába kellene utaznia és ott jómódú betegeket gyógyítania. A bevételeket aztán a németországi gyógyhelyek felépítésére fordítanák.

Mivel a talajt propaganda szempontjából is elő kell készíteni, ezért Gröningnek nem repülővel, hanem hajóval kellene érkeznie. Az amerikai rövid ideig gondolkozott, majd hozzátette, hogy már gondoskodott arról, hogy a hajón beteg utasok is legyenek, akiket Gröningnek be tudnának mutatni, és akiket lehetne gyógyítani.

‘Bombasiker lesz’, mondta a filmproducer Gröningnek. ‘Önnek fogalma sincsen arról, milyen fogadtatásban részesülne New Yorkba való érkezésekor: természetesen el kellene köteleznie magát arra, hogy a kitűzött időpontokat betartja. Telt házat már ma lehetne garantálni. Természetesen ez valamibe kerülne a nézőknek.’

‘Úgy gondolom 5-30 dollárt lehetne kérni’, egészítette ki a filmes férfi és folytatta: ‘Lehetne látogatást szervezni a Quakareknél vagy más segélyszervezeteknél. Magától értetődö lenne, hogy itt a gyógyulások in-gyenesek lennének, Gröning Úr. Egyidőben létrehozhatnánk az Államokban egy érdekközösséget. Mi gondoskodnánk arról, hogy Önt az ott tartózkodása alatt ne zavarják, nehogy a rosszhiszemű üzletelőkkel kapcsolatba kerüljön!’"

Ilyen és ehhez hasonló ajánlatokat kapott Bruno Gröning egészen élete végéig.

Az utolsó években még egy másfajta ajánlattal léptek BRUNO GRÖNING elé. Ha azt elfogadta volna, egy csapásra megoldódott volna a nagy per anyagi prob-lémája. De ő ellenállt, mert el kellett volna magát köteleznie. Még ahhoz is volt humora, hogy rosenheimi barátainak odakiáltsa: "Ti rosszak vagytok!", amikor ők helyeseltek, hogy: "Igen, jó, hogy nem fogadta el ezt az ajánlatot!"

Miért nem fogadta el Bruno Gröning ezeket a csábító ajánlatokat? Ezt nem érti sem barátja, sem ellensége. ő teljesen egyedül járt azon az úton, amely meredek volt és teli volt tövisekkel, ő az alázatosság útját járta. Saját maga a következőket mondja erről:
"Miért is szállok síkra az emberekért? Mit akarok a betegektől? Mit akarok egyáltalán? Pénzt akarok keresni, gazdag ember akarok lenni, vagy az embereknek akarok segíteni? Gazdagnak lenni, igen, ha azt állítják, vagy ha az emberek azt hiszik, hogy én azt azért teszem, hogy gazdag legyek, pénzben gazdag és vagyonban, úgy bebizonyíthatnám éppen ennek az ellenkezőjét. De hogy gazdagabb lettem, nem tagadom. Igen, ezt adom Önöknek útravalóul, hogy az alatt az idő alatt, míg engem a nyilvánosság elé rángattak, gazdagabb lettem. Nem nagy, nem vagyonos, de gazdag. Erőben gazdag, hogy embereknek segít-hessek és gyógyíthassak.

... És így az utam a szenvedés útja. Nem magam miatt szenvedek, arra nekem nem lenne szükségem. Ha akartam volna, könnyen lehettem volna pénzben és vagyonban gazdag, akkor már én lennék ennek a kis Földnek a leggazdagabb embere, de csak a vagyonom lenne nagy és a pénzem sok. De miután én ezt elutasítottam, ne merészeljenek nekem pént ajánlani. Visszautasítom azt. És ha én azt mondom Önöknek, hogy ezért egyetlen fillért sem kapok, úgy az az igazság. Nincsen rá szükségem, és mégis jóságom és segítőkészségem miatt szenvednem kell. Nem mintha ezért előtérbe szeretném magam helyezni. Mert sok ember van, aki mindezt nem érti."

Emlékezzünk még egyszer ennek a tövises útnak az egyes állomásaira.

A Herfordban kiadott tilalom miatt Bruno Gröning arra törekedett, hogy megtalálja a működéséhez vezető szabad utat. Ezért megbízta Egon Arthur Schmidtet, hogy hozza létre a "Bruno Gröning Barátok Kör" elnevezésű egyesületet. 

Azért ment el Heidelberge, hogy az orvosoknak bemutassa működését.

A traberhofi időszak után hozzájárult, hogy Otto Meckelburg hozta létre a "Gröningi Gyógymódok kutatásának" egyesületét. 

Örömmel vette, hogy emberek gyógyhelyeket akartak a rendelkezésére bocsájtani. 

Magára kellett vállalnia a nagy pert az 1952. és 1953. években, és a felmentés ellenére is azon kellett fáradoznia, hogy megszerezzen egy bizonyítványt a gyógyászatban való kiképzését illetően.

Ezt a megaláztatást is magára vállalta és a természetgyógyász vizsgához engedélyt kért.

Megengedte Bachmannak, hogy nevében felépítse a biológiai-dinamikai labort azért, hogy két biológiai hatóanyagot a "G 52"-t és "L 52"-t ott gyártsák. 

Megteremtette a feltételeket a Gröning-Szövetség létrehozására. 

Második házasságkötése után sem maradt Bruno Gröningnek ideje a magánéletre. Egész idejét annak szentelte, hogy a követelményeknek eleget tudjon tenni és a helyzeten úrrá tudjon lenni. Tövises útját a perek és végül pedig a nagy per szegélyezték.
Újra megteremtette a feltételeket Németországban és Ausztriában "A Lelki-Szellemi és Természetes Életalapok Támogatására" nevű egyesület létrehozására.

S legnagyobb alázattal és megadással ment Bruno Gröning Párizsba, hogy ott életét feláldozza. 

Az ‘áldozat’ szóval nekünk embereknek csinján kell bánnunk. Itt azonban, amikor Bruno Gröning Párizsban meghalt, ez a szó a maga teljességében az igazság.

Bruno Gröning "ittléte"

"Tudomásukra hozom," mondta gyakran Bruno Gröning. Honnan vette ezt a tudását? Honnan vette ez az egyszerű, öntudatos ember a működéséhez való erőt? "Mindez bennem volt..." mondta. "Ez nem emberi, hanem isteni erő."

"Kötelességemnek érzem, hogy visszaadjam az embernek az egyensúlyát, hogy képes legyen arra, hogy az anyagon uralkodjék."

"Az embernek vissza kell adni azt a tudást, hogy teste csak akkor értékes, ha az isteni rendben van."

"Sohasem szabad előfordulnia, hogy a test uralkodik a szellem fölött, hanem a szellem a test fölött."

"Az ember saját akarata szerint cselekszik. Ahogy akarja, úgy gondolja. A gondolat serkenti az embert cselekvésre."

Mi volt Bruno Gröning akarata? "Önöknek tudniuk kell, hogy összetartoznak. Úgy szeressék felbarátaikat mint önmagukat. Ez az én kívánságom, ez az én akaratom, hogy ez megtörténjen. Ha ez megtörténik, hogy az emberek egymásra találnak, akkor megadatik nekik a segítés lehetősége."

Bruno Gröning ezt az akaratát tettekre váltotta. Egymáshoz vezette az embereket, ahol csak tudta.

A traberhofi idő után szünet nélkül dolgozott. Ahol felbukkant, körülvették őt azok az emberek, akik segítségét és a gyógyulást keresték, és mindenütt megtörtént a felfoghatatlan, nagy dolog. A legfontosabbat hozta az emberek tudomására, segített és elvezette őket az üdvösséghez. Így történt ez számtalan látogatás alkalmával, legyen az vendéglőben, szállodában, háznál, vagy az utcán és tankállomásnál. Gröninget mindenütt meg lehetett találni Németországban. A riporterek keresték, ott volt. Most hol van ő? Senki sem tudta. Mindig oda ment, ahová valami húzta, ahol vártak rá a segítségre szorulók és tiszta szívvel vágyakoztak arra, hogy eljöjjön.

A nagyon is kívánatosnak tartott gyógyhelyek nem jöttek létre. Bruno Gröninget munkatársai és a hatóságok kimondhatatlanul becsapták.

Amikor a természetgyógyász Enderlin Münchenben felajánlotta saját lakását az előadások számára, Bruno Gröning rendszeresen Schwabingba jött, a Nikolai-térre. Az archivumban rengeteg köszönőlevél és sikerbeszámoló maradt fenn ebből az időből. Később Bruno Gröning Weikersheim grófnő házában, Gräfelfingben tartott előadásokat. Az itteni működéséről is maradtak fenn beszámolók.

Amikor Bruno Gröninget a bíróság elé hurcolták a természetgyógyász-törvény megsértése miatt, majd felmentették, akkor Dr. A. Roedel védőügyvéd többek között az újságban a következőket írta: "A természetgyógyász-törvény nem érvényes Gröningre. Az emberek közötti együttélés bizonyos normák között játszódik le, melyek talán már szükségszerűen az emberi őstörténet kezdetén léteztek és amelyek az egyes emberek és az egész társadalom jogát képezik. Mivel az emberi együttélés bizonyos alapvető követelések felismerését teszi szükségessé, másfelől viszont ezek a követelések az emberi természetből adódnak, ezeket a normákat természeti jognak nevezzük. Ez a természeti jog elsősorban a nagy egyházak írásbeli parancsaiban jutott kifejezésre. Később ezt minden nép részben mint szokásjogot, részben mint írott jogot átvette és a nagy törvénykezési művekben lefektette.

Ahogy a természetadta jog fenntartja az igényt elegendő táplálékra az emberi lét fenntartásához, úgy az ember egészsége értékes vagyon, melynek megtartása vagy visszanyerése minden egyes ember alapvető joga. Ez a jog megfelel a legmélyebb emberi vágynak, hogy ennek mindenféle szűkítése, vagy mint erős beavatkozást éreznek és ez sohasem fog figyelemre és elismerésre találni. Ahogy az egészség és a gyógyulás utáni vágyat sem lehet törvényes intézkedésekkel korlátozni, ugyanúgy nem lehet azt a gyógyító erőt sem megakadályozni, mely valakiben lakozik. Minden írott jog, mely nem felel meg ezeknek a követelményeknek, ellentmond a természeti jognak és széthullik az el nem ismerésben, a figyelembe nem vételben, míg egy okos törvényhozó nem talál ki valamilyen segítséget.

Az ilyen törvények egyike az 1939. dec. 17-i termé-szetgyógyász-törvény, mely visszatetszést nyert. Ez egy olyan szellemből jött létre, mely mindent irányítani akar és mindent az állam hatalmának akar alávetni anélkül, hogy az egyén jogait figyelembe venné. Ez a múlt olyan tipikus törvénye, mely az ember minden egyes lépését ellenőrzi és szabályozza és az egyéniség mindenfajta szabad fejlődését árulásnak tartja.

Vannak emberek, akik még meg nem vizsgált erővel rendelkeznek, és hajlandók arra, hogy ezt az erőt az emberiség szolgálatába állítsák és olyan esetekben, ahol a tudomány mai állása szerint még nem lehetséges sem a gyógyulás, sem a fájdalom csökkentése, segítsenek. A törvények sem megtiltani, sem meggátolni nem tudják annak a lehetőségét, hogy a szenvedő emberiségnek segítsenek.

Ilyen keggyel megáldott emberek egyike volt Bruno Gröning, aki másoknak segít, és ereje van, hogy mások-nak segítsen, különösen, ha már mások nem tudnak segíteni. Bruno Gröning születésénél fogva és Isten kegyelméből orvos, mélyen vallásos ember, akit küldetése teljesen eltöltött, hogy a benne rejlő erőt az emberiség, a betegek és a segítségkérők javára fordítsa. Az a feladatunk, hogy neki segítsünk és ezáltal a betegeknek, hogy a gyógyító erő ne vesszen el a parag-rafusok sűrűjében. 

Ha bátor alattvalóként, kit nem gyötör a betegség, és mindenféle törvénytől függetlenül megkérdezzük magunktól, hogyan hozható összhangba a természetgyógyász-törvénnyel Bruno Gröning működése, akkor a következőket kell figyelembe vennünk: a természetgyógyász-törvény szerint is szabad volt mindenkinek gyógyítania anélkül, hogy az hivatása lett volna. A törvény kimondja, aki önfeláldozó módon segít embertársainak megelőzni vagy meggyógyítani a betegséget, azt nem szabad ebben megakadályozni. 

Nem hivatásszerűen gyógyított: Gröning nem kért pénzt a tevékenységéért. Szava az volt: aki sehol sem talált gyógyulást, az jöjjön hozzá, hagyja félelmét és pénzét otthon, de hozzon magával hitet és időt. Hitet, mert ez a gyógyulás feltétlen előfeltétele, időt, mert minden gyógyulásnak egy bizonyos időre van szüksége.

Ez a szabadon gyakorolt gyógyító tevékenység tehát nem esik a természetgyógyász-törvény alá. A törvény ezt a képességet maga is előírja, amikor a 8. § azt várja el, hogy az, aki természetgyógyász engedélyért folyamodik, a gyógyítói képességét és sikereit legalább 3 éven keresztül bizonyítsa.

Tehát méltányolni kell Gröninget, hogy szeretetteli tevékenységét szabadon folytatja. A paragrafusok védelmezőinek is méltányolniuk kell azt, hogy gyógyít, azért, hogy képessége és sikerei bizonyitékul szolgáljanak. A törvény legszigorúbb értelmezésénél is meg kell adni, hogy egy olyan tevékenység, mely annak az embernek erejének kutatását szolgálja, még nem hivatásszerű munkavégzés, mert végül is ebben a köztes állapotban Gröningnek is meg kell adni a lehetőséget, hogy dolgozhasson és kutathasson.

Egy nagyvonalú államügyészségnek már ma meg kell adnia az engedélyt - ha el akarja kerülni annak veszélyét, hogy ez a férfi elvesszen számunkra - mert Gröning már elég bizonyítékot szolgáltatott képességét és gyógysikereket illetően, és a tények már a nyilvánosság, valamint a hivatalok előtt is ismertek. Azt hihetné az ember, hogy itt a törvényes előírások bürokratikus előírásairól van szó és a betegek, valamint segítségkérők érdekeit figyelmen kivül hagynák. Akkor be lehetne bizonyítani, hogy az állam a közösség javát szolgálja."

Sajnos tudjuk, hogy Bruno Gröningnek nem adtak engedélyt a gyógyításra, s nem engedték meg, hogy letegye a természetgyógyász vizsgát.

Mit akart, miután a hivatalos szervek értetlenül álltak vele szemben? Egy jegyzetfüzetben megtaláljuk nagy felháborodását:

"Ki ad jogot valakinek arra, hogy nekem megtiltsa, hogy olyan betegeknek, akiket az orvosok már feladtak, segítsek? Hasonlat: Eltört korsó, vagy valami hasonló, szeméthegyek.

Számtalan beteg (lásd Traberhof), lakások és kórházak várnak reménykedva a gyógyulásra. Ki vállalja a felelőséget? Minden beteg nevében vádolom mindazokat, akik megtiltják, hogy betegeket gyógyítsak!

Egy tilalmi törvény nem állhat fenn Németországban és nem is áll fenn, de más or-szágban sem.

Az atya viseli a felelőséget az egész családért. Neki kell gondoskodnia a család jólétéről is, stb. (ld. állam atya!)

a) Ki képezi az államot? - Az emberek
b) Ki köteles az állam jólétéről gondoskodni? - Az államvezetés
c) Mi vagyunk felelősek az államvezetés jólétéért vagy az államvezetés a mi jólétünkért?

Bruno Gröning nem adta fel, és sohasem adta fel, hogy utat keressen, hogy az embreknek segítséget és gyógyulást nyújtson, anélkül, hogy a törvénnyel összeütközésbe kerülne. Keresett és állandóan úgy dolgozott, hogy 1953. jún. 9-én barátaival a következőket közölhette:

"Kedves Barátaim, számos segélykiáltás ér el engem naponta a világ minden részéből. Sajnos lehetetlen, hogy mindre odafigyeljek. Ezért egy gyógyhelyet kell létrehozni, ahol rendezett körülmények között működhetem. Sok pénzt ajánlottak nekem ehhez, de vissza kellett utasítanom, mert a mű nem tűri az üzletembereket. Csak azoktól fogadhatok el segítséget, akik tisztaszívűek. Ezért elhatároztam, hogy saját nevemmel létrehozok egy társaságot (egy korlátolt felelőségű társaságot), amely adataim és közreműködésem révén gyógyszert állít elő. Igy a világ minden betegén lehetne segíteni és ezen a módon az anyagiakat a gyógyhelyek létrehozására használhatom fel.

Ezeknek a gyógyszereknek az előállítására rendelkezésemre áll egy jól felszerelt laboratórium, valamint tudományos munkatársak serege. Adataim szerint már előállítottak egy csomó ilyen gyógyszert, melyekkel eddig el nem ért sikereket értek el. Ezeket az új hatóanyagokat számos orvos és a müncheni egyetemi klinika is kipróbálta és jónak minősítette. A bajor Belügyminisztérium erre meg is adta az engedélyt a szer előállítására. A gyógyszeriparnak nagy érdeke fűződik ezekhez a szerekhez. Külföldi gyárak akarják átvállalni a terjesztést, a Német Szövetségi Köztársaság jónevű cégei ajánlkoztak, hogy megveszik a recepteket."

Újra megtörtént a csodálatos dolog, mint mindig, amikor Bruno Gröning segítségkérőknek meg is tett - ez gyógyított. Orvosi vélemények és tesztek bizonyították ezeknek a szereknek "L 52" és "G 52" a hatékonyságát. Bruno Gröning ezen vállalkozása is megbukott, mert kiderült, hogy azok az emberek, akik megigérték, hogy segítenek, nem voltak tisztaszívűek, és a végén kiderült, hogy csak saját anyagi előnyüket nézték. Ilyen esetekben minden alkalommal az történt, hogy ezek az ún. "barátok" csodálkoztak azon, ahogy Bruno Gröning velük szemben viselkedett, és tudta, hogyan kell tennie, ezért aztán ellene fordultak és harcoltak ellene az anyagiak miatt.

Ezek a különös események Bruno Gröning körül sokszor még barátai számára is érthetetlenek és borzalmasak voltak. Csak aki nagyon bízott Bruno Gröningben, és ebben rendíthetetlen volt, tudta felismerni, miért is kellett Bruno Gröningnek úgy cselekednie, ahogy ezt megbizatása parancsolta.

Egyik előadásában mindent megmondott, ami felvilágosításul szolgálhat:

"Amit az emberek nem hagytak ki, az az, hogy megpróbáltak ennek a kis embernek a tudása révén pénzt keresni. Azt hitték, hogy itt egy aranybányát találtak. Részben volt is alkalmuk pénzt keresni, de szerencsére nem húztak belőle hasznot. Ilyen embereknek is létezniük kell, mégpedig azért, hogy kiderüljön, ki is ez az ember, és hogy hullákon át gázol, s nem kérdezi, hogy segítenek-e a betegeknek vagy sem. Vannak emberek, kik hullákon átgázolnak és nyugodtan nézik a betegeket, ahogy ott fekszenek. Ezek az emberek soha nem kérdezték meg, de mindent megpróbáltak, hogy a közelemben lehessenek. Tudom, itt és ott felvetődik a kérdés, ‘Igen, ha ez az ember annyit tud, akkor miért nem tudta azt, talán nem is tud semmit?’ Hogy mennyiben tudok valamit, azt Önök lassanként fogják megtudni. De ennek így kellett lennie. Ez az anyag hiányzott még a felépítéshez, hogy szabaddá tudjam tenni Önök számra az utat. Szükségem van egyes emberekre, azaz ahogy Önök mindig mondják: Oda kell tartania a hátát. Hiszen nem tudta, miért is tűrtem meg oldalamon. Ott kellett lennie, mert én tudtam, mit akart. Igazi kárt nem okozott nekem. A jövő fogja bebizonyítani, hogy ezeknek az embereknek köszönetet mondtam. Mégpedig egy könyvben fognak szerepelni, hogy el ne szökhessenek. Eddig az újságok tartották őket számon, de az újságot eldobják, a könyv marad, és mindenki látja, kik is ők."

Amit itt Bruno Gröning mond, ahhoz nem vagyunk hozzászokva, és még kevésbé voltunk hozzászokva ahhoz, hogy az ember előre tudja, hogy ez és ez ártani fog neki, és mégis maga mellé engedi, minden lehetőséget megad neki, hogy a jót tegye. Igen, tudja már, hogy éppen a jó ellenkezőjét fogja tenni. S mégis újra és újra megtette ezt Bruno Gröning. 1954-ben a következőket mondta nekem:

"Mindent tudok. De ha azt mondom, ez hazudozó, csaló, tolvaj, úgy azt nekem senki sem fogja elhinni. Meg kell adnom az illetőnek a lehetőséget a megtérésre és aztán a szabadságot, és ha akkor hazudik, csal és lop, akkor felismerik az emberek, ki is ő igazán. S akkor nem vagyok gyáva a harchoz."

Így állít minket Bruno Gröning végül is oda, ahova valók vagyunk. Itt van a választóvíz azok között, akik tisztaszívűek, hibáznak, de hajlandók tanulni és az isteni úton haladni és azok között, akik nem tiszta-szívűek, nem hajlandók tanulni a világi előnyök miatt és a végén elbuknak. Bruno Gröning a választóvíz. Ezt megtapasztaltuk élesben és a maiak is ugyanúgy tapasztalják meg, hogy egyesek hisznek és Bruno Gröning által az isteni útra vezettetnek, mások pedig azt mondják "nem". Ezért Bruno Gröning az emberek egy része számára azonos a vörös kendővel.

Csak félelemmel szemlélhetjük, mi is ennek a jelentősége jövőnket illetően, amikor arról a könyvről beszél, melyben mindenki szerepel. Minden ember felelős a Földön elkövetett tetteiért.

Bruno Gröning ittléte a Földön ebben az értelemben nagy jelentőségű. Ki segített neki tiszta szívből, hogy isteni művét a Földön megépítse? Mit tett ennek az érdekében? Ki szállt szembe vele? Ugyanaz érvényes a jelenre és a jövőre is!

Bruno Gröning műve

Bruno Gröning olyan művet hozott létre, mely mindenki előtt nyitva áll, vallásától, nemzetiségétől és bőre színétől függetlenül.
1954-ben azt mondta nekünk: "Egy házat építek, mely az egész világot átfogja."

Az volt a küldetése, hogy olyan pompázatossá tegye ezt a házat, hogy aki abban lakhat, csak jól érezhesse magát. Használhatja a berendezéseket, szabadon mo-zoghat, tanulhat, élhet Isten törvényei szerint. Bruno mindenki számára megnyitotta a kaput, mely ebbe az isteni házba vezet. Aki hajlandó elhagyni a szenvedés útját, az lépjen be a házba és menjen az isteni úton, míg oda érkezik, ahol otthonra talál.

A kaput Bruno Gröning barátainak nyitotta, kezükbe adta. (Sztaniolpapírból egy kapu-patkót). Átadta nekik a közösségekhez vezető kaput is. A közösség a segítséget kereső emberek, a barátok, és mindazok otthona, akik a Bruno Gröningi műben dolgozni akarnak. Így gondoskodott arról, hogy a mű továbbra is fennmarad-jon a jövőben.

Bruno Gröning olyan ember volt, aki más volt, mint mi mindnyájan együttvéve. Egyszer azt mondta nekem: "Mindnyájukat szívembe fogadtam." Ez alatt a 25 év alatt elkezdtük, hogy egy kis részt megérezzünk abból, amit ő tudott, olyan dolgokat, melyek természetüknél fogva mindenki számára nyitva állnak. Mi is szívünkbe fogadhatjuk azt, akit nagyon szeretünk. Mi is sokat tehetünk, ha hagyjuk, hogy vezessenek minket. Mi mindnyájan sejtjük, hogy sok minden szunnyad még bennünk. Bruno Gröningnél minden teljesen világos és kifejlett volt. S ez minket nemcsak csodálkozásra késztetett, hanem jót is tett. Soká nem ismertük fel, hogy ő komolyan gondolta, amikor azt mondta:

"Én nem vagyok semmi, az Atyaisten minden. Ne nekem mondjanak köszönetet, hanem az Atyaistennek. Nem én teszem azt, hanem az Atyaisten."

Igen, mi mindnyájan elkezdtük felismerni az elmúlt 25 évben azt, hogy magunktól semmik vagyunk és semmit sem tudunk, és hogy Bruno Gröning mindnyájunk számára példakép. Igen, mégpedig azért, mert ő az Atyaúristent teljesen magába fogadta, mert alázattal szolgálta és mert hallgatott rá, mert az isteni akarat szerint cselekedett, mert csak a jót hitte és nem tett semmi rosszat.

Azt is mondta nekünk: "Az emberek azt mondják nekem, mester, igen, ki a mester? Az, aki jól érti mesterségét, az a mester. Lakatosmester, szabómester, asztalosmester stb. Azt kívánom, hogy Önök az élet mesterei legyenek!"

A segítséget keresőnek, a Bruno Gröning barátnak a nagy műben megvan a lehetősége arra, hogy az élet iskolájának minden lépcsőfokát sikerrel járja ki. Ezt a célt tűzte ki Bruno Gröning a barátok számára. A tanár Bruno Gröning és mi lehetünk a tanulók.

W. R. Hürtgenwald úr sikerbeszá-molója

1984 január

1) A betegség lefolyása - terhelések

1969-ben háziorvosom - miután különböző vérvizsgálatot végzett- kijeletette, hogy kórházba kell utalnia. Arra a kérdésemre, "Miért?", azt válaszolta, hogy a vérképem olyan rossz, tisztázni kell, mitől van ez!

Bementem a kórházba és a vizsgálatok után az orvos azt mondta, hogy a leukociták száma nagyon magas, de nem tudja megmagyarázni, miért. Azonkívül diabe-tesem van (480 mg). Gyógyszereket kaptam, majd 3 hét múlva hazaengedtek.

Háziorvosom egy héttel később újra csinált vérvizsgálatot és azt mondta, hogy az eredmény rosszabb, mint a kórházba vonulásom előtt. 

Újra be kellett tehát vonulnom és a vizsgálatok előlről kezdődtek. Többek között megröntgenezték a vesémet is. A végén az orvos felvilágosított a vizsgálat erdményéről:

1. 1) súlyos fenacetil-vesemérgezés
2. 2) nagyfokú diabetes

A legrosszabb azonban az volt: A leletek kiértékelése után az orvos feleségem jelenlétében közölte velem, hogy a legjobb esetben is két évig élhetek még, ha megfogadom tanácsait. Bennem egy egész világ omlott össze, hiszen mindig csak a halál volt a szemem előtt, pedig még csak 39 éves voltam. Akkor elkezdődött egy olyan betegség, melyre nem volt magyarázat. Állandóan szomorú voltam, majdnem mindig sírni szerettem volna és borzasztóan féltem az emberektől. Amikor állapotom romlott, az idegklinikára kellett mennem. Ezzel elkezdődött számomra a pokol.

A klinkán már nem akartam élni és az összegyűjtött altatót egyszerre vettem be, de visszahoztak az életbe. Hathónapos kezelés után hazaküldtek. Azonban nem igazán lépett fel javulás. 

A végén a betegbiztosító szanatóriumába kellett mennem. Ott nyilvánvaló lett számomra a leletek alapján, hogy a munkás élet végetért. Leszázalékoltak. Ezt egyáltalán nem bírtam elviselni, és amikor hazakerültem, újra megpróbálkoztam az öngyilkossággal. Az idegklinika intenzív osztályán ébredtem fel. A végén a zárt osztályra kerültem. Csak a feleségem látogathatott. Rengeteg gyógyszert kaptam, néha nem is tudtam, hol vagyok. Amikor 10 hónapos kezelés után javulás következett be, próbaidőre hazaengedtek.

Egy idő múlva a depresszió olyan erős lett, hogy újra altatót vettem be. A simmerathi kórházban ébredtem fel. Majd anafranil-infúzióval kezeltek. A gyógyszer hatott, jobban éreztem magam, de vissza is estem. Így ment ez éveken keresztül. Évente egyszer-kétszer bevonultam a kórházba kezelésre. Már beletörődtem abba, hogy életem hátralévő részét depresszióban fogom leélni.

Időközben annyira rászoktam az altatóra, hogy nélküle már nem tudtam létezni. Barbiturátoktól váltam függővé. A legjobb az volt, hogy találtam egy olyan gyógyszertárat, ahol korlátlan mennyiségben kaphattam Vesparex tablettát. Néha már 6 darabra volt szükségem ahhoz, hogy esténként el tudjak aludni. Nappal pedig erős kávét kellett innom, hogy ébren tartsam magam.

1980 októberében újra depresszióval kezeltek a kórházban. Legnagyobb csodálkozásomra egész másképp éreztem magam, mint eddig. Nem tudtam megmagyarázni, mi volt velem. Este már nem is kívántam az altatót, mégis tudtam aludni.

Másnap elmeséltem az orvosnak, hogy sok altatót szedtem. Azonnal hathónapos elvonókúrára akart küldeni. De tiltakoztam ellene, hiszen már nem szedek gyógyszert, mert belsőmben erősnek és szabadnak éreztem magam. Nem tudtam megmagyarázni, hogyan is tört rám ez az érzés.

Amikor újra otthon voltam és feleségemnek örömmel újságoltam, hogy nincsen már szükségem tablettára, azt mondta nekem, ismerősök hangolódtak rá a gyógyáramra érdekemben és imádkoztak érettem. Azután megkérdezte, elmennék-e vele a Winkel családhoz. Hosszú huza-vona után beleegyeztem, és meglátogattuk a Winkel családot.

Amikor a nappalijukban voltunk, feltűnt nekem egy férfi arcképe, aki ismerősnek látszott, de nem akartam megkérdezni, ki ő. A beszélgetés nagyon jól esett és amikor újra otthon voltunk, megkérdeztem feleségemtől, ki volt az a férfi a képen. Akkor ő elmesélte, Gröning úr az. Akkor már emlékeztem arra, hogy 1949/50-ben olvastam a sikereiről. Így már sok mindent meg tudtam magyarázni és nagyon reménykedtem.

Akkor aztán sor került az első közösségi órára a Winkel családnál. Grete Häusler asszony beszélt velem és elmondta, hogyan tudok ráhangolódni a gyógyáramra. Az óra után nagyon jól érztem magam, és észrevettem, hogy belsőleg szabad voltam.

Feleségem és én naponta ráhangolódtunk a gyógyáramra, és a depressziótól, mely éveken át gyötört, egy idő múlva megszabadultam. Újra tudtam nevetni és gondtalanul beszélni másokkal, anélkül hogy féltem volna.

Mind a mai napig nem lépett fel újra ez a betegség. Most már három éve. Vérképem normális és a diabe-tesem is eltűnt. Vércukrom 90-120 mg. Nem is szedek már arra gyógyszert.

Mindezt Bruno Gröning segítségének köszönöm. Meg vagyok győződve, hogy csak az ő és Isten segítségével vagyok ma megint normális ember, hiszen nemcsak a betegség múlt el, hanem életfelfogásom is megváltozott. Újra örülhetek az életnek.

Köszönet Gröning barátomnak!

E. K. asszony sikerbeszámolója 
édesapjáról P. H.- ról Kölnből 

1983 decembere

Édesapám súlyos beteg volt.

1965-ben infarktust kapott.

1981-ben nem tudott gondolkodásán és beszédén uralkodni, ez az állapot még tovább romlott. 1983-ban a zavar még nagyobb volt. 1981-ben: nagy gyengeség és fájdalom volt a lábában, ezért alig tudott járni. 1982 augusztusa: erős fájdalom a mellkasban és a has bal oldalán. Az orvos gyógyszert adott, majd három hétig valahogy jobb volt. A vizsgálat erdménye: édesapámnak egész testét megtámadta a rák, már nem tudott nyelni és a prosztatája is beteg volt. Diagnózis céljából a belgyógyászati- és urológiai osztályon feküdt. Mindkét orvos igazolta a leletet.

1982 decemberétől kezdve ágyban fekvő beteg volt. Állapota szemmel láthatóan rosszabodott és otthoni ápolása édesanyám számára és részemről egyre nehezebbé vált. 1983 februárjában aztán gondozónőt kerestünk. Édesapám borzalmas állapotban volt, fenekén és a sarkán nagy lyukak tátongtak a felfekvéstől. Széklete csak hat hetente volt, éjjelente hányt, a végén már csak nyálkát. A táplálékfelvétel már alig volt lehetséges. Amit megevett, az ki is jött belőle. Egész teste tele volt fekéllyel, kelésekkel, a daganat a mellkasban és a prosztatában nagyobbodott és erős fájdalom lépett fel lábában, karjában és egész testében. Ez ellen erős gyógyszereket és morfiumot kapott, a végén egy egész ampullával. Teste annyira le volt fogyva, hogy alig lehetett szabad helyet találni az injekciózáshoz. A hasán lévő bőr zörgött, teste teljesen ki volt száradva. Már három hete nem tudott mozogni. Az orvosok február végén már csak két hetet adtak neki.

Február végén jött a házba az új ápolónő, Löllgen asz-szony. Amikor édesapám állapotát meglátta, azt kérdezte tőlem, akarok-e neki segíteni az ápolásban. Erre igennel válaszoltam. Azután azt mondta nekem és édesanyámnak: "Akkor higgyen abban, hogy egészséges lesz!" Mindketten szinte egyszerre mondtuk: "Nem, azt nem hisszük, hiszen az orvos mondta..." Löllgen asz-szony akkor azt válasszolta: "Akkor én fogok Önök helyett hinni és ismerek valakit, aki még jobban fog hinni. Gondolatban arra gomdolt: Itt csak Bruno Gröning segíthet. 

Siker: Azután elkezdődött édesapám állapotának javulása. Márc. 4-én ismét volt széklete és a jobb keze normális volt. A pangás a vénákban és a fájdalomérzet eltűntek. Két nappal később már nem volt szüksége morfiumra. Ült és tett néhány lépést. Löllgen asszony azonnal készített számára erősítő italokat (frissen ki-sajtolt narancs- és citromlé, méz, szőlőcukor, tojássárga és banán). Valamivel jobban tudott nyelni és már nem hányt. Márc. 8-tól kezdve már nem volt szüksége fájdalomcsillapító gyógyszerekre. 10-én levált a fenekéről az a fekete heg, ahol a decubitus volt található. Ez 10 cm hosszú és két ujjnyi mély volt. A seb szélén jó volt a vérkeringés és a heg napról napra kisebb lett, míg végleg eltűnt. Gondolatai rendeződtek és újra érdekelte a külvilág. Jól tudott beszélni is. Márc. 11-én megette az első ebédet, és vacsorája májkrémes kenyérből állt.

Márc. 17-én abban a szerencsében volt részem, hogy Grete Häusler asszonnynál bevezettek engem, édesanyámat, férjemet és két gyermekemet Bruno Gröning tanításába. Azóta még inkább javul állapota. Egyre több lépést tudott megtenni és márc. 26-án már a fürdőszobában tudtuk mosdatni. Édesapám 3 hétig szinte csak aludt, ami a szó igazi értelmében a gyógyító alvás volt számára. Márc. 29-én megvizsgálták és semmi szervi bajt nem találtak nála. Eszik és iszik. Annyira meghízott, hogy újra jó neki a régi nadrágja.

Ápr. 19-én másfél emeletnyi lépcsőn ment le és fel. 25-én pedig meglátogatott engem. Két háznyira lakom tőle. 1982 júliusa óta nem volt nálam, és előzőleg is ez az út csak a legnagyobb megerőltetés volt számára.

1983-ban elutaztunk a pünkösdi találkozóra édesapámmal és édesanyámmal Bruno Gröning sírjához. Ez mindnyájunk számára nagy élményt jelentett. Édesapám képes volt 80 évesen felmenni a hegyre. Évek óta ez volt a legnagyob kirándulás, amit megtett.

Az orvosok nem tudták elképzelni, mi történt édesapámmal. Szívünk teli van hálával barátunk Bruno Gröning és Mennyei Atyánk iránt! E.K.

Zárszó

Alázattal és bensőséges hálával ismerjük fel 25 év után is, milyen feladatot adott Isten Bruno Gröningnek. 1959 után is tovább hat Bruno Gröning szava és tanítása. Azon emberek számára, akik a sikert 1959 előtt könyvelhették el, és azok számára, akiknél 1959 után újra visszatért a rend a testükbe, egy és ugyanazon erő működik. Itt tényekről van szó. S méltán beszélhetünk segítőkész barátunk és szavának hatásáról negyed év-század tükrében. 25 éves működése Isten akarata szerint, 25 év felszólítása a megtérésre, a szenvedés útjáról való letérésre és a Gonosztól való megszabadulásra:

Amit Bruno Gröning nekünk embereknek élete és rendületlen tette által hátrahagyott, azt ma még nem tudjuk teljes egészében megérteni. De a szellemi mégis feltárult előttünk. Bruno Gröning szava által helyreállt a kapcsolat ember és Isten között, és a gyógyáramot fel tudjuk venni.

Bruno Gröning teljesen tudatában volt földi életének és teljesítette feladatát, miközben az embert visszavezette az eredethez, miközben felhív minket a megtérésre és kijelenti, mi célból is vagyunk e csodálatos Földön:

"Az Atyaisten Atyánk, Földünk teremtője. Az embereknek a következő feladatot adta:

Növekedjetek és szaporodjatok!

A Földet paradicsomnak teremtette, és az embernek kell azt rendben tartania.

Mit tesz és mit tett az ember? - Rombolt! Miért? Mert a Sátánra hallgatott. Ha nem így lett volna, akkor megtartotta volna igazi, emberi ösztönét. Azt azonban elvesztette, és én azt akarom neki visszaadni."

Ezekkel a szavakkal és tettével hozta létre művét. Hallgathatunk Istenre és megkapjuk azt az erőt, hogy szót is fogadjunk neki. Újra érezzük a jót, felismerjük a Gonoszat. Megkaptuk életünk számára a játékszabályokat. 

Ma, 25 évvel Bruno Gröning működése után azt kérdezzük magunktól: Kinek van szüksége segítségre most és a jövőben, valamint arra, hogy a rend visszatérjen testébe? Nem a fáradtságosak és terheltek szava lenne-e az igazi válasz? A Bruno Gröning barátok felismerték, hogy az embereknek, valamint mindazoknak, akik az isteni rendben szeretnének élni, szükségük van Isten segítségére Bruno Gröning közvetítő ereje révén. A csecsemő, a kisgyermek magába fogadja az isteni áramot, a gyerekek a gyermekközösségekben tudatosan megismerkednek Bruno Gröning tanításával. Különösen az ifjúság viaskodik a mai nehéz idők prob-lémáival és a legsűrgősebben neki van szüksége segítségre és védelemre a Gonosz ellen! S így van ez minden életkorban.

Így váltak azok az emberek, akik segítséget keresnek, egy közösséggé, egy nagy családdá Bruno Gröning körül, amely csak a jót, az Istenit akarja, keresi és meg is találja. Fenn akarja tartani Bruno Gröning művét és segíteni továbbadni, hogy megvalósuljon, amit Bruno Gröning mondott:

"Feltartóztatni nem lehet, az egész világon menjen végbe a gyógyulás!"

S ma 1984-ben azt kérdezik az emberek, hogyan történhet meg a gyógyulás, ha az emberiség pusztulása előtt állunk?

Bruno Gröning legutolsó előadásában, melyet 1958 őszén Rosenheimben tartott, különleges hangsúllyal utalt a következő szavakra, melyeket Dr. med. Erwin Gamber fejezett be "Lucifer az élő után nyúl" c. művében:

"Az atombombáról tudjuk ma, hogy egyetlen atom, ha egy ún. ‘láncreakciót’ okoz, borzalmas pusztításra képes.

De mindenki számára, aki ezt fel akarja fogni, az eljövendő borzalom mögött ott ragyog az igazi fény és az egyetlen igazi remény. Egyszer létrehozza Isten, az Úr ezen a bolygón királyságát. Akkor majd igaz béke és igazságosság fognak uralkodni. A ‘gyilkos’ kezdeti, kínzó, romboló befolyása megszűnik majd. Ebben a fényben igazán tudjuk azt, amit Albert Schweizer fogalmazott meg:

‘Ismeretlenként és név nélkül érkezik hozzánk, mint ahogy akkor is, amikor a tó partján odalépett azokhoz az emberekhez, akik nem tudták, ki ő. Ugyanazt a szót mondta: "Kövess engem!", és olyan feladatok elé állít minket, melyeket Neki kell megoldania. Ő parancsol. S azoknak, akik Neki engedelmeskednek, megnyilatkozik abban, amit az ő közösségében az emberek megtapasztalhatnak: békét, hatást, harcot és szenvedést, és akkor kimondhatatlan titokként megtudhatnak,

ki Ő..."

"Itt vagyok és ugyanakkor mindenütt."

Felhasznált irodalom

Dr. phil. Kaul A.
"Das Wunder von Herford" (A herfordi csoda)
Lauda-Kiadó, Laudenbach-Bergstrasse

Revue (folyóirat)

Dr. phil. Trampler Kurt
"Die grosse Umkehr" (A nagy megtérés)
Heering-Kiadó, München

A Rolf Engler filmprodukció film-kurirja

"Die grosse Umkehr" (A nagy megtérés) Nr. 1, 1950 Rosenheim

A BRUNO GRÖNING ARCHIVUM irásai és fényképei. Köszönetet mondunk az ismeretlen fényképésznek a felvételekért.

"Wir von der Weichsel und Warthe" (Mi a Visztula és Warta mellékéről) Kiadta Erhard Wittek, Akademischer Gemeinschaftsverlag, Salzburg, 1950

"Ostpreussen" (Kelet-Poroszország) Képeskötet Willi Kramp bevezetésével, Gräfe és Unzer Kiadó, München