Gyógyulások mandulagyulladásból (Tonsillitis)

Gyógyulását krónikus mandulagyulladás (Tonsillitis)

C. D. asszony (23) (Németország)

14 évesen egyre gyakrabban betegedtem meg mandulagyulladásban, amely néha gennyel, néha lázzal járt. Az utóbbi időben krónikussá vált, majdnem naponta

kellett gyulladásgátló oldatokkal gargalizálnom, fájdalomcsillapító tablettákat (antibiotikumot is) bevennem. Az orvosok a mandula eltávolítását

javasolták, miután a gyulladt mandulák által keletkező mérges anyagok komoly ártalmat okozhatnak. Ebbe azonban nem egyeztem bele. Majdnem állandóan

volt fájdalmam.

Kb. 4-5 hónappal a bevezetésem után már nem volt szükségem fájdalomcsillapítókra, se semmilyen gyógyszerre. Jelenleg sincsenek fájdalmaim, a manduláim

sem gennyesek már.

Gyógyulását krónikus mandulagyulladás (Tonsillitis)

H. J. úr (24) (Németország)

15 éves korom óta évente legalább kétszer volt mandulagyulladásom erős nyelési nehézségekkel és lázzal. Orvosomtól penicillint kaptam.

1990 telén, egy évvel a Bruno Gröning tanításába való bevezetésem után évek óta először nem volt mandulagyulladásom. Ettől az időtől fogva teljesen

egészséges vagyok.

Gyógyulását krónikus mandulagyulladás (Tonsillitis)

A. S. asszony (22) (Németország)

Mint gyermek és később mint felnőtt, tavasszal és ősszel gennyes mandulagyulladásban szenvedtem, ami nyelési nehézségekkel és gyakran lázzal járt.

Orvosom penicillint írt fel, amit 10-14 napon át kellett szednem. Ennek ellenére a mandulagyulladások nem szűntek meg.

1989 októbere, a gyógyáram rendszeres felvétele óta 1990 szeptemberéig összesen csak háromszor volt mandulagyulladásom. Azután egyáltalán nem fordult

elő a betegség, és ez mind a mai napig így maradt.

Gyógyulását krónikus mandulagyulladás (Tonsillitis)

K. S. kislánya S. (14) (Németország)

Kislányom gyerekkora óta évente kétszer-háromszor szenvedett torok-gyulladásban, ami lázzal és nyelési nehézségekkel járt. Antibiotikummal való

kezelés után a betegség elmúlt, de néhány hónappal később újra kitört. A gyakori antibiotikum szedése miatt gombás fertőzés keletkezett a szájában és

az altestén, amelyet gyógyszeres oldattal és púderral kellett kezelni.

1991 augusztusa óta kislányom rendszeresen veszi fel a gyógyáramot. 1992 januárjában újra erős torokfájás és láz mutatkozott. Azóta nem volt már soha

többé torokgyulladása.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról