A Baráti Kör áttekintése
Bruno Gröning - egy egyszerü ember különleges képességekkel
Bruno Gröning 1906-ban született Danzing-Olivában, negyedikként hét testvér
közül. Már mint kis-gyerek gyógyító hatással volt beteg emberekre és
állatokra.
Az elsõ világháború miatt csak az elemi iskola öt osztályát tudta elvégezni.
Bruno Gröning kita-nulta az ácsmesterséget, különféle szakmákban dolgozott, a
második világháborúban behívták ka-tonának és fogságba esett. 1949-ben került
a nyilvánosság elé azáltal, hogy meggyógyított egy fiatal fiút Herfordban
(Németország), akirõl az orvosok már lemondtak. Világra szóló feltûnést
keltet-tek a tömeggyógyulások Traberhofban Rosenheimnél, München közelében.
Ennek ellenére gyógyítási tilalmat rendeltek el ellene, és többé nem
gyógyíthatott nyilvánosság elött. 1959. január 26-án fejezte be földi életét
Párizsban.
Bruno Gröning tanítása - a szellemi úton törtenõ segítség és gyógyulás
Bruno Gröning képességeit szellemi úton kapta, nem tanulta vagy fejlesztette
ki ezeket. Tanítását szabadon tartott elõadásokon a hallgatóság "tudomására
hozta". Bruno Gröning tanításának igazságát "jó gyümölcsérõl" ill. a jó
eredményekröl ismerhetjük fel.
Bruno Gröning hitvalló elõadásaiban hangsúlyozta az emberekre ható szellemi
erõk fontosságát. Ezeknek az erõknek a hatása sokkal nagyobb, mint ahogy azt
hinni lehetne. A gondolatok különösen hozzátartoznak ezekhez a szellemi
erõkhöz. A tudomány is egyre jobban elismeri az élet szellemi össze-függéseit.
A Bruno Gröning tanítása által a szellemi úton történõ segítség és gyógyulás
egyre több ember számára ad lehetõséget arra, hogy a betegségtõl, a gondtól és
a bajtól megszabaduljon. Hogy mennyire kö-veti egy segélykérõ ezt a tanítást,
az természetesen csak saját magától függ.
Bruno Gröning mondta: "A gyógyáramnak Isten az adója és az ember a felvevõje."
Bruno Gröning hitvalló elõadásai közben gyakran bibliai jelenetek játszódtak
le. A vakok újra láttak, a bénák újra jártak. Ezeket a gyógyulásokat és
azoknak tartósságát számos közlemény és újsácikk igazolja.
És ezek a "csodák" továbbra is történnek. Ma is hat a "gyógyáram", amelyre
Bruno Gröning utalt. A sikerélmények ezrei - nagy részben már a Bruno Gröning
Baráti Kör Orvostudományi Szakcsoport (MWF) független orvosai által
regisztrált és dokumentált leletek alapján - világosan igazolják ezt.
"Minden embernek meg kell halnia, nekem is, de én nem leszek halott. És ha
valaki hív engem, jö-vök és segítek továbbra is , ha Isten is úgy akarja"
jelezte elõre Bruno Gröning.
Bruno Gröning tanítása - pozitív hatása meggyõzõ
Bruno Gröning az embereket nem kezelte, ennélfogva nem orvosi értelemben
gyógyított. Nem érdeklõdött soha sem a segélykérõk betegsége felõl. Éppen
ellenkezõleg: határozottan tiltakozott az ellen, hogy valamit is halljon a
betegségrõl, vagy a betegséget megnevezzék neki. Gyógyító hatása egyedül csak
az õ hitvalló elõadásai alapján történt, amelyben a segélykérõket teljes
megtérésre hívta fel. Bruno Gröning soha nem igért gyógyulást. Elõadásai
részben hangszalagon, részben jegy-zetekben maradtak fenn.
Bármilyen hihetetlenül is hangzik: szavainak és tanításának meghallgatásával
és figyelembevételével gyógyultak és gyógyulnak meg emberek, állatok és
növények. Ma is ugyanúgy, mint annak idején.
A segítségek és gyógyulások mellett megfigyelhetõ az életszemléletre és
életmódra való pozitív hatás. Ezt sok ember igazolja, s arról számolnak be,
hogy pozitív személyiségfejlõdést állapítottak meg magukon.
Bruno Gröning mondta: "Az élet játékszabályait adom Önöknek, hogy az élet
mesterei legyenek!"
Bruno Gröning tanítása - az Istenhez vezetõ út
Bruno Gröning azt mondta: "Tevékenységem csak arra szolgál, hogy minden embert
ezen a Földön a helyes útra, az isteni útra vezessek"
Feladatát abban látta, hogy az embereknek az isteni hit megértéséhez és
átéléséhez utat mutasson és ezzel visszavezesse õket az isteni hithez, ez volt
mindig szavainak lényege. Saját személyében az út-mutatót, az isteni erõ
közvetítõjét látta.
Egy ilyen istenhit átfogó hatása, mint minden pozitiv folyamatnak a forrása,
már õsrégi. Ez az iro-dalomban is elismert tény.
Bruno Gröning ezzel kapcsolatban azt mondta: "Nem mondok újat Önöknek, hanem
csak azt, amit ma már nem tudnak."
Ez érthetõvé teszi, miért nem akarta Bruno Gröning sohasem a köszönetet saját
magának kisa-játítani: "Ne nekem köszönjék, hanem Istennek, Õ tette ezt." A
tanítás elfogadása gyakran vezet egy visszanyert, illetve megerõsödött
vallásossághoz.
Bruno Gröning tanítása és a tudomány
A modern tudomány csak ma kezdi újra felfedezni, amit minden régi kultúra
tudott, sõt Ázsiában a mai napig is ismert tény. Magasabb erõk folyamatai
irányítják és határozzák meg életünket. Arról a biológiai sugárzásról, amit az
orosz Gurvics professzor 1922-ben mint sejtkisugárzást fedezett fel, sikerült
a Novoszibirszki Tudományos Akadémiának bebizonyítania, hogy ez minden élõ
szervezet sejtjének döntõ információs hordozója. Idõközben ezeket a
felfedezéseket bebizonyították és kibõví-tették. Különösen a kaiserslauterni
egyetemen tevékenykedõ Popp professzor munkája által, akinek 1975-ben nagyon
érzékeny mûszerekkel sikerült a sejtkisugárzást mint egy koherenst, azaz a
legna-gyobb mértékben rendezett elektromágneses sugárzást az ultraibolya fény
hullámhosszúságában méréstechnikailag kimutatnia. Ezáltal megnyílt egy
teljesen újfajta tudás, és magának az életnek a megértése.
Bruno Gröning a következõket mondta: "Véleményem szerint létem a mai tudományt
nagyon kellene érdekelnie, már csak azért is, mert tevékenységem a kutatás
számára ösztönzést ad, és pedig egy jö-võbeni feladat számára."
Ezzel a tudással kezdõdik annak megértése, hogyan történhetnek éteri
energiaáramlások által gyógyulások pl. a Bruno Gröning tanítása szerint a
testben érezhetõ "gyógyáram" által. Bruno Gröning nagyon alaposan és átfogóan
ismerte ezeknek az energiáknak a törvényszerûségeit, és ezen ismereteit
egyszerû tanításában az emberiség szolgálatába állította.
A Baráti Kör - barátok a közös úton
Már Bruno Gröning életében volt Baráti Kör. Häusler (1922 - 2007) asszony
1979-ben, amint kitudódott, hogy a segítségek és gyógyulások Bruno Gröning
halála után is folytatódtak, elkezdte a Bruno Gröning Baráti Kört felépíteni,
hogy a tanítás, és a segítségeknek és a gyógyulásoknak ebbõl adódó
elõfeltételei szélesebb körben elterjedhessenek.
A megnevezés "Baráti Kör" találó, mert olyan emberek kötetlen
csoportosulásáról van szó, akik felismert eszméket követnek és egymással
szeretetteljes és barátságos kapcsolatot tartanak fenn. Sem jogi, sem pénzügyi
kapcsolat nincs közöttük. A Baráti Körtõl való elszakadás bármikor és min-den
barát számára azonnal lehetséges.
A Baráti Kör továbbadja Bruno Gröning tanítását
A tanítást a rendszeres (általában három hetenkénti) helyi közösségi
találkozón adják tovább (elõa-dások, tapasztalatcsere formájában). Mielõtt egy
segélykérõ vagy érdeklõdõ a közösségi órát meglátogatná, részt vesz egy
bevezetõ elõadáson, hogy Bruno Gröning tanításának a lényegét megismerhesse.
Évente többször rendeznek nagyobb területeket átfogó összejöveteleket,
találkozókat. Ezek az összejövetelek az élmények, tapasztalatok cseréjét
szolgál-ják, ahol a barátok teljesen, vagy részben visszanyert egészségükrõl
számolnak be, s ahol a barátok közösen felveszik a gyógyáramot.
Ezeket az aktivításokat a Barátoknak rendszeresen és díjmentesen küldött
nyomtatványok és CD – k segítségével támogatjuk. Ezenkivül a kiadónál a Bruno
Gröning tanításával kapcsolatos témákhoz számos könyv, CD, DVD, stb., valamint
filmprodukció is található.
A Baráti Kör - kölönbözõ nemzetiségû, vallású és rétegezõdésû emberek
csoportja
A Baráti Kör nem jelenti a vallástól való elszakadást.
Bruno Gröning azt mondta: "A Baráti Körben mindenki megerõsitheti hitét. Nem
akarok új vallást alapítani. Mindenki maradjon a saját egyházi- vagy
hitközösségében, de amit ott hall, azt hinnie is kell és meg kell valósítania.
Én minden ember érdekében jöttem, mindegy, hogy milyen vallású, vagy milyen
nemzetiségû. Ezért a Bruno Gröning Baráti Kör nem szekta."
Bruno Gröning azt is hozzátette: "Minden egyes ember megérdemli, hogy
segítsenek rajta."
A Baráti Kör teljesen független mindenféle felekezeti kötöttségtõl.
A Baráti Kör - a szabad akarat sérthetetlensége
Bruno Gröning különösen hangsúlyozta minden ember szabad akaratának
sérthetetlenségét: "Mindenkinek segíthetek megtalálni az utat a jóhoz, de
errõl helyette nem dönthetek, vagy nem kényszeríthetem a jóra. Mindenkinek
saját magának kell az utat megtalálnia."
Mindenkinek saját magának kell döntenie és vállalnia a felelõsséget saját
magáért és életéért. A Bruno Gröning Baráti Körben nincs dogma, nem követelnek
egységes viselkedési szabályt.
Gyerekek és fiatalok a Baráti Körben
A Baráti Körben, bel- és külföldön egyaránt, gyerek és ifjúsági közösségi órák
is vannak. A felnõtt közösségekhez hasonlóan, ezeket is 3 hetenként tartják. A
részvétel ezekben a körökben is önkéntes. Itt is Bruno Gröning tanításának
közvetítése a cél, mindenesetre - a gyerek, ill. ifjúsági csoport érdeklõdési
körének megfelelõen - különbözõ tevékenységgel (pl. játék, tánc, kirándulások,
éneklés és zenélés) egybekötve.
A Baráti Kör - tiszteletben tartja a magánéletet
A Bruno Gröning Baráti Körben nincs semmiféle elõírás a magánélet bámely
területére. Minden barát maga dönti el, hogyan rendezi és alakítja szociális
környezetét. Sok barát arról számol be, hogy a napi élet követelményeinek
sokkal jobban megfelelnek saját felelõsségük tudatában - és nem utolsósorban a
testi és lelki tényezõk erõsítése által. Gyakran tudósítanak arról, hogy
öntudatosabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek.
A Baráti Körnek nincsenek politikai célkitüzései
A Bruno Gröning Baráti Körnek nincsenek politikai ambíciói, nem ír elõ
semmiféle irányzat követését. Bruno Gröning tanítása mentes minden ideológiai
gondolattól.
A Baráti Körhöz a legkülönbözõbb társadalmi rétegekbõl és foglalkozási ágakból
tartoznak emberek, pl. orvosok, tanárok, háziasszonyok, ügyvédek, kézmûvesek
stb., minden korosztályt és természetesen különbözõ, politikai nézeteket
képviselve.
A pénz szerepe a Bruno Gröning Baráti Körben
Bruno Gröning soha nem kért pénzt a gyógyításokért. Ez érvényes a mai Baráti
Körben is Bruno Gröning példája nyomán. A Baráti Kör tagjai kivétel nélkül
díjtalanul tevékenykednek. Ez így van minden személy esetében, még Dieter
Häusler, a Baráti Kör vezetőjénél is, valamint az összes ehhez tartozó terület
barátai esetében is. Alapvetõen minden munkát önkéntesen végeznek, így
bármikor ismét abbahagyhatják. A Bruno Gröning Baráti Kör minden kiadását
önkéntes adományokból fedezi.
Nincs gyógyíthatatlan betegség
Bruno Gröning bebizonyította a híres orvos, Paracelsus szavait, hogy bár
minden betegség, de nem minden ember gyógyítható. A gyógyáram, amely isteni
eredetû, nem ismer határokat, sem gyógyíthatatlan betegséget, ez érvényes
minden szervi, krónikus és degeneratív (elfajult) betegségre egyaránt.
Bruno Gröning tanításában egyszerû, világos szabályokat ad számunkra, hogyan
nyerhetjük el a gyógyulást és tarthatjuk meg egészségünket. A gyógyulási
folyamat ugyanazon betegségnél teljesen különbözõ módon történhet. Ezért nem
ígérhetnek semmit a gyógyulás biztosítására.
Az Orvostudományi Szakcsoport (MWF)
1992-óta a Bruno Gröning Baráti Körben mûködõ Orvostudományi Szakcsoport -
mely különbözõ orvostudományi pálya néhány ezer szakemberének (professzorok,
orvosok , terapeuták, természetgyógyászok, ápolónõk stb.) nemzetközi
összefogása - feladatául tûzte ki, hogy a Bruno Gröning tanítása által
megtapasztalt segítségeket és gyógyulásokat összegyûjtse és regisztrálja.
Különbözõ szakelõadásokon és egy speciális szakfolyóiratban téjékoztatják az
orvosokat és más gyógyszakmában dolgozókat a tanításról, az embereken,
állatokon, növényeken bekövetkezett gyógyulásokról és a napi életben
megtapasztalt segítségrõl és védelemrõl.
Az MWF alapítója Dr. med. Matthias Kamp. (Könyvajánlat: Matthias Kamp, "Bruno
Gröning - forradalom az orvostudományban", ISBN 3-927-685-20-8, a Grete
Häusler GmbH-kiadónál).
A szellemi úton történõ gyógyulások Bruno Gröning tanítása által orvosilag
bizonyíthatóak - orvosok és más gyógyszakmában dolgozók tudósítanak
A különbözõ, regisztrált gyógyulások nagy száma és a megfigyelt
hatásmechanizmus tanulmányozása egyértelmû bizonyítékát adta a szakemberek
számára, hogy sok betegen, akiknek eddig semmi reményük sem volt a
gyógyulásra, segíteni lehet ezen az úton.
Az MWF orvosai és természetgyógyászai nemzetközi elõadássorozatokat tartanak
más gyógyászati ágak szakembereinek és laikusoknak, hogy beszámoljanak
tapasztalataikról, amelyeket Bruno Gröning tanítása által szereztek, és
felhívják a figyelmet a még eddig ismeretlen lehetõségekre.