Gyógyulások lábbütyökből (Hallux valgus)

 

Gyógyulását kárk területén lábbütyök, (Hallux valgus)

I. H. asszony (63) (Németország)

1967-től mindkét lábamon jellegzetes bütyök és kalapácsujj keletkezett. Az utóbbi időben csak különleges, puha bőrből készült cipőben tudtam járni.

Nyáron nyitott szandált kellett hordanom, mert a lábujjaim különben sebesre dörzsölődtek. Orvosi kezelés nem segített.

Kb. 1 évvel azután, hogy Bruno Gröning tanításával megismerkedtem, észrevettem, hogy mindkét bütyök kisebb lett. A bal kalapácsujjam közben teljesen

egyenes lett. A járással és cipőviseléssel nincsen már semmi problémám.

Gyógyulását kárk területén lábbütyök, (Hallux valgus)

U. G. asszony (56) (Németország)

1985 óta mindkét lábamon a nagylábujj oldalán és felsőrészén kiálló bütykök keletkeztek. Ezáltal lábaim teljesen deformálódtak, megdagadtak, vörösek

voltak és a bőröm kifényesedett. Időnként a járásnál fájdalmam volt, és csak nagy, esetlen cipőket tudtam hordani.

Bruno Gröning tanításába 1989 júniusában vezettek be. 1993 év elején vettem észre, hogy a bütykök csaknem teljesen eltűntek. Mindkét bokám ismét

egyenes, lábam szép karcsú. Ismét tudok fájdalom nélkül járni és bármilyen cipőt hordani.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról