A fenomén Bruno Gröning

A "csodadoktor" nyomában

DVD: Das Phänomen Bruno Gröning

Háromrészes dokumentumfilm

1949 tavaszán segítségkeresők ezrei özönlöttek a vesztfáliai Herfordba. Ugyanezen év őszén naponta szenvedők serege vonult a Rosenheimban található Traberhofra, a számuk egyes napokon a harmincezret is elérte. Mindannyiuknak egyetlen célja volt: Bruno Gröning, a híres "csodadoktor" – ahogy őt a korabeli sajtó nevezte. Ő volt az utolsó reménységük. Ezeknek a háborútól sújtott, orvosoktól feladott embereknek már csak egyetlen kívánságuk volt: hogy meggyógyuljanak, megszabaduljanak a szenvedéstől és a fájdalmaktól. Gröningnek kellett rajtuk segítenie…és a hihetetlen megtörtént.
Az A fenomén Bruno Gröning film felvázolja azoknak az időknek a drámai eseményeit, és ennek a rendkívüli embernek a nyomába ered. A film nyíltan, objektíven és együttérzéssel világítja meg Bruno Gröning életének és működésének egyes állomásait.

E film elkészítése kilenc évet vett igénybe, 80 korabeli tanúval készült interjú, játékfilmjelenetek kerültek forgatásra és számtalan okirat lett filmre véve. Az eredmény egy monumentális mozifilm lett. Történelmi dokumentum korának egyik legkiemelkedőbb alakjáról.

Filmrészlet (22 perc)

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról