Új utak és ellenerők

Üzletelők Gröning körül

Otto Mecklenburg, wangerooge-i üzletember ajánlatot tett Gröningnek. Felesége gyógyulásáért hálából segíteni akart, és a gyógyhelyek létesítéséhez konkrét terveket mutatott neki. Gröning beleegyezett, és Mecklenburg lett a managere. December végén mindketten felkerekedtek Wangerooge felé. Itt, a Mecklenburg által szervezett rendezvényeken, Gröning beszélt az összegyűltekhez, és ez számos gyógyulást eredményezett. Teljesen megbízott az egykori KZ- parancsnokban (koncentrációs tábor parancsnoka. A ford. megjegyzése). Az 1950. január 8-án hitelesített nyilatkozatban Gröning jövőbeni működését teljesen Mecklenburgra bízta.

"Gröning úr beleegyezését adja Mecklenburg úr tervéhez és kötelezi magát, hogy személyét ehhez a tervhez teljes mértékben rendelkezésre bocsátja. Ugyanakkor kötelezi magát, hogy a Mecklenburg úr által létesítendő egyesületnek - alapításához és későbbi működtetéséhez is - minden támogatást megad, és azon kívül minden tőle telhetőt megtesz, hogy a nevezett célt szolgálni tudja.

Ezt az elkötelezettséget, a fentiekben megnevezett célkitűzés érdekében, Gröning úr vállalja Mecklenburg úr, valamint az alapított egyesület mellett.

Ezen kívül Gröning úr kötelezi magát, hogy nem támogat más személyt vagy kört. Tevékenységét csak az egyesület keretén belül, és csak Mecklenburg úr beleegyezésével gyakorolhatja."

Mecklenburg még januárban megalapította a "Verein zur Erforschung Gröningscher Heilmethoden" (A Gröning-féle gyógymódot kutató Egyesület). Ő maga lett az üzletvezető, havi 1000 DM keresettel. Bruno Gröning nem kapott semmit. Kiderült, hogy Mecklenburg nem tartotta magát a megállapodásokhoz. Gröningben csak pénzforrást látott, és gúnyosan "az istálló legjobb lová”-nak nevezte őt. A betegek számára nem léteztek. Gröninget magához kötötte ezzel a szerződéssel, és a "Csodadoktor" azt kellett csinálja, amit ő mondott. 

Csak 1950 júniusában sikerült Gröningnek Mecklenburgtól megszabadulnia, amire az bosszút esküdött. "Elkapom még Gröninget, és minden csontját összetöröm." Ezek után Gröning néhány hónapot együtt dolgozott a müncheni természetgyógyásszal, Eugen Enderlinnel. Enderlin Traberhofnál meggyógyult, és felajánlotta Gröningnek, hogy praxisában előadásokat tarthat. De róla is kiderült, hogy csak üzletet akart. Nem akart segíteni, csak a "Gröning fenomén"-ből tőkét kovácsolni. Év végén Gröning megvált tőle is, és az 1952/53-ban felújított együttműködés hasonló okok miatt szintén meghiúsult.

A rákövetkező időkben Bruno Gröning Gräfelfingben, a weilersheimi panzióban tartott előadásokat. Kurt Trampler újságíró szállást biztosított számára, és megszervezte az összejöveteleket. Már 1949 ősze óta ismerte Gröninget. Annak idején egy müncheni újság riportereként jött Traberhofba, és anélkül, hogy remélte volna, láb-panaszából kigyógyult. Hálából megírta a "Die grosse Umkehr" (A nagy megtérés) című könyvét, és a hatóságoknál kiállt Gröning mellett.

Hasonlóan, mint Enderlinnél, a gräfelfingi előadásokat is sokan látogatták. Hihetetlen gyógyulások történtek. De a Tramplerral való kapcsolat is véget ért. Egyik napról a másikra úgy gondolta, hogy már eleget tanult Gröningtől, szakított vele, és mint gyógyító, önállóan kezdett működni.

A csalók megtűrése

Egyre többen közeledtek Bruno Gröninghez, azzal a szándékkal, hogy segítsenek. Sokukat azonban csak az érdekelte, hogy tehetségéből jó üzletet nyerjenek. Úgy látszott, hogy ő az ilyen embereket különösen vonzotta. Ha céljukat nem érték el, vagy Gröning szakított velük, akkor megpróbálták hosszadalmas eljárással fizetésre kényszeríteni.

Ìgy pl Hülsmann asszony. Miután kiderült, hogy Gröningen nem tudott pénzt keresni, vádat emelt a munkaügyi bíróságnál. Azt az időt, amíg Gröning nála lakott, órabérben felszámolta, és utólagosan követelte. Ezt Bruno Gröning élete végéig havi részletekben kellett kifizesse. De ez nem volt egyedüli eset. Akkori munkatársai ilyen és hasonló módon mutatták meg igazi arcukat.

De miért engedte Bruno Gröning annyira közel magához ezeket a vélt segítőket? Miért nem zárkózott el az ilyen üzletelőktől?

1950. augusztus 31-én Münchenben tartott előadásában így nyilatkozott erről a kérdésről.

"Amit az emberek eddig megkíséreltek, az volt, hogy ennek a kis embernek a tudásán és tehetségén pénzt keressenek. Azt gondolták, hogy aranybányát találtak. Részben volt lehetőségük pénzt keresni, de hála Istennek hasznuk belőle nem volt. Kell, hogy legyenek ilyen emberek is, és pedig azért, hogy kiderüljön, ki az ember, hogy az ember holttesteken gázol keresztül, és nem kérdezi, hogy kell-e a betegnek segíteni. Vannak, akik holttesteken átlépnek, akiktől nyugodtan ott fekhetnek a betegek. Ezek az emberek soha sem érdeklődtek ez után, soha sem hagytak ki semmiféle alkalmat, hogy a közelemben lehessenek.Tudom, felteszik a kérdést, igen, ha ez az ember olyan sokat tud, miért nem tudta ezt is, talán valójában semmit sem tud. Hogy én valójában mit tudok, azt Önök egymás után majd megtudják. De ez így kellett legyen. Ez az anyag hiányzott ehhez az építményhez, hogy mindnyájuk számára az út szabad legyen."

Grete Häusler a következő esetet írja le a "Hier ist die Wahrheit an und um Bruno Gröning" című könyvében (Ez az igazság Bruno Gröning körül)

Amikor egyszer Bruno Gröningtől elbúcsúztam, minden jót kívántam neki, és ezt mondtam: 

"Gröning úr, minden jót kívánok Önnek, kívánom, hogy a működéséhez nyugalma legyen, és egyetlen hamis munkatársa se akadjon.” Nagy meglepetésemre azt válaszolta: "Nagy tévedés, ez így kell, hogy legyen!” Annak idején ezt nem értettem, de megmagyarázta, miért kellett mindezt eltűrnie és kiállnia. Nagy titkot ismertetett meg velem.

"Tudom, hogy mi van egy emberben. Ha viszont azt mondanám, hogy ez egy hazug, csaló, tolvaj, akkor senki sem hinné el nekem. Mit csináljak? Ezeket az embereket magamhoz kell vonzanom, a jót tanítani nekik, megmutatni a megtéréshez vezető utat, ugyanakkor alkalmuk van a hazudáshoz, csaláshoz, és lopáshoz. Ha ezt ennek ellenére megteszik, akkor mindenki tudja, kik ők valójában. Akkor egészen közel engedem őket magamhoz, és nem vagyok gyáva, akkor küzdök"

Az első nagy per

Bruno Gröning 1951/52-ben állt először bíróság előtt engedély nélküli működésért. 1949-ben tevékenységét a bajor belügyminisztérium szeretetszolgálatnak tekintette, most azonban a gyógyítási tevékenységekhez sorolta be orvosi szempontból. Vádat emeltek ellene, hivatkozva az 1939-ben kiadott természetgyógyász törvényre, amely a gyógyászatban addig érvényes szabadságot megszüntette, és a gyógyítást az akkori nemzetiszocialista orvosok kezébe helyezte. Bruno Gröninget mind a két bírósági fokon felmentették. A müncheni tartományi törvényszék elnöke 1952 márciusában kiadott ítélethozatalában kijelentette:

"A bíróság helytelennek találná egyoldalú szakvélemények alapján a vádlott elítélését. Mert egyáltalán kétséges, hogy Bruno Gröning tevékenysége a természetgyógyász törvények közé sorolható-e, miután működése még egy alig felkutatott területre vonatkozik.”

Bár Bruno Gröninget a fellebbezési tárgyaláson felmentették, de működését pontosan a természetgyógyász törvények értelmében jelölték meg.

"A vádlott engedély nélkül és anélkül, hogy orvosi működésre jogosult lett volna, olyan tevékenységet folytatott, amelyben emberek betegségeit, szenvedéseit és testi bajait gyógyította, enyhítette, ami viszont a természetgyógyász törvények keretei közé tartozik. [...]

A vádlott elítélése azonban azért nem következhetett be, mert ő, azt objektíven megítélve gyógyítási tevékenysége közben, vétkességet kizáró tévedésben volt, és így nem szándékosan cselekedett."

Tehát Bruno Gröning állítólag a vétkességet kizáró tévedés alatt állt, ami törvényszéki tárgyalás útján tisztázódott, de ez, a felmentés ellenére, gyógyítási tilalommal volt egyenlő. Így ettől kezdve Bruno Gröningnek tudnia kellett, hogy tevékenysége a természetgyógyász törvények értelmében gyógyításnak minősül, és mint ilyen, tiltva van. Működésének igazi jellegét, aminek folytán cselekedete orvosi szempontból semmi esetre sem jelent gyógyítási tevékenységet, nem ismerték el.

A Gröning pirulák

Bruno Gröning ismét új utat kellett keressen, ami szabad működést tett volna lehetővé számára. Legálisan akart működni, rendezett körülmények között, és el akarta kerülni a természetgyógyász törvényekkel való konfliktusokat. Sőt kész volt arra, hogy természetgyógyászatból levizsgázzon, de kérvényét egy nagyon is kérdéses indokkal elutasították.

Jó lehetőségnek kínálkozott, hogy az embereket ennek ellenére elérhesse, Rudolf Bachmann ajánlata egy "biologiai-dynamikus-labor" alapítására. 

Bachmann gyógyfüvekből, régi házi receptek alapján akart két biológiai hatóanyagot a "G 52"-t és az "L 52"-t előállítani, amelyekbe Bruno Gröningnek kellett volna a gyógyerejét beletenni.

Bruno Gröning elfogadta az ajánlatot, és a preparátumokat előállították. 1953. június 9-én így számolt be erről a tervről.

"Ennek a gyógyszernek az előállításához egy minden modern segédeszközzel ellátott laboratórium, valamint tudományos munkatársak csoportja áll a rendelkezésemre. Adataim szerint már számos gyógyszert gyártottak le, aminek alapján még eddig nem tapasztalt sikereket értünk el. Ezt a hatóanyagot számos orvoson kívül a müncheni egyetemi klinika is kipróbálta, és a legjobb szakvéleményt adta róla. 

Ennek hatásaként a bajor belügyminisztérium megadta az engedélyt ennek a gyógyszernek az előállítására. A gyógyszeripar nagy érdeklődést mutatott a preparátumok iránt. Külföldi gyárak át akarták venni a forgalomba hozatalát, a Bundesrepublik neves cégei ajánlkoztak egyes receptek megvásárlására."

Később így írt Bruno Gröning a laboratóriumi preparátumokról.

"Rudolf Bachmann úr 1953-ban felajánlotta, hogy engem és művemet hathatósan támogat. A szert Bachmann úr sajátmaga állította elő és ezzel, ahogy ő mondta, anyagi alapot akart számomra teremteni, hogy lehetőségem legyen művem (a segítséget keresők számára alapítandó gyógyhelyek) finanszirozására. Hogy megtudjam, hogyan ítélik meg a Bachmann által előállított szert szakorvosi oldalról, felvettem a kapcsolatot a müncheni Dr. med. Höcht úrral, aki biztosított arról, hogy a szert kifogástalannak találja. Ennek alapján a nevemet adtam a laboratóriumhoz, így az a 'Bruno Gröning' laboratórium" elnevezést kapta. 

Bachmann úr ezeket a preparátumokat privát alapon akarta forgalomba hozni, és pedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem akarta a nagy- és a közbenső kereskedelmet (gyógyszertárakat) támogatni. Ezzel a tervvel nem értettem egyet és követeltem, hogy a gyógyszereket adják át a gyógyszertáraknak. Bachmann úr nem engedett, elszánt üzletember volt.

Bachmann is lelepleződött, mint üzletelő, aki csak a saját zsebére akart dolgozni. Nem rendelkezett a jól kiképzett laboratóriummal, és az egész tervből Bruno Gröningnek kevés pozitívum jutott. Sőt, amikor Bachmann röviddel ezután meghalt, nagy adósságot hagyott hátra, amit helyette Gröningnek kellett kiegyenlíteni. Erről szóljon ismét maga Bruno Gröning.

"Mindent egybevetve szeretném ismételten kihangsúlyozni, hogy egyrészt

• nem akarok üzletelni, ahogy ő azt gondolta,

• másrészt az eredmény egyenlő volt a nullával (a preparátumok kiadása), mert Bachmann úr ténykedésével csak ártott nekem, úgy, hogy több ezer márkát kellett visszafizetnem, és még jelenleg is van tartozásom. Bachmann úrnak a laboratórium berendezéséhez nagyon sok pénzre volt szüksége. Ezt kölcsön formájában barátaimtól szedtem össze, amit most vissza kell fizessek. Bachmann úr a múlt évben elhalálozott, tehát ő már nem képes kötelezettségeit teljesíteni. Mivel semmit sem hagyott hátra, ebben az esetben én vagyok a szenvedő fél, akinek fizetnie kell.

A Gröning-Szövetség

Hogy a gyógyítási tilalom ellenére sok embert elérhessen, Bruno Gröning már az ötvenes évek elején közösségeket hívott életre. Ott előadásokat tartott, és csak arra törekedett, hogy tanítását továbbadja a segítséget keresőknek.

1953. november 22-én megalapította Murnau/Seehausenben a Gröning Szövetséget, mint csúcsszervezetet. Egyesületként jegyezték be, hogy ezáltal Bruno Gröningnek törvényes védelmet nyújthassanak. Ezzel akarták a további konfliktusokat a természetgyógyász törvénnyel szemben megakadályozni.

A Gröning Szövetség elnökségi tagjai közé tartoztak többek között gróf Zeppelin, gróf Matuschka, Anny Freiin Ebner von Eschenbach, Hermann Riedinger építésügyi főtanácsos és Konstantin Weisser igazgató, eleinte Rudolf Bachmann is, mint alapító tag, akitől a Szövetség mindenesetre hamarosan megvált. Elnöke, életre szólóan, Bruno Gröning lett. A Szövetség jegyzőkönyv vezetője a heidelbergi újságíró, Egon Arthur Schmidt lett. Ő már Herfordban is szoros kapcsolatban állt a "Csodadoktor"-ral, és megalapítója volt a "Ring der Freunde Bruno Gröning" nevű egyesületnek. Ez azonban nem Bruno Gröning elképzelése szerint működött, és hamarosan fel is oszlott. Akkoriban Bruno Gröning Schmidttől is elvált, mert az adományok egy részét elsikkasztotta.

1952-ben Schmidt újra Gröninghez fordult és beismerte, hogy hibázott. Kérte, hogy a mű felépítésénél újra segíthessen. Bruno Gröning ismét alkalmazta őt, mint munkatársat. Így Schmidtnek többször is lehetősége nyílt arra, hogy bebizonyítsa, hogy valóban a betegek javát akarja, és nem csak anyagi hasznot akar húzni.

1955-ben Gröning véglegesen szakított Schmidttel, miután az felfogásán nem változtatott. Most is igyekezett Gröning tehetségéből hasznot húzni, mint a múltban. Hülsmann asszonyhoz hasonlóan, a válás után Schmidt is arra törekedett, hogy pert indítson ellene. Önkéntes munkájáért utólag pénzt akart kicsikarni. A Szövetség üzleti vezetését Konstantin Weisser és Hermann Triedinger vették át. Ez sokat ígérőnek tűnt, mivel a közéleti dolgokban jártas emberek voltak, és képzettségük a Bruno Gröning műnek előnyére szolgált volna. De ez azt a veszélyt is rejtette magában, hogy mivel Gröning nem állt azon a képzettségi fokon, mint ők, az egyszerű munkással szemben fölényben érezhették volna magukat.

Idővel a dolgok valóban ebbe az irányba fejlődtek, és egyre inkább nehezükre esett, hogy elfogadják, amit Bruno Gröning mondott. Úgy tűnt, elfelejtették, hogy a Szövetség nemcsak Bruno Gröning nevét viselte, de őmiatta is alakult meg. Általuk a Gröning-Szövetség egyre jobban öncélúvá vált. Eredeti céljukat, hogy a szenvedőknek segítsenek, teljesen elvesztették szemük elől. Úgy tűnt, mintha nem akarták volna elismerni, hogy Gröning volt az, aki által a gyógyulások megtörténtek és nem a Szövetség. Így a Gröning-Szövetség az ellentéte lett annak, aminek tulajdonképpen lennie kellett volna. Annak a számára, akinek a nevét viselte, a Szövetség börtön lett, és ahelyett, hogy szabaddá tette volna, egyre jobban korlátok közé szorította.