Utolsó útja

Bruno Gröning 1959. január 26-án Párizsban elhúnyt

Diagnózis: előrehaladott állapotú gyomorrák

1958 késő őszén Bruno Gröning második feleségével, Josettel, akivel 1955 májusában kötött házasságot, Párizsba utazott, hogy az ottani rákspecialistával, Dr. Pierre Grobonnal megvizsgáltassa magát. A többször megismételt röntgenfelvételek szerint előrehaladott állapotú gyomorrákja volt. Grobon azonnal meg akarta operálni, de Bruno Gröning ezt elutasította.

Visszatért Németországba, és előkészítette a közösségek karácsonyi ünnepségeit. December 4-én magnetofonra beszélt, hogy azt mindenütt lejátszhassák a karácsonyi ünnepségeken. Ezután ismét Párizsba ment feleségével. Eközben Dr. Grobon értesítette Dr. Bellangert, a híres ráksebészt, akinek klinikáján a Henner utcában, nem messze a Montmartre-tól, dec. 8-án került sor a műtétre. Az orvosok számára az eredmény megdöbbentő volt, sokkal rosszabb, mint amit a röntgenfelvételek alapján feltételeztek.Már nem volt operálható. A sebet azonnal bevarrták.

Megdöbbentően gyors felépülés

Josette Gröning így ír erről. „Az orvosok számára érthetetlen volt, hogy Bruno külseje alig árult el valamit szörnyű belső fájdalmairól. Nem tudták megérteni, hogy még normálisan tudott lélegezni, hogy anyagcseréje az utolsó hetekben is kifogástalanul működött, vérképe sem mutatott semmi rendellenességet. A betegség ilyen előrehaladott állapotában a beteg a legcsekélyebb táplálék felvételénél állandóan hány és súlyos szenvedések közben lassan éhen hal. Brunonál ez nem így volt.“

Az orvosok legnagyobb csodálkozására hamarosan felépült, és visszatért Németországba, ahol részt vett a karácsonyi ünnepségeken. 1959. január közepén az újonnan megalapított egyesület elnökeivel három napon keresztül megbeszélést folytatott és meghatározta, hogyan építsék fel a Művet. Az elnökök nem is sejtették, hogy ez volt vele az utolsó találkozásuk.

Operáció Párizsban egy hatalmas zivatar kiséretében

Am 21. Januar flog er wieder nach Paris. Wegen Verschluss des Dickdarmbogens war eine Operation unumgänglich. Am 22. Januar 1959 um 9.00 Uhr vormittags – zur gleichen Stunde, als in München die fellebbezési tárgyalás elkezdődött – operálták meg ismét. El kellett viselnie mindazt, amit számtalan ember elkerülhetett az ő segítségével, sajátmagán azonban nem volt szabad segítenie.

Amikor azon a reggelen az altatás hatására még mélyen aludt, hirtelen heves vihar támadt Párizs felett. Felesége így számolt be: „A következő természeti jelenség is nagyon különös volt. 1959. január 22-én, amikor férjem még narkózisban volt, egy hirtelen keletkező vihar, villámlásokkal és dörgésekkel kísérve, elsötétítette Párizs derült egét. Olyan sötét lett, hogy a nappal ellenére is lámpát kellett gyújtani. A kórházi nővér nem győzött csodálkozni ilyen heves zivatar láttán. .Az operáció utáni napokon Bruno hőmérséklete, vérnyomása, érverése teljesen normális volt. Két alkalommal fel is kelt és kiült egy fotelbe.“

„Teljes belső elégés“

25-én kómába esett, és a következő napon, 1959. január 26-án 13 óra 46 perckor a Henner utcai klinikán Bruno Gröning elhúnyt rákban, ahogy az orvos a halotti bizonyítványban igazolta. Valóban rák volt ez? Dr. Bellanger a második operáció után azt mondta: „Bruno Gröning testében borzalmas, teljes belső elégés ment végbe. Számomra talány, hogyan tudott így ilyen sokáig élni és méghozzá anélkül, hogy borzalmas fájdalmakat kellett volna elszenvednie.“

Bruno Gröning már évekkel azelőtt így nyilatkozott: „Ha megtiltják nekem a működést akkor elégek belülről.“

Megemlékezések

Hogy Bruno Gröning hogyan viselte el ezt a keserű sorsot, egy levél tanúsítja, amelyet Dr. Grobon 1959. február 26-án írt az özvegynek: „Ez teljesen természetes [az orvos Bruno Gröninggel szemben tanúsított áldozatkészsége és igyekezete], és mondhatom, hogy hatalmas támaszt jelentett Bruno Gröning bátorsága, akaratereje és különleges személyisége. [...] “

Dr. Bellanger egy 1974 decemberében írott levelében csodálatát fejezte ki Bruno Gröning iránt. „Bruno Gröning szeretőszívű, értékes ember, aki kiállt önmagáért, és méltósága még ma is csodálatraméltó, tekintettel szenvedésére és halálára.“

A hamvasztást után már nem születik végleges ítélet

Bruno Gröning holttestét a párizsi krematóriumban hamvasztották el, és az urnát a dillenburgi Waldfriedhofban temették el.

A pert a vádlott elhalálozása miatt elintézettnek tekintették, végleges ítéletet sohasem hoztak.

A gyógyulást és a segítséget mindenki sajátmaga megtapasztalhatja

A „herfordi csodadoktor“, aki az emberek ezreinek hozott gyógyulást, magányosan és elhagyatva halt meg egy kis párizsi utcában. Miért kellett ennek így történnie? Miért kellett olyan kínosan szenvednie? Miért nem tudott sajátmagán segíteni?

Grete Häusler (1922-2007), gyógyult, hosszú éveken át munkatársa Bruno Gröningnek, és a „Bruno Gröning Baráti Kör“ alapítója, írja Az üdvöt megismerni, ez az igazságcímű könyvében: „Bruno Gröning a Földön eltöltött rövid ideje alatt nagyon sok jót nyújtott. A segítségadás és gyógyítás adottságát a bölcsőjébe helyezték. Mindenütt, ahol megfordult, csodálatos dolgok történtek, amit ésszel nem lehetett megmagyarázni. 1949 májusában vált ismertté. A herfordi nagy gyógyulások után külföldön és belföldön mindenütt csak róla beszéltek, de mégis három hónapra gyógyítási tilalmat kapott. Üldözték, pert indítottak ellene, meg akarták büntetni és elítélni. Mért? Kinek tett ártott? Senkinek sem, de az emberek ezreinek tett oly sok jót, amit senkitől sem kaphattak volna. Ártatlanul akarták őt büntetni! Meg akarták vonni tőle azt, amit Isten ajánlott fel neki – segíteni az embereknek! Keserűen kellett ezt a gonoszságot kihordania Párizsban a Rue Henner utcai klinikán! Nagy fájdalmak közepette égette el belsőjét a Heilstrom, amit nem volt szabad továbbadnia. Az emberi törvény akarta ezt neki Németországban megtil-tani. Vádlottként állt a bíróság előtt mindezen hazugságok és rágalmazások alapján, mint egy betörő. Csendben és egyedül, egy barát sem tudott róla, hordta ki az emberek szenvedéseit. És ez a kihordás nem volt hiába! Ennek így kellett történnie, másképpen nem volt lehetséges, hogy segítsen az embereknek.“

Az Azért élek, hogy az emberiség tovább élhessen cimű könyvében írja: „Nekünk embereknek, nagyon gondosan kell bánnunk az áldozat szóval. De itt, amikor Bruno Gröning Párizsban meghalt, ez a szó egész súlyosságában az igazság.“

Csak így volt lehetséges, hogy szavai beteljesedjenek, ahogy manapság ezt számtalan sikerbeszámoló igazolja. „Ha már nem leszek itt ezen a földön, mint ember, illetve, ha testemet már levetettem, az emberiség eljuthat odáig, hogy a gyógyulást és a segítséget mindenki sajátmaga megtapasztalhatja.“

A nagy per folytatása

Fellebbezési eljárás és felülvizsgálat

Gröning hátrányos helyzete az eljárás során

Az 1958 januárjában lezajlott fellebbezési tárgyalás során Bruno Gröningnek hátrányára szolgált, hogy a fellebbezést nem ő, hanem az államügyészség nyújtotta be. De nemcsak az akkori ügyvéd hanyagsága ártott neki, hanem Gröning új jogi tanácsadója is akadályokkal találta magát szemben a tárgyalás előkészületeiben, mivel nehezen jutott hozzá a szükséges aktákhoz.

Az első tárgyaláshoz képest további hátrányt jelentett az is, hogy az ellenfél tanúi sokkal határozottabban léptek fel. Úgy tűnt, hogy megegyeztek „az orvosi tilalom“ pontjában.

Börtön és pénzbüntetés felfüggesztve, „ez felháborító“, ítélet a gyógyítás tényének megvizsgálása nélkül

Így az ítélet ezúttal másképp hangzott. Nyolc hónapi börtönbüntetés gondatlanságból elkövetett emberölésért, és 5000 márka pénzbüntetés a természetgyógyászati törvények megszegése miatt. Az ítéletet próbaidőre felfüggesztették.

Anny Freiin Ebner von Eschenbach, aki az első és a második tárgyalásnál is mit néző jelen volt, ezt az ítéletet „Németország szégyenének“ nevezte.

Bruno Gröning úgy nyilatkozott, azért büntetik, mert jót cselekszik. Sérelmezte, hogy az egész per alatt senki sem érdeklődött arról, hogy következik be egy gyógyulás, még a saját ügyvédei sem. Ha megvizsgálták volna ezt a kérdést, akkor kiderült volna, hogy működését egyáltalán nem lehet más orvosi kezelésekkel összehasonlítani. A pert meg kellett volna szüntetni. De ennek a kérdésnek a tisztázása senkit sem érdekelt a tárgyaláson. Előre meghatározott véleményük volt Gröningről, és senki sem volt hajlandó ettől eltérni.

Röviddel a halála előtt kérvény revizióra  

De ez sem jelentette a per végét. Ezúttal Bruno Gröning fellebbezéssel élt. A tárgyalás időpontját 1959. jan. 22-ére tűzték ki Münchenben, a legfelsőbb bíróság előtt. De ez már nem következett be, mivel Bruno Gröning még ugyanabban a hónapban meghalt.

„Szava elűzi a betegséget“

A bírósági eljárások és a gyógyítási tilalom ellenére a gyógyulások továbbra is bekövetkeznek

Külső gyógyulás és belső változás

A viták és harcok alatt Bruno Gröning működése tovább folytatódott. Így számol be többek között Dr Horst Mann, az orvosi lap újságírója, 1957-ben, a Neues Blatt egy cikksorozatában „Szava elűzi a betegséget“ címmel:

„Következő reggel Hamelnből a Deister melletti kis városkába Springébe utaztam. Itt is megalakult egy Gröning-közösség. A kiindulási pontot néhány ember gyógyulása adta. És itt is megtapasztaltam azt, mint azelőtt Schleswig - Holstein különböző helységeiben, Augsburgban, Hamelnben, Bécsben, Plochingenben és más városokban. Emberek álltak fel, és számoltak be nekem betegségükről. Megnevezték az orvosokat, akik kezelték őket, elmesélték gyógyulásukat, amit Gröningnek köszönhettek. Mindezekre mindig akár meg is esküdtek.

„Már csecsemő koromban kétoldali csípőficamom volt“ - mesélte az ötvenéves Julie Prohnert Hannoverből. „Később csak mankóval tudtam járni. Az orvos nem tudott szenvedésemen enyhíteni. Amikor Gröning egy előadását meghallgattam, erős reakciót éreztem. A már teljesen elgörbült hátam kiegyenesedett. Ismét tudtam járni. Visszaesés azóta sem következett be.“

„Izületi gyulladásban szenvedtem, és állandóan gennyes kiütések kínoztak. Gröning úr megszabadított mindettől“ - mondta Wilhelm Gabbert Hamelnből.

„Epepanaszaimat csak morfiummal tudtam enyhíteni“ - számolt be Kurt Severit Evestorfból. „ Bruno Gröningnek köszönhetem, hogy megszabadultam ettől a szenvedéstől.“

„Súlyos cukorbajom volt“ - számolt be Robert Thies Springéből. „De még vészesebb volt a szívizomgyengeségem. Egyik sem kínoz már. Ezt Bruno Gröningnek köszönhetem.“

Hosszan lehetne tovább sorolni. Ezek az emberek, akik beszámoltak, különböző korú férfiak, asszonyok és gyermekek voltak. Sokféle betegséget soroltak fel, fejfájástól kezdve, ideggyulladás, isiász, epe- és vesebajon át, egészen a súlyos szívpanaszokig és a különböző bénulásokig.

De volt még valami, ami nagyon meghatott. Sokan közülük nyíltan elmesélték a hallgatóság előtt, hogy Gröning által belső változást is megtapasztaltak. A siker hajszolását és az egoista beállítottságot a belső nyugalom, kiegyensúlyozottság és közösségi gondolkozás szelleme váltotta fel.”

Az önmagunkba vetett hit minden embert meggyógyíthat

Dr. Horst Mann így folytatta: „Mindegyik ilyen beszélgetés során, akik Bruno Gröning által gyógyulást tapasztaltak, egy kérdés egyre jobban elhatalmasodott bennem: Mindenkinél elérhető-e a gyógyulás – vagy bátrabban kifejezve – minden betegség gyógyítható-e? Meddig terjednek a Gröningből kiáramló erő határai?[...] Nem lehet ez akár veszélyes is ? [...]

Legutolsó látogatásomkor feltettem neki ezeket a kérdéseket. „Nem tudok, és nem is akarok senkit sem kényszeríteni“ - válaszolta. „Ha valaki elzárkózik, és nincs meg benne a készség ahhoz, hogy felhasználja a rendhez ezt az erőt, akkor én sem vagyok hajlandó beleavatkozni. Ezt az embert csak arra ösztönzöm, hogy a gonosz reteszét, ami elzárja őt az üdvösségtől, törje szét.“

Lenne még egy kérdésem: „Minden betegség különbözőképpen veszélyes. Tegyük fel, hogy egy súlyos beteg, akiről már több orvos lemondott, megkéri azt az egyet, aki még harcol a beteg életéért, hogy hívja el Önt. Tud még segíteni?“

„Igen“ - mondta Gröning. Teljes biztonsággal mondta ezt. „Ha a beteg hisz benne, és az orvos bízik a hívatásában, a siker nem marad el. A közös bizalom hihetetlen erőt tud a betegben kifejteni. Gyakran akkor a leggyorsabb a siker, ha a beteg kétségbeesésében megragadja az utolsó szalmaszálat.“

Szakítás a Gröning-Szövetséggel

Ideje a károkkal elszámolni

A szűklátókörű bürokrácia tétlenül nézi Gröning pénzbírságát

1957. októberében vita kezdődött Bruno Gröning és a Gröning Szövetségvezetősége között, amelynek kicsinyes bürokratizmusa nagyon ártott Bruno Gröningnek. A vitához az okot a perben meghozott ítélet adta, aminek következtében Bruno Gröningnek rövid időn belül 2000 márka büntetést kellett volna kifizetnie. Miután ő működéséért nem fogadott el pénzt és ezért nem rendelkezett elegendő pénzügyi fedezettel, a Szövetség már az eljárás kezdetén elhatározta, hogy fedezi a keletkező kiadásokat. De az, hogy a pénzbüntetés ebbe tartozik-e, az elnökségen belül vitatott volt. Hosszadalmas bürokratikus úton meg akarták vizsgálni, hogy a Szövetség egyáltalán köteles-e a 2000 márkát kifizetni. Csak ezután akartak azzal foglalkozni, hogy honnan és hogyan szerezzék meg a pénzt. Így előre látható volt, hogy a szükséges pénz Bruno Gröninghez – ha egyáltalán megkapná is – csak későn jutna el. A Szövetség tétlenül nézte, hogy Bruno Gröningnek börtönbe kell mennie, ha a büntetést nem tudja kifizetni. Emiatt nyílt vitára, végül szakításra került sor köztük.

Hamis barátok 

Bruno Gröning így írt 62 oldalon át A Szövetség ténykedésének egyenlege c. összefoglalójában: „Ha ma összehasonlítom régebbi- (az üzletelő Meckelburg, Enderlin, Schmidt és Hülsman) és jelenlegi- (a Szövetség elnökségi tagjai) környezetemet, ugyanaz a végeredmény. Most is ugyanaz történt, mint korábban. Ma is azok az emberek, akik a legjobb barátaimnak tűntek, hasonlóan viselkedtek, mint a barátaim annak idején. Akkor piszkos kezű ügyeskedők csaptak be engem. Ma a legjobbnak látszó barátaim tagadtak meg, akik nyugodtan elnézték, hogy - a perek, az ítéletek és amiatt , hogy nem kaptam segítséget, amiatt, hogy autó nélkül nem látogathattam meg a közösségeket, amiatt hogy a sajtó üldözése ellen semmit sem tettek, azzal, hogy csak zavart keltettek, azzal, hogy senki sem volt jelen amikor olyanokra lett volna szükségem, akik hagyományos tudásukkal és közéleti helyzetüknél fogva támogathattak volna és szükségem is lett volna a támogatásukra, - nem jöhetett létre az, ami miatt itt vagyok ezen a földön.

Egyikük sem vetette be magát, hogy harcoljon értem, senkinek sem volt bátorsága igazán kiállni értem. Semmi sem történt. Kicsinyes bürokráciával egyik határozatot hozták a másik után. Senki sem állt ki igazán értem, senki sem szállt síkra annak érdekében, hogy végre megszabadítson a perek folyamán ezektől a harcoktól, - a sajtó ellen, egy segítőért, egy autóért, piszkolódás és rágalmazás ellen stb. stb. Senki sem állt mellém, hogy tehessem azt, amiért itt vagyok ezen a földön, hogy megismertessem az embereket az életerővel és hitre vezessem őket.

Arra, hogy ehhez nyugalomra van szükségem, és nem akadályozhatnak egyfolytában világi, külső behatások, hogy igazi védősáncra van szükségem ahhoz, hogy zavartalanul működtessem azt, amit kaptam, arra nem gondolt senki, sem a barátaim, sem azok közül, akik a barátaim akartak lenni. Ez pedig szégyenletes és számomra csalódás.

- Az üzletelők hasznot akartak húzni belőle, rossz emberenként ismerték fel őket.
- A Gröning-Szövetség barátai túlságosan lagymatagok , egykedvűek, kényelmesek, nem akarom azt mondani, hogy rosszakaratúak.

De az eredmény ugyanaz. Nem lettem szabad. Sok barát a Szövetségből nem tartotta meg ígéretét, minden intézkedésük csak engem kötött gúzsba.“

A szövetség csődje

Weisser visszalépett, és a Gröning-Szövetség, amelyet soha sem sikerült egyesületként bejegyeztetni, röviddel ezután felbomlott. Ennek a helyére lépett a Verein zur Förderung seelisch-geistiger und natürlicher Lebensgrundlagen (Egyesület a lelki-szellemi- és természeti alapokon nyugvó élet elősegítésére). 1958-ban jött létre és elnöke Németországban Erich Pelz, Ausztriában pedig Alexanader Loy lett. De ez az utolsó, még életében alapított egyesület sem tudott megfelelni Bruno Gröning elvárásainak. Az alapszabályban még a neve sem került említésre.

A nagy per (1955-1957)

Vád gondatlanságból elkövetett emberölés miatt és felmentés a gyógyítói tevékenység végleges megszüntetésével

1955. március 4-én az állami bíróság újra vádat emelt Bruno Gröning ellen. A kifogás ismét az volt, hogy vétett a természetgyógyászati törvények ellen. Egy további vádpontban gondatlanságból elkövetett emberöléssel is vádolták.

Gröning szembeszáll a gyógyulásra tett ígéretekre és az orvosi kezelés megtiltására vonatkozó gyanúsitással

Miután megkapta a vádiratot, barátaihoz fordult. „Kedves Barátaim! Ezekben a napokban a sajtó és rádió kisebb-nagyobb célzásokkal, nagy felhajtással nyilvánosságra hozta, hogy a II. számú müncheni állami bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emelt ellenem. Állítólag 1949 végén gyógyulást ígértem egy 17 éves, TBC-ben szenvedő fiatal lánynak, és ez visszatartotta attól, hogy orvoshoz forduljon és szanatóriumba menjen. Vétkesnek tartottak ennek a fiatal lánynak a halálában. Aki világos ésszel olvasta vagy hallotta ezeket a híreket, az rájöhetett, mit akartak ezzel elérni. A barátaim között zavart kelteni, és a segítséget keresőket visszatartani attól, hogy céljainkat és az általam nyilvánosságra hozott felismeréseket közelebbről megismerhessék. Minden eszközzel meg akarták próbálni, hogy a saját tevékenységemet és a Gröning-Szövetségét egyaránt megakadályozzák. Természetesen a dolgok másképp állnak, mint ahogyan előadják! Barátaimnak nincs szükségük arra, hogy magyarázkodjam, ők tudják, hogy én nem ígérek gyógyulást, és nem tanácsolok el senkit sem az orvosi kezelés igénybe vételétől.“

Különös a nyomozás késedelmes megindítása

Gröning igy folytatta a barátainak: „1952-ben felmentettek. Nem különös, hogy a „Kuhfuss eset“-et, amiről már 1949/1950-ben tudomásuk volt, csak az 1951/1952-es eljárásnál hozták fel ellenem, noha az iratok már akkoriban ismertek voltak?! Nem feltűnő, hogy egy ellenem felújított bírósági tárgyaláshoz a nyomozást pontosan abban az időpontban indították meg, amikor az 1953. november 22-én Murnauban életre hívott Gröning-Szövetséget a nyilvánosság elé terjesztették? Ugyanis a rendőrség 1954 januárja óta számos közösségvezetőt és barátot, valamint szövetségi tagot kihallgatott és felügyelet alatt tartott.“

A vád elleni tanúkat elutasitják, a vád mellett tanúskodókat szívesen fogadják

Az eljárás előkészületei két éven át húzódtak. Bruno Gröning védelmét jelentősen megnehezítették. Majdnem minden felmentő tanút elutasítottak, a vád tanúit azonban bebocsátották. Bruno Gröning két egykori munkatársa is köztük volt: Eugen Enderlin és Otto Meckelburg. Különösen Meckelburg - az első eljárásban még maga is vádlott - élesen Gröning ellen fordult. Mindent elkövetett, hogy ártson neki. A gondatlanságból elkövetett emberölés a vádpontok között döntő szerepet játszott. Olyan esetről volt szó, ami Gröning számára való „menedzser ténykedésének“ idejében.

Ruth Kuhfuß esetének manipulálása

I1949. novemberében Emil Kuhfuss, a Sparkasse hivatalnoka 17 éves leányával, a kétoldali tüdőbajban szenvedő Ruthtal, résztvett egy Bruno Gröning előadáson. Gröning rögtön felismerte, hogy a lányon már nem lehet segíteni, és ennek megfelelően nyilatkozott egy ott lévő orvosnak. Meckelburg azonban hevesen ostromolta Gröninget, hogy foglalkozzon az esettel. Így jött létre az előadás után egy személyes találkozás Bruno Gröning és Ruth Kuhfuss között. Gröning bátorságra buzdította a lányt és rábeszélte az apát, hogy kilenc nap után keressenek fel egy szakorvost. Ezzel azt akarta elérni, hogy a leány, aki az orvosokról hallani sem akart többé, ismét orvosi felügyelet alá kerüljön. Erre az apa ígéretet tett.

A rákövetkező időkben lebonyolódó levelezéseket Meckelburg intézte, és ezek egyáltalán nem jutottak el Bruno Gröninghez. Csak 1950 májusában hallott ismét Ruth Kuhfussról. Az apa a közbeeső időben könyörgő leveleket írt Gröningnek, és kérte, hogy meglátogathassa. Meckelburg azonban nem adta tovább a leveleket, hanem önhatalmúlag - Bruno Gröning tudta nélkül - egy találkozást szervezett Kuhfuss úrral. Meckelburg csak röviddel a kitűzött időpont előtt értesítette erről Gröninget, és rávette, hogy elkísérje.

Később Meckelburg azt állította, miszerint Bruno Gröning ígéretet tett a lánynak, hogy meggyógyítja. Pedig ő volt az, aki meggyőzte az apát, hogy rábeszéli Gröninget a lány meggyógyítására. Meckelburg jó pénzforrást látott a Sparkasse hivatalnokában, amit ki akart használni, viszont ehhez szüksége lett volna Bruno Gröningre. E találkozás után azonban Gröning szakított Meckelburggal.

Az egyik súlyos vád, amit Gröning ellen emeltek az volt, hogy megtiltotta Ruthnak az orvosi kezelést. Ennek ellene szólt azonban az a tény amit a vád tanúi igazolni tudtak, hogy a lányt már első találkozásuk alkalmával ő maga küldte orvoshoz . Sőt, egy rádióbeszédében, 1949 őszén felhívta az emberek figyelmét az utóvizsgálatok szükségességére. A segítséget kérőknek állandóan azt tanácsolta, hogy bízzanak meg az orvosukban.

Ruth Kuhfuß, akinek már a háta mögött egynéhány fájdalmas, de sikertelen gyógyeljárás volt, vonakodott attól, hogy további kezeléseknek vesse alá magát. 1950. december 30-án betegsége következtében elhúnyt.

Orvosi vizsgálat támasztja alá a gyógyulás kilátástalanságát

Orvosi szempontból Dr. med. Otto Freihofer egy szakvéleményben így nyilatkozott a Ruth Kuhfuß esettel kapcsolatban: „ Józan ésszel minden laikusnak arra a meggyőződésre kell jutnia, amint azt Säckingen úr az egészségügyi hivatal részéről nyilatkozta is, miszerint a gyógyulás – tekintettel az orvosi lelet szerint várhatóan válságosra forduló igen súlyos állapotra - emberi számítás szerint kilátástalan volt. Épp így minden becsületesen gondolkodó orvosnak, aki a legújabb orvosságok birtokában nem akar lemondani a természet erőiről, a müncheni Lydtin professzor szakvéleményéhez kell csatlakoznia miszerint 1949. novembere előtt a gyógyulásnak még nagy valószínűsége nem lehetett. éleményem szerint már az is több, mint csodálatos, hogy a beteg egyáltalán 1950. december 30-ig élt, ami azt jelenti, hogy Gröning hatására még élethaladékot kapott. Összefoglalva szakvéleményemet azzal szeretném lezárni, hogy a következő állítások, miszerint „a gyógyulási kilátások fennálltak“, „a beteg Ruth Kuhfuß életét meg lehetett volna hosszabbítani, ha Gröning úr soha nem jutott volna a közelébe“ - nem bizonyíthatóak és ezért nem is felelnek meg az igazságnak.

Félresikerült bírói ítélet 

A tárgyalásra 1957. július végén München és vidéke bíróságának esküdtszéki termében került sor. A gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában felmentették Bruno Gröninget, de a természetgyógyászati törvények elleni vétek miatt 2000 márka pénzbüntetésre ítélték.

Noha az ítélet az első pillanatban pozitívnak tűnt, számára nem volt elfogadható, hiszen egyenlő volt működésének végleges betiltásával. Ügyvédje hibájából, aki az ítéletet sokkal pozitívabbnak ítélte meg, mint Gröning, nem ő fellebbezett, hanem az államügyész. A második tárgyalás 1958. január közepén zajlott le ismét Münchenben.

A Gröning-Szövetség

Remény a tevékenység folytatására az egyesületen keresztül

Hogy a gyógyítási tilalom ellenére sok embert elérhessen, Bruno Gröning már az ötvenes évek elején közösségeket hívott életre. Ott előadásokat tartott és csak arra törekedett, hogy tudását továbbadja a segítséget keresőknek.

Törvényi védelem és tekintélyes vezetőség

1953. november 22-én megalapította Murnau/Seehausenben a Gröning Szövetséget, mint csúcsszervezetet. Egyesületként jegyezték be, hogy ezáltal Bruno Gröningnek törvényes védelmet nyújthassanak. Ezzel akarták a további konfliktusokat a természetgyógyász törvénnyel szemben végérvényesen megakadályozni.

A Gröning Szövetség elnökségi tagjai közé tartozott többek között gróf Zeppelin, gróf Matuschka, Anny Freiin Ebner von Eschenbach, Hermann Riedinger építésügyi főtanácsos és Konstantin Weisser igazgató, eleinte Rudolf Bachmann is, mint alapító tag, akitől azonban a Szövetség hamarosan megvált. Az elnök életre szólóan Bruno Gröning lett.

A jegyzőkönyvvezető haszonlesése győz a betegek érdekei felett

A Szövetség jegyzőkönyvvezetője a heidelbergi újságíró, Egon Arthur Schmidt lett. Ő már Herfordban is szoros kapcsolatban állt a „Csodadoktor“-ral, és megalapítója volt a Ring der Freunde Bruno Grönings (Bruno Gröning barátok gyűrűje) nevű egyesületnek. Ez azonban nem Bruno Gröning elképzelése szerint működött, és hamarosan fel is oszlott. Akkoriban Bruno Gröning Schmidttől is elvált, mert az adományok egy részét elsikkasztotta.

1952-ben Schmidt újra Gröninghez fordult és beismerte, hogy hibázott. Kérte, hogy a mű felépítésénél újra segíthessen. Bruno Gröning ismét alkalmazta őt, mint munkatársat. Így Schmidtnek többször is lehetősége nyílt arra, hogy bebizonyítsa, miszerint valóban a betegek javát akarja, nem pusztán az anyagi haszonszerzés hajtja.

1955-ben Gröning véglegesen szakított Schmidttel, miután az felfogásán nem változtatott. Most is igyekezett Gröning tehetségéből hasznot húzni, a válás után Schmidt arra törekedett, hogy pert indítson ellene. Önkéntes munkájáért utólag pénzt akart kicsikarni.

Ki van kiért – a szövetség Gröning tevékenységéért vagy fordítva?

A Szövetség üzleti vezetését Konstantin Weisser és Hermann Riedinger vette át. Ez sokat ígérőnek tűnt, mivel a közéleti dolgokban jártas emberek voltak, és képzettségük a Bruno Gröning műnek előnyére szolgált volna. De ez azt a veszélyt is rejtette magában, hogy mivel Gröning nem állt azon a képzettségi fokon, mint ők, az egyszerű munkással szemben fölényben érezhették volna magukat.

Idővel a dolgok valóban ebbe az irányba fejlődtek, és egyre inkább nehezükre esett, hogy elfogadják, amit Bruno Gröning mondott. Úgy tűnt, elfelejtették, hogy a Szövetség nemcsak Bruno Gröning nevét viselte, de őmiatta is alakult meg. Általuk a Gröning-Szövetség egyre jobban öncélúvá vált. Eredeti céljukat, hogy a szenvedőknek segítsenek, teljesen elvesztették szemük elől. Úgy tűnt, mintha nem akarták volna elismerni, hogy Gröning volt az, aki által a gyógyulások bekövetkeztek, nem pedig a Gröning-Szövetség.

Így a Gröning-Szövetség az ellentéte lett annak, aminek tulajdonképpen lennie kellett volna. Annak a számára, akinek a nevét viselte, a Szövetség börtön lett, és ahelyett, hogy szabaddá tette volna, egyre jobban korlátok közé szorította.

Az első bírósági tárgyalás a gyógyítási tilalom körül (1951-1952)

Gröning tevékenysége orvosi értelemben gyógyitásnak minősül-e ?

Vádemelés gyógyítói tevékenység engedély nélküli folytatása miatt

Bruno Gröning 1951/52-ben állt először bíróság előtt engedély nélküli működésért. 1949-ben tevékenységét a bajor belügyminisztérium szeretetszolgálatnak tekintette, most azonban orvosi szempontból a gyógyítási tevékenységekhez sorolta be.

Vádat emeltek ellene, hivatkozva az 1939-ben kiadott természetgyógyász törvényre, amely a gyógyászatban addig érvényes szabadságot megszüntette, és a gyógyítást az akkori nemzetiszocialista orvosok kezébe adta.

A gyógyítási törvény megsértése vagy meg nem sértése 

Bruno Gröninget mind a két bírósági fokon felmentették. A müncheni tartományi törvényszék elnöke 1952 márciusában kiadott:

„A bíróság helytelennek találná egyoldalú szakvélemények alapján a vádlott elítélését. Mert egyáltalán kétséges, hogy Bruno Gröning tevékenysége a természetgyógyász törvények közé sorolható-e, miután működése egy még alig felkutatott területre vonatkozik.”

Bár Bruno Gröninget a fellebbezési tárgyaláson felmentették, de működését éppen a természetgyógyászati törvények értelmében jelölték meg:

„A vádlott engedély nélkül és anélkül, hogy orvosi működésre jogosult lett volna, olyan tevékenységet folytatott, amelyben emberek betegségeit, szenvedéseit és testi bajait gyógyította, enyhítette, ami viszont a természetgyógyászati törvények keretei közé tartozik. [...]“

A vétkességet kizáró tévedés egyenlő a tevékenység betiltásával

Az ítélet folytatása: „A vádlott elítélése azonban azért nem következhetett be, mert objektíven megítélve, gyógyítási tevékenysége közben vétkességet kizáró tévedésben volt, és így nem szándékosan cselekedett.“

Tehát Bruno Gröning állítólag a vétkességet kizáró tévedésben járt el, ami törvényszékis tárgyalás útján tisztázódott, de ez, a felmentés ellenére egyenlő volt a gyógyítási tilalommal.Így ettől kezdve Bruno Gröningnek tudnia kellett, hogy tevékenysége a természetgyógyászati törvények értelmében gyógyításnak minősül, és mint ilyen, tilos. Működésének igazi jellegét, aminek folytán cselekedete orvosi szempontból semmi esetre sem jelent gyógyítási tevékenységet, nem ismerték el.

A csalók megtűrése

Bruno Gröning mindenkinek megadja a lehetőséget a visszafordulásra

Kikényszerített fizetés – a munkatársak megmutatják igazi arcukat

Egyre többen közeledtek Bruno Gröninghez, a támogatás ürügyén. Sokukat azonban csak az érdekelte, hogy tehetségéből jó üzletet nyerjenek. Úgy látszott, hogy ő az ilyen embereket különösen vonzotta. Ha céljukat nem érték el, vagy Gröning szakított velük, akkor megpróbálták hosszadalmas eljárással fizetésre kényszeríteni.

Ìgy pl. Hülsmann asszony, aki férjével együtt 1949 márciusában Bruno Gröninget hálából a fiuk meggyógyításáért Herfordban befogadta. Miután kiderült, hogy Gröningen nem tudott pénzt keresni, vádat emelt ellene a munkaügyi bíróságnál. Azt az időt, amíg Gröning nála lakott, órabérben felszámolta, és utólagosan követelte. Ezt Bruno Gröningnek élete végéig havi részletekben kellett kifizetnie. De ez nem volt egyedi eset. Akkori munkatársai ilyen és hasonló módon mutatták meg igazi arcukat.

„Szükség volt arra, hogy ilyen emberek is legyenek, különben nem derült volna ki, hogy milyen ember az illető”

De miért engedte Bruno Gröning annyira közel magához ezeket a vélt segítőket? Miért nem zárkózott el az ilyen üzletelőktől? 1950. augusztus 31-én Münchenben tartott előadásában így nyilatkozott erről a kérdésről: „Amit az emberek eddig megkíséreltek,s az volt, hogy ennek a kis embernek a tudásán és tehetségén pénzt keressenek. Azt gondolták, hogy aranybányát találtak. Részben volt lehetőségük pénzt keresni, de hála Istennek hasznuk belőle nem volt. Kell, hogy legyenek ilyen emberek is, és pedig azért, hogy kiderüljön, ki az ember, hogy az ember holttesteken gázol keresztül, és nem kérdezi, hogy kell-e a betegnek segíteni. Vannak, akik holttesteken átlépnek, akiktől nyugodtan ott fekhetnek a betegek. Ezek az emberek soha sem érdeklődtek ez után, soha sem hagytak ki semmiféle alkalmat, hogy a közelemben lehessenek.Tudom, felteszik a kérdést, igen, ha ez az ember olyan sokat tud, miért nem tudta ezt is, talán valójában semmit sem tud. Hogy én valójában mit tudok, azt Önök egymás után majd megtudják. De ennek így kellett lennie. Ez az anyag hiányzott ehhez az építményhez, hogy mindnyájuk számára szabad legyen az út.“

„… akkor mindenki tudni fogja, hogy kik ök“

Grete Häusler, Häusler (1922-2007), Bruno általi meggyógyított, Bruno Gröning munkatársa éveken át és a „Bruno Gröning-Baráti Kör“ alapitója a következő esetet írja le a Hier ist die Wahrheit an und um Bruno Gröning (Ez az igazság Bruno Gröningről) Amikor egyszer Bruno Gröningtől elbúcsúztam, minden jót kívántam neki, és ezt mondtam: „Gröning úr, minden jót kívánok Önnek, kívánom, hogy a működéséhez nyugalma legyen, és egyetlen hamis munkatársa se akadjon.” Nagy meglepetésemre azt válaszolta: „Nagy tévedés, ennek így kell lennie!” Annak idején ezt nem értettem, de megmagyarázta, miért kellett mindezt eltűrnie és kibírnia. Nagy titkot ismertetett meg velem: „Tudom, hogy mi van egy emberben. Ha viszont azt mondanám, hogy ez egy hazug, csaló, tolvaj, akkor senki sem hinné el nekem. Mit csináljak? Ezeket az embereket magamhoz kell vonzanom, a jót tanítani nekik, megmutatni a megtéréshez vezető utat, ugyanakkor lehetőségük van hazudni, csalni és lopni is. Ha ezt ennek ellenére megteszik, akkor mindenki tudja, kik ők valójában. Akkor egészen közel engedem őket magamhoz, és nem vagyok gyáva, akkor küzdök.“

Új utak és zsákutcák

Üzletelők Gröning körül

Egy önjelölt Gröning menedzser exkluzív igényekkel

Köszönetképpen a felesége gyógyulásáért a wangeroogei üzletember Otto Meckelburg támogatni szerette volna Bruno Gröning tevékenységét és konkrét terveket tett le az asztalra gyógyközpontok létrehozására. Bruno Gröning ebbe beleegyezett és Meckelburg lett a „menedzsere”.

December végén mindketten felkerekedtek Wangerooge felé. Itt, a Meckelburg által szervezett rendezvényeken Gröning beszélt az összegyűltekhez és ez számos gyógyulást eredményezett. Teljesen megbízott az egykori KZ- parancsnokban . Az 1950 január 8-án hitelesített nyilatkozatban Gröning jövőbeni működését teljesen Meckelburgra bízta:

„Gröning úr beleegyezik Meckelburg úr tervébe és kötelezi magát, hogy személyét ehhez a tervhez teljes mértékben rendelkezésre bocsátja. Ugyanakkor kötelezi magát, hogy a Meckelburg úr által létesítendő egyesületnek - alapításához és későbbi működtetéséhez is - minden támogatást megad, és azon kívül minden tőle telhetőt megtesz, hogy a nevezett célt szolgálni tudja. Ezt az elkötelezettséget, a fentiekben megnevezett célkitűzés érdekében, Gröning úr vállalja Meckelburg úr, valamint az alapított egyesület mellett. Ezen kívül Gröning úr kötelezi magát, hogy nem támogat más személyt vagy kört. Tevékenységét csak az egyesület keretén belül, és csak Meckelburg úr beleegyezésével gyakorolhatja.“

Meckelburg még januárban megalapította a Verein zur Erforschung Gröningscher Heilmethoden (A Gröning-féle gyógymódot kutató Egyesület). Ő maga lett az üzletvezető, havi 1000 DM keresettel. Bruno Gröning nem kapott semmit. Kiderült, hogy Meckelburg nem tartotta magát a megállapodásokhoz. Gröningben csak pénzforrást látott, és gúnyosan „az istálló legjobb lová” -nak nevezte őt. Számára a betegek nem léteztek. Gröninget magához kötötte ezzel a szerződéssel, és a „Csodadoktor“-nak azt kellett tennie, amit ő mondott.

Csak 1950 júniusában sikerült Gröningnek Meckelburgtól megszabadulnia, amire az bosszút esküdött. „Elkapom még Gröninget, és minden csontját összetöröm.“

Egy természetgyógyász előadás - javaslatokkal

Ezek után Gröning néhány hónapot együtt dolgozott a müncheni természetgyógyásszal, Eugen Enderlin-nel, aki Traberhofban meggyógyult, és felajánlotta Gröningnek, hogy praxisában előadásokat tarthat. De róla is kiderült, hogy csak az üzlet érdekelte. Nem segíteni akart , csak tőkét kovácsolni a „Gröning fenomén“-ből. Év végén Gröning megvált tőle is, és az 1952/53-ban felújított együttműködés hasonló okok miatt szintén meghiúsult.

Egy gyógyító karrierista

A rákövetkező időkben Bruno Gröning Gräfelfing-ben, a weikersheimi panzióban tartott előadásokat. Kurt Trampler újságíró szállást biztosított számára, és megszervezte az összejöveteleket. Már 1949 ősze óta ismerte Gröninget. Annak idején egy müncheni újság riportereként jött Traberhofba, és anélkül, hogy remélte volna, láb-panaszából kigyógyult. Hálából megírta a Die große Umkehr (A nagy megtérés) című könyvét, és a hatóságoknál kiállt Gröning mellett. Hasonlóan, mint Enderlinnél, a gräfelfingi előadásokat is sokan látogatták. Hihetetlen gyógyulások történtek. De a Tramplerral való kapcsolat is véget ért. Egyik napról a másikra úgy gondolta, hogy már eleget tanult Gröningtől, szakított vele, és mint gyógyító, önállóan kezdett működni.

Traberhof – Tömegroham Rosenheimben

Minden nap közel 30 000 segítséget kereső ember gyűlik össze 1949 szeptemberében Gröning elött

A heidelbergi vizsgálatok lezárása után, 1949 augusztusában Bruno Gröning figyelme Dél- Németország felé fordult. Meg akart szabadulni a személye körül keletkezett zűrzavartól, és egy Rosenheim közelében lévő nyugodt, privát birtok területére vonult vissza. Eleinte sikerült tartózkodási helyét titokban tartania. De miután az újságok először tudósítottak Bajorországba való megérkezéséről, nagy tömegek rohanták meg a környéket.

