Gyógyulások bénulásból

Gyógyulását kár mind a négy végtagon korai gyermekkori agykárosodásnál

E. W. asszony (52) (Németország)

Leányom S. (26), agykárosodás miatt kiskora óta rokkant volt. Mind a négy végtagján bénulások léptek fel, a jobb oldalán súlyosabbak, mint a balon.

Járni csak a talp első felén tudott, a lábai befelé voltak fordulva, a kezei erőtlenek, mind az ujjai, mind a csuklója túlságosan lazák voltak.

Azonkívül jobboldali izomgörcsei is voltak, gyakran kellett az ujjait kioldanom a szorításból, ha kenyeret akart vágni, vagy ha a vonatba szállásnál

valamiben megkapaszkodott. A finommozgást szabályozó idegpálya annyira sérült volt, hogy nem volt képes a ruháját begombolni. A csípője gyakran

kificamodott (orvosi diagnózis: subluxatió - jobboldali csípőnél), a jobb lábát csak ki-csit tudta mozgatni, és a karjait sem tudta a feje fölé

emelni. A hátán kialakult púp miatt csak előre görnyedve tudott járni. Mind a gyógytorna, a gyógy-pedagógia, mind a fogyatékosok tornája csak szerény

eredményeket tudott felmutatni. A lábfej deformációja (súlyos boka- és harántsüllyedés) miatt csak kölönlegesen széles gyógycipőket tudott hordani.

1989 novemberében hallottunk először a Bruno Gröning Baráti Körről. Már néhány nap múlva rendesen tudta használni a kezeit, nem voltak többé

erőtlenek, és az ízületei sem voltak olyan lazák. A bénulás a karjaiban és lábaiban teljesen elmúlt, karjait újra a feje fölé tudja emelni, és a

lábait is rendesen tudja használni. Az izomgörcs teljesen eltűnt, gond nélkül meg tud mindent fogni, sőt még erősebb hajlongásnál sem ficamodik ki a

csípője. A lábdeformációk is eltűntek, sőt már keskeny cowboy csizmákat is tud hor-dani, nincs szüksége speciális gyógycipőkre. A púp is elmúlt a

hátán, már kiegyenesedve tud járni. Fél év múlva megtanulta a számtani négy alapműveletet is. Az utólagos vizsgálatoknál több szakorvos is

megerősítette, hogy semmiféle rokkantság sem áll már fenn. Teljes szívemből mondok köszönetet ezért a gyógyulásért.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról