Anni Freiin Ebner von Eschenbach, korabeli tanú
„Mintha az orvosnak meggyógyult felesége látványához eleinte ismét hozzá kellene szoknia“
Bruno Gröning 1950/1951-ben gyakran tartott Gräfelfingben a Weikersheim panzióban előadásokat. Anni Freiin Ebner von Eschenbach résztvett egy pár előadáson és néhány eseményt írásban lerögzített. Itt egy példa:
“Egyszer egy fiatalasszonyt toltak be tolószéken, hófehér sápadt arccal. Az eladás alatt elveszítette eszméletét, és úgy nézett ki, mint aki mghalt. Bruno Gröning csak egy rövid pillantást vetett rá és megnyugtatta a jenlévőket, akik megijedtek, különösen a férje az oldalán.
Kevéssel fél óra múlva magához tért, kinyújtózkodott, arca kipirosodott, kiszállt a tolószékből és odament Bruno Gröninghez, még egy kicsit bizonyalanul, de csillogó, csodálkozó tekintettel.
‘Milyen szép ez, kedves asszonyom, ha az ember saját lábán állhat, és szíve ismét a rendes ütemben ver! Nos de ne próbálja azonnal az elveszített éveket bepótólni – lassan vezesse testét kötelességeire!’
Amint az asszony köszönetet akart mondani, Gröning úgy vélte: ‘Köszönje meg ezt Istennek! Én csak a kis szolgája vagyok, nos bizonyítsa be, hogy ön igazi gyermeke Istennek!’
A férfi, aki őt behozta, felállt és megható hangon mondta: ‘Gröning úr, én vagyok a férje, és én magam orvos, számomra feleségem gyógyíthatatlan beteg volt, noha megpróbáltam mindent. De neki csak egy kívánsága volt, hogy eljöjjünk önhöz. Meg voltam győződve, hogy az úton idefelé meghal, mert olyan szívbeteg volt, hogy minden mozdulat életveszélyes lett volna számára. Meg vagyok rendülve ettől a csodálatos gyógyulástól és alig tudom ezt elhinni!’
Örömtől sírva tolta ki az üres tolószéket, helyet foglalt feleségével együtt, és figyelemmel kísérte a két órás előadást. Gyakran kérdő tekintetel nézett feleségére oldalról, mintha eleinte hozzá kellene szoknia egészséges, boldog felesége látványához.“