Gyógyulások ajakherpeszből (Herpes labialis)

Gyógyulását kárk területén herpes a felső- és alsó ajkon / Herpes labialis

B. E. (12) (Németország)

Másfél évesen betegedtem meg először fekélyes szájgyulladásban. Ezután egyre gyakrabban keletkeztek herpeszes hólyagok; óvodás koromban kb. tízszer,

később évente ötször. Kilenc éves voltam, amikor fél nap alatt a szám (alsó-és felső ajak) tele lett herpeszes hólyagokkal, amihez még magas láz is

járult. Az orvos Virudermin kenőcsöt írt fel számomra. A hólyagocskák így hamarabb leszáradtak, de az erős viszketés továbbra is megmaradt, és

bekrémezett szájjal csak szívószálon keresztül tudtam inni.

11 évesen kerültem be a Bruno Gröning Baráti Kör gyermekközösségébe, amit ezután rendszeresen látogattam. Fél év múlva ajkaim hirtelen szárazak lettek

és húzódást éreztem rajtuk. Ekkor tűnt fel nekem, hogy tulajdonképpen a bevezetésem óta a számon már nem keletkeztek többé herpeszes hólyagok. Egy hét

elteltével szám ismét sima és lágy lett, a her peszvírus azóta sem lépett fel. Teljes szívemből mondok köszönetet ezért.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról