Gyógyulások gyomor- és nyombélfekélyből

Gyógyulását gyomor- és nyombélfekély panaszok (Ulcus ventrikuli et duodeni)

R. J. asszony (31) (Németország)

16 éves korom óta éjjel-nappal gyomorfájások kínoztak, amelyeket az időnként visszatérő nyombélfekély és gyomorhurut okozott. Félévenként

gyomortükrözésre kellett mennem, amelynél mindig a már ismert betegséget állapították meg. Heteken át tartó ivókúrák enyhülést hoztak ugyan, de a

stressz, álmatlanság, zsíros, savas és felfúvódást okozó ételek fogyasztása után a fekély újra jelentkezett. Az elmúlt 5-6 év alatt erős savgátló

tablettákat kaptam (eleinte Tagamet-t), amelyekre viszont allergiás lettem. Később Zantic-ot írt fel az orvos, az viszont hajhullást okozott, de

gyógyulást nem hozott. Így továbbra is szenvedtem a gyomorfájdalomtól, amely a gyógyszerek hatására kissé enyhült. Gyomorégésem is gyakran volt.

1988 májusában ismertem meg Bruno Gröning tanítását. Már néhány héttel később sokkal jobban éreztem magam, és abbahagyhattam a gyógy-szerek szedését.

1988 szeptembere óta pedig tökéletesen fájdalommentes vagyok. Mint mások, mindent tudok enni és inni, amit csak megkívánok. Ez a mai napig így is

maradt.

Gyógyulását gyomor- és nyombélfekély panaszok (Ulcus ventrikuli et duodeni)

F. D. úr (41) (Németország)

16 éves korom óta állandó gyomorfájdalmam volt, leginkább ősszel és tavasszal. Az orvosok krónikus gyomor- és nyombélfekélyt állapítottak meg.

Fájdalomcsillapítókkal és különböző gyógyszerekkel vonszoltam magam egyik napról a másikra. Éjjel gyakran fájdalomra ébredtem. Húsz évesen egy kórházi

tartózkodásom idején ivókúrás kezelést kaptam, de ez sem hozott javulást. Egyes napokon, hogy fájdalmam enyhüljön, legalább 50 db tablettát

(Kompensan) vettem be. Miután a gyógyszerek semmiféle tartós javulást nem hoztak, többszöri kórházi kezelés után az orvosok a gyomor legnagyobb

részének eltávolítását javasolták. Még egy kísérletet tettem az operáció elkerülésére, de minden maradt a régiben.

1988 októberében, Bruno Gröning tanításába való bevezetésem után erős bizsergést éreztem, olyan érzés volt, mintha zuhany alatt álltam volna és a víz

a fájdalmat elmosta volna. Ettől a pillanattól kezdve nem volt többé fájdalmam. Röntgenvizsgálatnál a fekélynek már nyomát sem találták. Máig sem

keletkezett újabb. Évtizedek óta végre először nem fáj a gyomrom.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról