Gyógyulás krónikus fáradtságszindrómából (ME, Myalgic Enzephalomyelitis)

M. Koekkoek, Prinsenland (Hollandia)

M. Koekkoek, Prinsenland (Niederlande)Mielőtt beteg lettem, nagyon aktív voltam. A naptáram mindig tele volt. Az intenzív munka kitöltött engem, boldog voltam és pozitívan tudtam az életemet irányítani. 1994 márciusában a háziorvosom mirigylázat diagnosztizált nálam. Mindig kimerült voltam és sokat aludtam anélkül, hogy a végén kipihent lettem volna. A tanári teljes állásomat fel kellett adnom és két hónap múlva munkaképtelenné nyilvánítottak.

A jó napokon 11 óra körül keltem fel és utána tévét néztem. A hobbijaimat, mint a kézimunka és az olvasás, már nem tudtam gyakorolni. 13 óra körül többnyire újra lefeküdtem és aludtam vacsoráig, hogy azután újra lefeküdjek. Sétálni már nem tudtam, mivel 50 méter után már teljesen kimerültem. A lábam erőtlen volt. Nem tudtam sokáig állni és sokszor egyszerűen kibicsaklottak a lábaim. Fájt a nyakam, így nem tudtam a fejemet egyenesen tartani. A szemem fájt és nyomást éreztem a szemgödrömből. Olvasásnál nem tudtam a tekintetemet egy pontra irányítani. A beszédben nem találtam a szavakat. Gyakran magas lázam volt erős izzadással és hányással. A házvezetést és a bevásárlást a férjem, a szüleim és egy háztartási alkalmazott végezte. A szociális életem meghalt. Még a telefonbeszélgetések is kimerítettek.

Nem fogadtam ezt el és továbbra is küzdőttem

1994 novemberétől igyekeztem hetente kétszer egy-egy órát dolgozni. Időközben egy belgyógyász krónikus fáradtságszindrómát diagnosztizált. Azt mondta, hogy ez nem gyógyítható, és hogy ezzel kell élnem. Az ME egy erős formájának nevezte és azt javasolta, hogy az alternatív gyógyászatban próbáljak meg segítséget keresni. Nem törődtem bele, tovább küzdöttem és 1995 októberéig óránként felemeltem a munkaidőmet heti 3 délelőttre. Amikor a munkából hazajöttem, mindig teljesen kimerült voltam. Egy erős visszaesés után 1997 márciusáig a házhoz voltam kötve. Minden előbb megnevezett tünetem nagy erővel tért vissza. Ebben az időben egy biorezonanciával foglalkozó orvosnál és egy energia terapeutánál kerestem segítséget. Ők sem tudtak meggyógyítani, de megtanultam, hogyan kell a pozitív gondolkodás erejét használni. Ez csekély mértékben javította az állapotomat és 1997 márciusától nagyon kicsi lépésekben vissza tudtam térni a munkába, szükségem volt azonban mindig egy pihenőnapra a munkanapjaim között, különben a szimptómák újra teljes hevességükben tértek vissza.

Egy gondolatot megtartottam: „Ha újra dolgozom, legyőzöm a betegséget.” Így tovább küzdöttem. Azonban egy újabb visszaesés 2007 novemberében véget vetett a jó elhatározásomnak. A tisztiorvos megtiltotta, hogy dolgozni menjek. Most már csak reggelizni keltem fel az ágyból. A férjem gondoskodott a két gyermekünkről és minden másról.

Gondolatban megváltam a betegségtől és egyre jobban éreztem magam

2008 januárjában felhívott egy iskolai barátnőm édesanyja. Mesélt nekem telefonon Bruno Gröning tanításáról. Tudtam, hogy az akaratom ellenére is túl gyenge voltam ahhoz, hogy egyedül legyőzzem a betegséget. Így teljes reménységgel bíztam Istenben és Bruno Gröningben. Gondolatban megváltam a betegségtől. Ettől a pillanattól kezdve egyre jobban éreztem magam. Áprilisban elmentem az első közösségi órámra*. Aztán már nagyon gyorsan ment. A Heilstrom mindennapi felvételével az egészségi állapotom örökös ingadozása olyannyira megváltozott, hogy a jó időszak tovább tartott és a rossz enyhébb volt. 2008 júliusában újra tudtam heti másfél napot dolgozni és szeptembertől minden korlátozás eltűnt. Ettől az időponttól egészséges vagyok, reggel kipihent vagyok, nem pedig kimerült. Újra magam vásárolok, főzök, gondoskodom a gyerekekről és újra tudok kézimunkázni és olvasni. Az összes fájdalom eltűnt és újra jól tudok koncentrálni. Újra van társadalmi életem, kerékpározok és élvezem az életet. Jobban érzem magam, mint bármikor azelőtt. Hálás vagyok Istennek és Bruno Gröningnek a gyógyulásért.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról