Példák orvosilag dokumentált sikerbeszámolókból:

Fehérjevesztés gyógyítása, veleszületett fejlődési rendellenesség esetén (nyirokértágulat a vékonybélben)
(intestinale Lymphangiektasie)

Raimund S. H-ból:

Röviddel Raimund megszületése után teste különböző részein vizesedés (ödéma) lépett fel, és világos, rosszagú volt a széklete. Az orvosi vizsgálat alacsony vérfehérjeszintet (2, 6 g/dl, normális esetben 7-8 g/dl) mutatott ki. Miután beutalták a kórházba, szövetmintát vettek a vékonybélből és megállapították, a bél nyirokrendszerének veleszületett elváltozását. A gyermek ennek következtében a normális érték ötvenszeresét vesztette el a fehérjéknek. Egy fehérjeinfúzió és egy speciális diéta segítségével, amit egy életen keresztül be kell tartani, el lehet érni a tünetmentességet.

Az édesanya beszélt egyik ismerősével a gyermek súlyos betegségéről, aki tudtuk nélkül Bruno Gröning tanítása szerint felvette a Heilstrom*ot a gyermek érdekében. A gyermek állapota a G-i egyetemi klinika rendszeres laborellenőrzései segítségével hatásosan nyomon követhető 1987-ig.

Elérhető a 11 éves megfigyelési időszak eredménye. A fiú azóta egészséges, máig semmilyen diétára sincs szüksége. A betegség lefolyása csak akkor magyarázható, ha elfogadjuk egy gyógyító erő létezését, amely az egyik embertől a másikig nagy távolságokon keresztül is eljuthat. Egy veleszületett szervi elváltozás gyógyulását az érintett tudomása nélküli szuggeszció vagy önszuggeszció által nem lehet megmagyarázni.

Féloldali bénulás agyvérzés után

Anna K. W-ből

K. asszonynál agyvérzése után 1976-ban baloldali bénulás maradt vissza. Állapotában a különböző kezelések következtében sem történt lényeges javulás. Attól kezdve tulajdonképpen sínbe tett lábbal és mankóval nem hagyhatta el a házát. A kilátástalanság következtében fellépő depressziója állandóan növekedett, minek következtében 1989-ben elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Ebben a gyógyulásban világossá válik az objektív sajtótudósítás óriási jelentősége. A tervezett öngyilkosság napján 1989 októberében K. asszonynak a kezébe került az egyik újság, amiben a Bruno Gröning Baráti Körről olvasott. Ennek a cikknek a következtében nem vette el magától az életet, hanem kapcsolatot keresett a Baráti Körrel. Rövid idővel később egy, a közelben lakó gyógyult megmagyarázta neki, hogy hogyan lett ő Bruno Gröning tanításának segítségével, a Heilstrom* felvételével egészséges. Ettől az időtől kezdve K. asszony szintén felvette magának a Heilstrom*ot ezen a módon. Alig két hét után félrerakhatta a lábsíneket és a mankót. Azóta nincs szüksége ezekre a segédeszközökre. Két független ideggyógyász igazolja szakorvosi véleményében a súlyos bénulás eltűnését.

Gyógyulás sokizületi gyulladásból (Polyartrithis)

Dagmar M. K.-ból

Egy ötgyermekes édesanya reumában betegedett meg. A kezelő belgyógyász szakvéleménye szerint: „súlyos klinikai lefutás”, izületi fájdalmak és puffadás, reumacsomók és kezdődő deformációk az ujjizületekben. A reumaterápiák ellenére ezek a panaszok egyre jobban akadályozták. Anyósának és a férjének egyre nagyobb részt kellett átvállalnia a háztartásból. Miután kapcsolatba került Bruno Gröning tanításával és rendszeresen ráhangolódott a Heilstrom*ra, megkezdődött a betegség visszafejlődése. Igen figyelemreméltó a 6 éves megfigyelési időszak, visszaesés nélkül. Orvosi szempontból nagyon érdekes, minthogy az a tény is, hogy a gyógyulás nem csak a testen figyelhető meg, hanem a laboreredményekben is visszatükröződik. (CRP, Rheumafaktor, BSG)

Gyógyulás nagyothallásból hirtelen hallásvesztés (Hörsturz) után

Jürgen B. H:-ból:

B. úr a bal fül nagyothallása miatt ment fül-orr-gégészhez. A hallásvizsgálat során a hallásvesztést pontosan meg lehetett állapítani. Az orvos B. úrnak sürgősen hallókészüléket javasolt. Erre azonban B. úr nem tudta magát azonnal rávenni. Egy ismerősétől hallott a szellemi úton történő gyógyulás lehetőségéről a Bruno Gröning Baráti Körben. 1991-ben talált a Baráti Körbe. Azóta rendszeresen ráhangolódott a Heilstrom*ra, Bruno Gröning tanítása szerint. 3 hónap múlva már megélhette a gyógyulást. Hirtelen számára is teljesen váratlanul, újra meghallott halk zörejeket is. Egy ellenőrző vizsgálat két független fül-orr-gége szakorvosnál hatásosan tanúsítja, az ismét elért tökéletes hallást az 56 éves úrnál. Máig (Utólagos megfigyelési idő 8 év) áll a gyógyulás. Nem lépett fel halláscsökkenés. Különösen megjegyzendő ebben az esetben az objektivitás, a bizonyítás a hallásgörbe segítségével.

Gyógyulás súlyos vénás elégtelenségből (Visszerek mindkét lábon)

Margarete M. A.-ból:

Éveken keresztül szenvedett M. asszony mindkét lábán lévő visszereitől. A lábai gyakran megdagadtak, és rövid állás után fájtak. Egy szorító harisnyanadrág megkönnyebbülést hozott, de nem tudta megállítani a betegség rosszabbodását. Röviddel az után, hogy kapcsolatba került Bruno Gröning tanításával, megkezdődött a vénák állapotának javulása. Nincs már szüksége a szorító harisnyanadrágra, fájdalom nélkül tud hosszabb ideig állni és már nem dagadnak a lábai. Szemléletesen dokumentálja a lábak vénáinak gyógyulását a doppler-szonográfiás utóvizsgálat. Az erek tágulata, ami a kötőszövet gyengeségének következménye, az utólagos orvosi vizsgálat során már nem volt megállapítható. Az orvosok szerint visszafordíthatatlan folyamat bizonyíthatóan eltűnt.