Sikerbeszámoló

Agyvérzés utáni, több éven át tartó baloldali bénulás gyógyulása [1]

K. Anna (64) W.-ből:

1976. augusztus 30-án, 44 éves koromban agyvérzést kaptam, közepes fokozatú agyi vérzéssel, mely miatt a bal oldalam teljesen lebénult. Hat hétig feküdtem az egyetemi klinikán, majd átkerültem egy másik klinikára, ahol további hat hétig kezeltek. Infúziókat kaptam, valamint masszázst és gyógytornát rendeltek el. A bal oldalam és a bal lábam változatlanul béna maradt, s az orvos közölte velem, hogy így, bénán kell tovább élnem. Csak háromhavi kórházi kezelés után mehettem haza. Otthon a férjemnek kellett teljes mértékben rólam gondoskodnia, lemosdatni, wc-re vinni, ágyba tenni, megfésülni, stb. Ezenkívül ő végezte az összes házimunkát, mivel erre is képtelen voltam. Amire képes voltam: le tudtam ülni a megterített asztalhoz és jobb kézzel enni. Rendszeresen kaptam masszázst, gyógytornáztattak, ami annyi eredményt hozott, hogy két ujjamat mozgatni tudtam. Önállóan felkelni vagy járni, ez bizony szóba sem jöhetett.

1977 tavaszára sikerült odáig eljutnom, hogy két mankóval a lakáson belül egyedül tudtam mozogni. A béna lábamat magam után húztam, mivel csak az egészséges lábra tudtam rálépni. 1978-ra az állapotom annyira feljavult, hogy kisebb dolgokat képes voltam egyedül főzni. A bal kezemmel ugyan meg tudtam tartani a lábost, mégis gyakran megtörtént, hogy a kezem begörcsölt, lehúzta a lábost a tűzhelyről s leforráztam magam. Ezenkívül tudtam ülve vasalni vagy zöldséget pucolni, de minden egyebet továbbra is a férjemnek kellett elvégeznie. Masszázst sem kértem már, mivel semmilyen érezhető javulást nem eredményezett. 

1981-ben kaptam egy műanyag sínt (térdtől bokáig), amivel a lábam ugyan mindig balra kibicsaklott, mivel a bénulás miatt – a mankók ellenére – képtelen voltam a lábamra támaszkodni. Mégis, miután a sínt megkaptam, egy mankóval is tudtam már menni. A járás egyre jobban ment, lépcsőt is tudtam utánahúzott lábakkal mászni. Házon kívülre menésről továbbra is csak álmodozhattam.

A háztartást változatlanul a férjem vezette. Bénulásom állapota a következő nyolc évben nem változott: nem javult, de nem is rosszabbodott. Az 1976-os agyvérzés óta fokozatosan erősödő depresszió lett úrrá rajtam. Semmi értelmes elfoglaltságot nem találtam, hópelyhek számolgatása, a madarak megfigyelése és a tévézés maradt a napi programom. Még az unokák látogatásai sem tudtak többé felvidítani.

1985 után alvászavarok kezdődtek, egyetlenegy éjszakát sem tudtam végigaludni. Mindig olyan sokáig ültem a tv előtt, hogy az álmatlan éjszaka ne nyúljon túlzottan hosszúra. Altatót nem akartam szedni. A depresszió ellen Lexonatil tablettát kaptam, amelyet csak háromszor vettem be, féltem, hogy függővé válok.

1989-re lelkileg teljesen összeroppantam, minden energiám elfogyott. Magamra csak mint haszontalan és felesleges lényre gondoltam, életkedvemet teljesen elvesztettem, s öngyilkos akartam lenni. Már elő is készítettem a gyógyszereket, amikor hirtelen az a gondolatom támadt, hogy feltétlenül nézzem meg a napi postát. Ott rátaláltam – többek között – a "Die Zwei" című újságra, melyet a konyhában ülve gyorsan átlapoztam. Találtam benne egy cikket Bruno Gröningről és a szellemi gyógyulásról. Azonnal felhívtam Häusler asszonyt, akinek a telefonszáma szerepelt a cikkben, és ő azonnali reményt adott nekem a Bruno Gröning segítségével történő gyógyuláshoz. Már a telefonhívás után jobban éreztem magam, izgatottan és reménykedve vártam az első alkalmat, a bevezetést. 

A Bruno Gröning tanításaiba történő bevezetésem 1989. okt. 11-én történt. 

Már a bevezetéskor megéreztem a Heilstrom*ot: testem felmelegedett, erős fejfájásom lett a jobboldalon, pontosan ott, ahol 13 éve az agyvérzés ért. A bevezetés után a fejfájás elmúlt, sokkal jobban éreztem magam, mint azt megelőzően. Naponta kétszer, 9 és 21 órakor ráhangolódtam a Heilstrom*ra, melyet minden alkalommal mint kellemes meleget érzékeltem.

1989. okt. 19-én, 8 nappal a bevezetés után megélhettem, amint a gyógyulásom bekövetkezett: éppen a konyhaasztalnál szunyókáltam, amikor hirtelen felijedtem és az a meghökkentő érzésem támadt, hogy tudok járni. Felkeltem, kimentem a lépcsőn keresztül a kertbe, körbejártam, s mindezt mankó, bot és sín nélkül. A bal lábam teljesen terhelhető volt, kibicsaklás és minden egyéb tünet nélkül, úgy mozgott, ahogyan én akartam!

Ezt egyszerűen nem tudtam elhinni! A három ujjamból is eltűnt a bénulás! Én voltam a legboldogabb ember a földön! Mikor a férjem hazajött, nagyon kellemesen meg volt lepve, de nem bízott benne, hogy a gyógyulás tartós lesz. Ezeket a kétségeit egyáltalán nem vettem tudomásul!

1989. okt. 23-án voltam 13 év után először egyedül a városban, mankó, bot és sín nélkül. 1989. okt. 19. óta egyedül el tudom látni a háztartást: beágyazni, főzni, ruhát kiteregetni, takarítani, mindent gond nélkül meg tudok csinálni, amire 13 év óta egyáltalán vagy csak részlegesen voltam képes. Az első Baráti Kör találkozóm 1989. okt. 27-én volt Fichtelbergben. A találkozókon rendszeresen részt veszek és mindig elmegyek a Bruno Gröning Baráti Kör által szervezett találkozókra is.

Megint tudom élvezni az életet, unokáimmal sokszor szervezünk közös programokat (korcsolyázunk, sétálunk); boldog nagymama lettem. A depresszió véglegesen elmúlt, öngyilkos gondolataim soha nem támadnak, még az álmatlanság is eltűnt. Általában este, az Einstellen* után, 21:30 órakor megyek aludni és reggel 6:30-ig folyamatosan alszom. Teljes szívemből köszönetet mondok az új, ajándékba kapott életért.


Orvosi kommentárok:

Agyvérzésről általában akkor beszélünk, amikor magas vérnyomás következtében az agyi erek megpattannak, kipukkadnak. A vér bekerül az agyi szövetekbe, ott szövetkárosodást; a vér agyszövetekbe történő beáramlása pedig ödémát okoz. Gyakori jelenség a környékbeli agysejtek eltűnése, összezsugorodása. A tünetek függnek a vérzés helyétől, gyakori jelenség a féloldali bénulás. Az elején az ödéma visszafejlődése és a vér felszívódása miatt bekövetkezhet az idegi tünetek jelentős javulása, de a további évek alatti folyamatos agykárosodás (kiesési jelenségek) visszafordíthatatlan, mivel az ottani agyszövet tönkrement. 

K. asszonynak 1976. aug. 29-én erős hátfájása kezdődött, mely később migrénes fejfájással (homloki fejfájásssal) és egy nappal később többszöri erős hányással súlyosbodott, majd összeesett és képtelen volt utána felállni. A bal karját és lábát nem tudta többé mozgatni. A klinikai felvételnél egy bal karra és lábra kiterjedő bénulást állapítottak meg, a levett agyfolyadék gyengén ill. közepesen véres volt. K. asszonyt már a második napon átküldték az egyetemi klinikára, a következő diagnózissal: 

"Agyvérzés baloldali bénulással" [3] 

Az egyetemi klinika CT-vizsgálattal megerősítette a diagnózist [4].

Minden fáradozás ellenére sem sikerült a bénulásnál jelentős javulást elérni. [5] K. asszony kapott védősínt és mankót, azóta gyakorlatilag az otthoni környezetre volt utalva. Orvosi megítélés szerint semmi reménye nem volt a gyógyulásra. Az elkövetkező 13 évben fokozatosan erősödő lehangoltság lett úrrá rajta, egészen az öngyilkosság gondolatáig. 1989. okt. 4-én, 7 nappal a Bruno Gröning tanításaiba történő bevezetése előtt a következő orvosi szakvélemény készült:

"Lábak: jobb láb minden ízülete kielégítően mozog, a bal lábon enyhe görcs, az ízületek passzívan kielégítően mozognak, Dorsalflexio (a lábfej emelése) a bal lábon nem hajtható végre.

A lábujjemelő izmok/idegek gyengesége baloldalt, a bal láb lényegesen hidegebb, mint a jobb.

Gyengeség a teljes bal lábban, földre helyezve alig emelhető. A lábizom elsorvadt, a jobb lábon a comb közepén mért érték 4 cm-rel, az alsó lábszáré 2 cm-rel nagyobb (...)

Karok (...) a bal kar csak korlátozott erőkifejtésre képes, a bal kar izmain sorvadás észlelhető." [5]

Egy évvel a gyógyulás után az utóvizsgálatot végző idegorvosok a következőket állapították meg:

"(...) A hosszú pályáknál nincs észlelhető oldalirányú eltérés, részleges bénulás vagy gyengeség nem kimutatható." [6]

A "hosszú pálya" azokat az idegeket jelenti, melyek a kar- ill. lábizom mozgatását végzik. Ennek alapján az 1989-ben adott orvosi szakvéleményben leírt bénulás nem igazolható.

1992. jún. 1-jén K. asszony felkeresett egy másik idegorvost is, aki a vizsgálat során semmilyen formában nem tudta a karok és lábak korábbi bénulását igazolni. [7]

A lábak kerületének 1992-ben elvégzett mérése kimutatta, hogy a bal láb izmainak az 1989-es orvosi szakvéleményben leírt sorvadása nyomtalanul eltűnt. Miközben 1989-ben a bal comb átmérője 4 cm-rel, a bal alsó lábszár átmérője 2 cm-rel volt kisebb a jobb láb megfelelő adatainál [8], a lábátmérők 1992-es ellenőrzése semmilyen különbséget nem mutatott. Ez egy további bizonyíték az izmok mozgatását végző idegek reaktiválódására. Ezen folyamat leírására orvosi magyarázat nincs. Ellentmond minden orvosi tapasztalatnak, hogy egy 13 éven keresztül fennálló szervi bénulás néhány napon belül eltűnjön.


Szövegjegyzetek:

A-MWF = a Hamburg/Hennef-Sief Orvostudományi Szakcsoport archívuma

[1] Frau Anna K. sikerbeszámolója, A-MWF

[2] a W.-i városi kórház zárójelentése, 1976. aug. 31, A-MWF

[3] lsd. (2)

[4] az E.-i egyetemi klinika zárójelentése, 1976. szept. 13.

[5] dr. O. főorvos szakvéleménye R.-ből, A-MWF 

[6] dr. K. idegorvos szakorvosi állásfoglalása, W.-ből, A-MWF 

[7] dr. G. idegorvosnő szakorvosi állásfoglalása, W.-ből, A-MWF