AZ Orvosudományi Szakcsoport (MWF)
Gyógyító szakmák nemzetközi fóruma
Amikor Matthias Kamp, hamburgi orvos 1984-ben először hallott a szellemi úton,
Bruno Gröning tanítása által történő gyógyulásról, szkeptikusan fogadta azt.
De tudományos kiváncsisága arra kényszerítette, hogy a sikerbeszámolókat,
amelyeket tudományosan nem tudott megmagyarázni, alaposabban megvizsgálja.
Hamarosan több orvos is csatlakozott hozzá és Matthias Kamp létrehozta velük
1992-ben az Orvostudományi Szakcsoportot (MWF). Ez azóta egész Európában aktív
fórumává vált azoknak az orvosoknak és a gyógyítás területén dolgozók
ezreinek, akik szellemileg Bruno Gröninghez szorosan kötődnek. Matthias Kamp a
szerzője az 1993-ban megjelent "Bruno Gröning - Forradalom az
orvostudományban" c. könyvnek (2-ik kiadása 1994-ben), amelyben nemcsak élethű
képet ad erről a rendkívüli emberről, hanem a szellemi gyógymódok
érvényességét és nagy jelentőségét is bizonyítja a mai közegészségügy számára.
Bel- és külföld nagyvárosaiban, nyomtatványok, szakmai előadások valamint
orvosi találkozókon való résztvétel által próbálják a Dr. med. Matthias Kamp
köré csoportosult orvosok a szellemi úton történő gyógymód számára, ami még
nálunk érthetetlenségbe, elutasításba ütközik, az utat egyengetni, ahogy ez
Nagybrittaniában már rég megtörtént. Ott a szellemi gyógyászat már évtizedek
óta a klinikai ellátás és az állami egészségügyi szolgálat integrált terápiai
formája.
De a szellemi úton történő gyógyulás jelensége a mai idők tudományosan
felkészített emberei számára nem elérhető és úgy tünik, mintha misztikus aura
venné körül. Itt kezdődik az Orvostudományi Szakcsoport (MWF) feladata. A
Szakcsoport a számára benyújtott sikerbeszámolók orvosi felülvizsgálata által
tárgyilagosan bizonyítani akarja a bekövetkezett gyógyulásokat. Ehhez,
amennyire lehetséges, egy dokumentáció szükséges, amely tartalmazza a
független, kívülálló orvosok elő- és utóvizsgálatairól szóló megfelelő
leleteket.
Ezért az elmúlt években létrehoztak egy archívumot, amely igen hatásosan
megmutatja, hogy még szervi, sőt degenerációs betegségeknél is lehetséges
szellemi úton történő gyógyulás. A megvizsgált anyag mennyiségét tekintve
tarthatatlan,hogy a szellemi gyógyulás tényét kétségbevonják vagy csupán
szugesszióval magyarázzák.
A szakemberek, akik az MWF-ben közreműködnek, mindezt minden fizettség nélkül
és hálából a magukon vagy másokon megélt gyógyulásokért teszik. Az a
kívánságuk, hogy lehetőleg minél több hivatásbeli kolléga föladja ellenállását
és meggyőződjön arról, hogy Bruno Gröningnek a szellemi úton történő
gyógyításról szóló tanítása az ő számára is a gyógyítás vagy a megismerés
útját jelenthetné.