Gyógyulások bőrgyulladásból (Neurodermitis)

Gyógyulását kár születés óta a kezeken

G. R. úr (25) (Németország)

Születésem óta szenvedtem neurodermiában, amely mint ekcéma főleg a kezeimen jelentkezett. A panaszok csökkentése érdekében kezemet naponta többször

kellett zsíros kenőccsel bekennem, és minden második nap gyógyfürdőt (Balneum-hermal-F) vennem. Minden szer, amelynek PH-értéke nem semleges volt,

újabb, erősebb kiütéseket okozott. 1988 júniusa óta a tünetek egyre fokozódtak. Különböző testrészeimen mindenütt tályogok keletkeztek, amelyek közül

az elsőket kioperálták, a későbbieket pe dig kenőccsel próbálták kezelni.

Négy héttel Bruno Gröning tanításába való bevezetésem után, 1991 májusában az ek cémák és a tályogok eltűntek. Azóta sincs semmiféle pa-naszom .

Gyógyulását kárk különböző testrészeken

T. B.asszony (36) (Németország)

Egyéves koromban jelentkeztek először bőrkiütések a könyökömön, a térdhajlatomban, néha a nyakamon, néha az arcomon, vagy a fülem mögött. Véresre

vakartam magam, annyira kínzott a viszketés. Az orvos neurodermiát állapított meg. Olajos fürdők, különböző kenőcsök, diéták nem segítettek semmit,

ezért Cortizon tartalmú kenőcsöt kaptam, mindezek a szerek csak rövid ideig hatot tak. Amint a Cortizon hatása csökkent, a panaszok újra

je-lentkeztek. A keletkező mellékhatások miatt már csak akkor használtam ezeket, ha a panaszok elviselhetetle nek lettek. Az orvosok szerint ezzel a

pa-nasszal kell élnem életem végéig.

Bruno Gröning tanításába való bevezetésem óta a viszketés spontán eltűnt, négy hét elteltével a kiütés is teljesen elmúlt. Bőröm teljesen rendben van,

nyáron újra hordhatok ujjatlan blúzokat és fürdőruhát.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról