A Bruno Gröning Baráti Kör bővebb bemutatása

Bevezetés

Grete Häusler (1922 - 2007) 1950-ben eljött Bruno Gröning egyik előadására Münchenbe. Itt három orvosilag gyógyíthatatlannak megállapított krónikus betegségből gyógyult ki. Ezt követően az volt a kívánsága, hogy többet megtudjon Burno Gröningről és tanításáról. Ezért Grete Häusler kereste és meg is találta a rákövetkező években az alkalmat arra, hogy felkeresse az előadásait. Itt maga is megélt sok gyógyulást, melyeket a Bruno Gröningből kiinduló Heilstrom vitt véghez. Ausztriában 23 közösséget alapított és 1957-ig vezette őket. Azután Németországba költözött és itt is találkozott Bruno Gröninggel. mint közösségvezető és a legközelebbi barátok egyike megtanulta Bruno Gröningtől, hogy hogyan dolgozik az ember a "műben".

Miután Bruno Gröning 1959-ben elhunyt továbbra is érezte a Heilstromot és a tanítás továbbadása által történtek gyógyulások. Emlékezett (Gröning) szavaira: "Minden embernek meg kell halönia, nekem is, de nem leszek halott. És ha aztán hívnak, akkor jövök és segítek tovább, ha Isten is úgy akarja!" Grete Häusler évtizedeken át dolgozott fáradhatatlanul és minden rendelkezésére álló eszközzel azon, hogy ezúton beteg és segítségre szoruló embereken segítsen.

A Bruno Gröning Baráti Kör felépítése

Grete Häusler Bruno Gröning példájának megfelelően egy Baráti Kört hozott létre. Bruno Gröning barátnak tartják magukat olyan emberek, akik Bruno Gröning tanításának alapján összetartozást éreznek. Megadják a nevüket, tetszés szerint résztvesznek a közösségi órákon, találkozókon, stb. és oktatási anyagot kapnak. A Baráti Kör önkéntes adományokból és önkéntesen végzett munkával tartja fenn magát.

Időközben több, mint (-es adat) helyi közösség van Németországban, európai országokban és világszerte is. Barátok tízezrei találkoznak rendszerint három hetes időközönként közösségi órákon. A közösségi vezetők és segítők Workshop-ban találkoznak, hogy megbeszéljék és összehangolják a feladatokat. Az aktiv barátok felelősségteljesen dolgoznak feladataikon, s ugyanakkor a Dieter Häusler, Grete Häusler fia által vezetett egész Művel együtt éreznek és gondolnak.

A kívánságból adódóan, hogy könyvet írjon Bruno Gröningről és kiadja, saját kiadót alapított. A Grete Häusler GmbH szerényen indult és feladatául tűzte ki, hogy Bruno Gröninget, tanítását és az abból keletkezett Művet a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék. Időközben a Baráti Körből származó saját művek széles programmját kínálja növekvő sikerrel a nyilvános könyvpiacon, az Internet shopjában, különböző kiállításokon, valamint nemzetközi szakkönyvkiállításokon.

A Bruno Gröning Baráti Kör fontos ismertetőjegyei:

Minden ember szabad akaratának figyelembevétele

Az akarat szabadságának szemmeltartását mint Bruno Gröning tanításának lényeges alapelvét következetesen megvalósítják a Baráti Körben. A Baráti Körhöz való tartozás semmilyen jogi, anyagi vagy vallási kötöttséghez nem vezet, mindenkor feloldható és így egy jó, személyes barátsághoz hasonlítható. A Baráti Körben pl. alapjában nincsenek hűségre való ígéretek, fogadalmak, eskük vagy hasonlók. Ezzel ellentétben sok barát szabadul meg Bruno Gröning tanítását követve belsőleg pszichikai kényszertől, gondoktól, félelmektől, fájdalmaktól és szenvedéstől.

Pénzügyi ellátás és pénztári ügyek

A Bruno Gröning Baráti Körben nem szednek belépti díjat, tagdíjat, illetéket, nem támasztanak más anyagi követelést. A Bruno Gröning Baráti Körben Bruno Gröning példaképe alapján minden feladatot kizárólag önkéntes adományokból fedeznek és a barátok által ingyen végzett munkával, a kapott segítségek és gyógyulások iránt érzett hálából végeznek. Így mind az ideális területen, mind a Grete Häusler GmbH- ban nincs fizetség, nincsenek honoráriumok, semmiféle nyereség vagy ehhez hasonló nem létezik, még Dieter Häusler, a Mű vezetője számára sem.

A Baráti Körben már a kezdet kezdetén minden adomány és kiadás gondosan el lett számolva és ellenőrizve minden közösségben. A maradék összegeket összegyűjtik és különböző feladatokra fordítják, főként az oktatási anyag rendszeres előállítására német és külföldi barátok számára, melyet ingyen és a befolyó adományokra való tekintet nélkül osztanak szét a különböző közösségekben és országokban. Időközben már létezik egy modern elszámolási rendszer, amely alapján az egyes közösségek elszámolnak.

A Baráti Kör államilag elismert

Egy kis, közhasznú egyesülés, a "Kreis für geistige Lebenshilfe e.V., Hennef/Sieg" ( röviden "Kreis") intéz minden jogi és anyagi ügyet. A Kreis alapszabálya a Baráti Kör tényleges tevékenységi módja alapján lett megfogalmazva és betartja az ország törvényeit.

A Baráti Kör minden ember számára nyitva áll

A Baráti Körhöz mindenki hozzá tud férni. Különösen a rokoni és ismeretségi körökben személyes ajánlások alapján gyűlik sok új barát oda. Az első közösségi órán való részvétel előtt bevezetést adnak Bruno Gröning tanításába (információs előadás az isteni Heilstrom felvételére való útmutatással).

A legtöbb segítségkereső először nagyon szkeptikusan jön és először maga akar meggyőződni mindenről. Bruno Gröning azt mondta erről: "Ne legyenek hiszékenyek! Ma is azt mondom, mint mindig: ´Nem kell elhiggyék, amit mondok!´Nem is kívánom ezt el. Egy a kötelességük: saját maguk győződjenek meg róla!" Először azáltal nő a Bruno Gröning tanításába vetett bizalom, mikor a gyakorlatban a saját testükön tapasztalták meg a segítségeket és gyógyulásokat és erősíti (bennük) a hitet, hogy Isten a legnagyobb orvos. A Heilstrom megérzése és a sikerélmények sok barát számára tartós ösztönzés arra, hogy szellemi úton továbbhaladjanak és mind többet akarjanak tanulni és tapasztalni.

A személyiség kibontakozása a Baráti Körben

Különösen az ifjúsági közösségekben gyakorolnak különböző művészeti előadásmódokat, mint pl. ének, zene, népitánc és színjátszás. Bruno Gröning tanítására alapozva egyes művészeti irányzatokban formákat teremtettek, melyek a szigorú versenykövetelményektől függetlenül ki tudtak bontakozni. A Bruno Gröning Baráti Körben a művészét építő hatású, szép és erőt adó kell legyen, az embert érzékennyé kell tennie az érzelmi életben és elő kell segítse a gyógyulás folyamatát.

Szellemi szbadság a Bruno Gröning-barátok számára

Bruno Gröning tanítása mentes a dogmáktól, fanatizmustól, ráolvasástól, rítusoktól és szertartásoktól. Arra irányul, hogy a barátok szellemileg megérjenek és megtanuljanak felelősséget vállalni sajátmagukért. Bruno Gröning azt mondta: "Azt kívánom, hogy önök mesterek legyenek az életben! Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, ki mint vet, úgy arat." Mindenki csinálhat hibát, de viselnie kell az "ok és okozat" természeti törvényének értelmében a tetteinek a következményét. Saját tapasztalatokat mégis sokkal egyszerűben és gyorsabban lehet gyűjteni, ha ismertek az érvényben levő szabályok. A barátok tapasztalati beszámolóinak rendszeres kicserélése gyors szellemi fejlődést segít elő."Egyik segít a másiknak, Isten mindannyiunknak" mondta Bruno Gröning.

Mindenki maradjon meg a hiténél

A barátok mint hívők vagy mint ateisták jönnek a Baráti Körbe. Egyidejűleg tartozhatnak különböző vallási közösségekbe, felekezetekhez és egyházakhoz. Mégis egy személyes gyógyulás-élmény után sokan egy az élő Úristenben való hitet vesznek fel. Bruno Gröning azt mondta: "Szeretném a templomokat újra hívő emberekkel megtölteni. Minden ember tartsa meg a vallását, de itt a közösségben vegye fel a hit-erőt." Mindenkinek a tetszésére van bízva, hogy vallásilag hová tartozik.

A tanítás tisztántartása

Bruno Gröning tanításának meggyőző ereje a "jó gyümölcsökben" rejlik, a tapasztalt segítségekben és az átélt szellemi úton történt gyógyulásokban. Ezért a barátok magas célja, hogy a kapott tanítást az eredeti formájában tisztán megőrizzék és aszerint éljenek. Ezt a célt elérik a Bruno Gröning Baráti Körben. Dieter Häusler gondoskodik arról, hogy az oktatási anyag, valamint minden publikáció, amely a Baráti körben készül, teljesen megfelel Bruno Gröning tanításának.

Az orvosok bevonása és közreműködése

Bruno Gröning már életében törekedett az orvosokkal való együttműködésre. A Heidelbergi Klauzúrában a Heidelbergi Egyetemi Klinika vizsgabizottsága előtt vizsgázott és mély benyomást tett az orvosokra. De akkoriban mégsem került sor egy együttműködésre, mert Bruno Gröning elvi okokból nem akart üzletet csinálni a képességéből. A Bruno Gröning Baráti Kör Orvosi Tudományos Szakcsoportjában ma már orvostudományi szakemberek ezrei, minden gyógyító foglalkozásból, ezek között néhány száz orvos foglalkozik a Bruno Gröning tanítása által való szellemi úton történő gyógyulással.

A gyógyulások orvosi-tudományos dokumentálása

Az orvosok 1986 óta kezdték szisztematikusan felülvizsgálni a Baráti Körben történt gyógyulásokat. Időközben egy jól átgondolt rendszert építettek ki a sikerbeszámolók feljegyzésére és feldolgozására. A helyi közösségekben kérdőíveken és beszámolókban jegyzik fel a fellépett gyógyulásokat. Minden részletet és körülményt figyelembe vesznek. A gyógyult személy mégegyszer átnézi és igazolásul aláírja. Ezután az iratokat a gyógyult személy fényképeivel együtt a sikerbeszámoló munka központjába küldik orvosi felülvizsgálatra, azután az orvosi kör szakorvosaihoz továbbítják az iratokat. A szakorvosok a helyzetnek és tényállásnak megfelelően pártatlan orvosi utóvizsgálatot kérnek a gyógyultakról. Gyakran először néhány további vizsgálat alapján készülnek el az orvosi-tudományos dokumentációk, mint egyértelmű bizonyítékok a Bruno Gröning tanítása által történő szellemi úton való gyógyulás tényére, amit a nyilvánosság sem hagy már figyekmen kívül.

Nem ígérnek gyógyulást

A segítségkeresőknek, akik a Baráti Körbe jönnek, gyakran lelki és testi gyógyulásra van szükségük. Ennél nincs jelentősége annak, hogy milyen betegségről van szó, az akarat, hogy egészséges legyen az a mérvadó és a szilárd hit, hogy Isten a legnagyobb orvos. Minden gyógyulás ajándék és így isteni kegyelem. Ezért lehetetlen egy ígéret a gyógyulásra és nem is adnak ilyesmit a Bruno Gröning Baráti Körben. Így nem is fogadják el egy segítségkeresőnek a gyógyulásra vonatkozó követelését, esetleg magas összeg felajánlása esetén sem.

A gyógyerőbe vetett hit erősítése

Sok segítségkereső saját maga élte át, hogy hogyan tudja nyomasztani az érintett embert egy orvosi diagnózis "gyógyíthatatlan". Ijedelem, félelem és gondok direkt testileg érezhető szorongást, gyengeséget és zavarokat idéznek elő. A Bruno Gröning Baráti Körben a segítségkeresőt lelkileg kell felerősíteni. A sok rendelkezésre álló sikerbeszámoló és a gyógyult barátok mély benyomást keltő személyes sikerbeszámolója értékes támogatást nyújtanak a saját gyógyulásba vetett hit erősítéséhez. Bruno Gröning elvetette a szuggessziót és a hipnózist mint megengedhetetlen akaratkorlátozást és ezek ki vannak zárva a Baráti Körben. A segítségkeresőnek saját magának kell kifejleszteni magában a hit-erőt, a még szükséges orvosi intézkedések sikerébe vetett hitet is, a Baráti körön kívül is.

A Baráti Körben nincsenek se orvosi tanácsadások, se orvosi kezelés

A Bruno Gröning Baráti Körben nem diagnosztizálnak, nincs terápia, nem vizsgálnak vagy kezelnek. Gyógyszereket sem ajánlanak, rendelnek vagy adnak. Nem tanácsolnak el attól, hogy orvoshoz menjenek,gyógyszereket vegyenek be, nem tanácsolnak el terápiától vagy operatív beavatkozástól. A segítségkereső esetleges orvosi kezelése teljesen független marad a Baráti Körbe való tartozásától.

Segíteni kötelesség

A saját gyógyulás átélése és a sok jó siker tudata a Bruno Gröning barátok erkölcsi kötelességévé tették, hogy megmutassák ezt az utat a segítségkeresőknek. A Bruno Gröning Baráti Kör egy nagy művé vált, amely sok embert vezetett és továbbra is vezetni fog a szellemi úton való gyógyuláshoz és az Istenben való élő hithez.