Megjegyzés

Matthias Kamp, a Bruno Gröning Baráti Kör Orvostudományi Szakcsoportjának vezetője

A szellemgyógyászat nem sorolható azon témák közé, amelyekről a nyilvánosság száraz, komoly formában értesül. Még maguk a leendő orvosok sem hallanak semmit tanulmányaik folyamán a szellemgyógyászat hátteréről és lehetőségeiről. Pedig valójában a gyógyulás legősibb formája egy magasabb rendű erő által való gyógyulás, amellyel elmúlt idők minden fejlettebb kultúrájában találkozhatunk. A nagy vallások könyvei egy isteni, szellemi erőről beszélnek, amely minden életnek az alapja, amely gyógyít. Indiában "práná"-nak hívják, Kínában "chi"-nek, és a mai orvostudomány elődei is tudatában voltak egy magasabb rendű erő létezésének. Az új idők nagy orvosa, Paracelsus számára - akinek név-felirata mai napig patikákat és klinikákat díszít - az életerő ("vis vitalis"), a "belső orvos" magától értetődő volt; s maga Hahnemann, a homeopátia megalapítója sem hallgatta el ennek az erőnek a létezését.

Manapság tudományos körökben ez az életerő tabutéma lett; a közönség felvilágosítását egy magasabb rendű erő létezéséről és lehetőségeiről az egyre sokrétűbbé váló ezotérikus kör veszi át. Csak Angliában, Hollandiában és egyes svájci kantonokban engedélyezett a szellemgyógyászat. Különben maga a törvényhozó is kihúzza magát a kötelesség alól, hogy hidat építsen, utat mutasson a nagyszámú betegeknek, akik a hagyományos orvostudomány lehetőségei mellett más utat keresnek a gyógyulásra.
A krónikus megbetegedések állandó növekvő számát tekintve azonban felelőtlenség, hogy a széles néprétegeknek, de a legtöbb orvosnak sincs tudomása a komoly, szellemi úton való gyógymód lehetőségeiről és határairól. Sok beteg a szenvedés terhe alatt rábízza magát akármilyen gyógyítóra anélkül, hogy meg tudná különböztetni a hamisat, a sarlatánt a valóditól.

A könyv alapját röviden összefoglalt, gyógyulásokról szóló beszámolók képezik, amelyek a szellemi gyógyulás világszerte egyik legnagyobb mozgalmából: a Bruno Gröning Baráti Körből származnak. Bruno Gröning (1906-59) az 50-es években Németországban történő tömeges gyógyulások révén lett híres. Tanításának közvetítésével az egész világon mind a mai napig a legcsodálatosabb gyógyulások történnek. A Baráti Kör közösségei (helyi csoportok) minden kontinenst képviselve, lehetőséget adnak a gyógyulást keresőknek, hogy a szellemi gyógyerő tudatos felvétele által saját magukat gyógyítsák. Nem folytatnak kezelést, vizsgálatot, nincs kézrátétel vagy terápia semmilyen formája. Mégis a Kör példamutatóan tölti be a komoly szellemi úton történő gyógyulás ismérveit. Minden tevékenységet tiszteletből, hálából végeznek a megélt segítségért és gyógyulásért, a gyógyuláskeresőknek semmiféle fizetési kötelezettségük sincs, a költségeket önkéntes adomá-nyokból fedezik. Nem ígérnek feltétlen gyógyulást, nem tanácsolnak el a szükséges orvosi kezeléstől. A gyógyerő felvétele nem mond ellent a kísérő terápiának.

Bruno Gröning még életében nagy súlyt fektetett a sikerbeszámolók írásbeli rögzítésére

Bruno Gröning még életében nagy súlyt fektetett a sikerbeszámolók írásbeli rögzítéséreA hatásos gyógyulásokra való tekintettel 1992-ben a Bruno Gröning Baráti Körön belül alakult egy Orvostudományi Szakcsoport (MWF), amelyhez ma (1998) 25 országból több mint 3000 orvos és különféle egészség-ügyi pályák képviselői csatlakoztak. Kollégáknak és érdeklődő laikusoknak tartott rendszeres nemzetközi szakelőadásokon keresztül szeret nének a csoport orvosai és természetgyógyászai - időközben 20 országban - felvilágosítást adni a szellemi úton történő gyógyulás lehetőségeiről és határairól. Különböző szervi bajokról dokumentált gyógyulásról szóló beszámolók alapján előadássorozatokban bemutatják, hogy a szellemi úton való gyógyulás sokkal több, mint az ön- vagy idegen személy általi szuggesztió. Itt egy magasabb rendű erő konkrétan bizonyítható törvényszerű hatásáról van szó, amit minden ember könnyen felvehet, és gyógyulásához hasznosíthat. Az előadások alapja Bruno Gröning tanítása, amely megdöbbentően egyszerű formában mutatja, hogyan lehet a szellemi gyógyerőt hasznosítani.

Az Orvostudományi Szakcsoport orvosai megtanítják a laikusoknak a Bruno Gröning Baráti Körön belül, hogyan rögzítsék írásban gyógyulásukat a klinikai korelőzmény példája alapján. A sikerbeszámolókat az orvosok tartalmilag megvizsgálják és esetenként orvosilag dokumentálják.
A jelenlevő könyv arra szolgál, hogy átfogó képet nyújtson az utóbbi években történt gyógyulásokról a Bruno Gröning Baráti Körben. Időhiány miatt az eddig összegyűjtött sikerbeszámolóknak csak egy részét tudták feldolgozni. A részletes leírás mellett, amelynek hitelességét a meggyógyult személy és egy tanú aláírásával igazolja, egy rövidre fogott beszámolót is írnak. Ezek a rövidre fogott beszámolók képezik a könyv magját. A sikerbeszámolók felosztása - az orvostudományi alapművekben szokásos módon - a betegségek csoportosítását követi. Az óriási munkaráfordítás miatt, amelyet az Orvostudományi Szakcsoport dolgozói - hasonlóan, mint mindenütt a Bruno Gröning Baráti Körben - minden fizetség nélkül, szabadidőben, szabadságot kivéve végeznek, csak a legfontosabb gyógyulásokat tudták orvosilag dokumentálni. Azonban időközben az esetek legnagyobb részében elkezdték a rendszeres orvosi dokumentációk megírását.

A rövidre fogott sikerbeszámolók önmagukért beszélnek, személyes tanúbizonyságaként azoknak az embereknek, akik a szellemi úton történő gyógyulást a Bruno Gröning Baráti Körben saját magukon tapasztalták meg. Ezek a beszámolók segíthetnek abban, hogy az embereknek, akik ma a betegség és a fájdalom terhei alatt szinte összeroppannak, visszaadják a saját gyógyulásukba vetett hitet és reményt, és utat mutatnak a teljes felépüléshez. Azokat pedig, akik fájdalommentesen és egészségesen a szellemi gyógyulásról csak gúnyolódnak, elnémítják és megsejtetik velük, hogy létezik egy magasabb rendű erő, egy olyan segítség, amely nem embertől származik és minden sebet begyógyít.

A második részben egy beszámoló található, melynek témája: "Szellemi úton történő gyógyulás Bruno Gröning tanítása által - orvosilag bizonyítható - Egy orvos tapasztalatai."
Egy orvos személyes élményei a gyógyerővel kapcsolatosan, rövid összefoglalás a történelmi háttérről Bruno Gröning idejében és a csodálatos gyógyulásokról, a Baráti Kör létrejötte, egy általánosan érthető magyarázat a szellemi úton történő gyógyulás lényegéről és törvényszerűségéről számos orvosilag dokumentált sikerbeszámoló alapján, amely megkönnyíti az olvasónak a téma megértését.
Végül egy felsorolást találhatnak a Bruno Gröning Baráti Kör közösségeiről a kapcsolatfelvétel lehetőségével.

Jegyzet a második rész fogalommagyarázatához:

- "gyógyáram": = Bruno Gröning által használt elnevezés a szellemi gyógyerőre. A gyógyulást keresők az erő felvételekor gyakran éreznek egy nagyon finom, kellemes bizsergést a testükben, amely egy gyenge elektromos áramhoz hasonlítható.

- "Bevezetés Bruno Gröning tanításába": = itt a gyógyulást keresőknek egyszerű formában, ingyen megtanítják, hogyan hasznosítsák saját maguk számára a szellemi erőt Bruno Gröning tanítása alapján.

- "Közösség": (A Bruno Gröning Baráti Kör helyi csoportjai)