Kb. 30 000 ember áramlott naponta a rosenheimi Traberhofba. A sajtó, a rádió, újságok számoltak be erről. Sőt filmet is forgattak az eseményekről. A címe „Gröning“ volt, és a körülötte lezajló eseményeket dokumentálta.

Bibliai jelenetek

Szeptember második hetében a Zeitungsblitz c. újság egy külön kiadásában így számol be: „Időközben mintegy tízezren gyűltek össze, akik a rekkenő hőségben órák óta arra a nagy eseményre vártak, hogy Bruno Gröning megjelenjen a balkonon. Ekkor Bruno Gröning beszélt a tömeghez, és kisugározta gyógyító erejét. Az emberek szorosan egymáshoz préselődve álltak, hogy teljes mértékben élvezhessék a „Heilstrom“-ot. Már jelentkeztek az első reakciók a tolószékben ülő és más súlyos betegeknél. A vakok ismét láttak, ismét felemelkedtek a járni nem tudók, a bénák ismét megmozgatták merev végtagjaikat. Emberek százai számoltak be arról, hogy beteg testrészeiken a fájdalmak felerősödtek, szúrást, nyomást, bizsergést vagy megmagyarázhatalan könnyedséget éreztek, vagy azt, hogy fejfájásuk hirtelen megszűnt.“

De nemcsak a Traberhofban került sor bibliai jelenetekre. Mindenütt, ahol Gröning megjelent, viharos gyorsasággal vették körül a betegek. Anita Höhne A ma szellemgyógyászai című könyvében így írja le a Gröning körül kialakult helyzetet: „Amikor Gröning még csak beharangozta jövetelét, már megkezdődött a zarándoklás.“ Tipikusak azok a jelenetek is, amelyeket Rudolf Spitz újságíró figyelt meg az 1949 szeptemberében Gröningnél tett látogatása során.

„Este 7 órakor emberek ezrei várakoztak a Sonnenstrassén. 22 óra 30 perckor még mindig ott voltak. A háború öt éve alatt sokmindent megéltem, de akkora megrázkódtatást soha, mint ebben a négy órában, amikor Bruno Gröninggel szemben ülve megtapasztalhattam a szenvedés és nyomorúság borzalmas parádéját. Epilepsziások, vakok, bénák mankóikkal nyomakodtak hozzá. Anyák emelték béna gyermekeiket Gröning felé. Egyesek elájultak, jajgatás, segítségért való könyörgés, kérések, sóhajok hallatszottak mindenfelől.“

Az állami szervek beismerik jóindulatukat

Anita Höhne Rudolf Spitz újságírót idézi tovább: „Egy másik müncheni újságíró, Dr. Kurt Trampler is megfigyelte a tolószékeikben ülő betegeket, bénákat, nagy tömegeket a Rosenheim melletti Traberhof-ban, ahol Gröning annak idején lakott. Trampler, mint a Münchner Allgemeine riportere jelent meg – az az újságíró, aki csak azt hitte el, amit saját maga látott és hallott: ‚Most egy hangot hallottunk az erkélyről, ami nem Gröningé volt, és az ablak irányába igyekeztünk. A müncheni rendőrfőnök, Pitzer beszélt az összegyűlt emberekhez. Beszámolt arról, hogy fájdalmas isiásza, ami éveken keresztül kínozta, Bruno Gröning jelenlétében nagymértékben enyhült. Pitzer nem olyan ember, aki hiszékenységre hajlamos, de amit saját magán megfigyelt, azt bizonyítani is tudja. Most nyilvánosan kiállt Gröning mellett. Hagen úr, CSU képviselő, hasonló kijelentéssel követte őt.‘“

Sőt a bajor hatóságok is jóindulatúak voltak Göninggel szemben. 1949. szeptember 7-én a Münchner Merkur napilap „Jóindulat Gröninggel szemben“ címszó alatt így nyilatkozott: „Dr. Erhard miniszterelnök egy hétfői sajtókonferencián kijelentette, hogy nem lehet egy ilyen „rendkívüli egyéniség“-nek, mint Bruno Gröning, a működését paragrafusok miatt meghiúsítani. Véleménye szerint Bajorországban ennek engedélyeztetése nem fog nehézséget okozni.“

A bajor belügyminisztérium lapzártakor közölt ismertetése szerint Bruno Gröning gyógy-tevékenységének vizsgálata a követezőket eredményezte: „Tevékenységét szabad szeretetszolgálatnak kell tekinteni, és ennek megfelelően a természetgyógyászati törvény szerint engedélyezésre nincs szükség.“

Hitelrontás után a gyógyulások orvosi dokumentálása felé fordulnak

A Traberhof-ban nagy zűrzavar alakult ki Gröning személye körül. Sokan érkeztek olyanok is, akik képességéből üzletet akartak csinálni. Ártottak jó hírének és tekintélyének, és ez a hatóságok távolmaradását eredményezte. Amikor ez az állapot lehetetlenné vált, Gröning visszavonult a bajor hegyekbe. A gyógyhelyek felépítéséhez akart néhány ajánlatot megvizsgálni. Célja az volt, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, ahol a segítséget kérők rendezett körülmények között gyógyulhatnak meg. A heidelbergi minta szerint az orvosoknak az általuk szervezett elő- és utóvizsgálatokkal kell a megtörtént gyógyulásokat dokumentálniuk.

A „Gröning fenomén“ és az orvosok

A heidelbergi orvosi vizsgálat ígéretesnek tűnik a szakértői jóváhagyás szempontjából

Ebben a herfordi időben kezdték el Gröning gyógyítási sikereit felülvizsgálni a Revue című újság egészségügyi munkatársai. A marburgi pszichológus Dr. H. G. Fischer egy külön újságíró stábbal utazott Herfordba. Elbeszélgetett a gyógyultakkal, és meglepetéssel állapította meg, hogy Gröning módszere valóban sikeres volt. Ezért a Revue elhatározta, hogy hozzájárul a „Gröning fenomén“ tudományos alapon való tisztásához. A heidelbergi egyetemi klinika kapta a megbízást arra, hogy kivizsgálja a „Csodadoktor“ gyógymódjait.

Bruno Gröning beleegyezett Fischer javaslataiba, mert a vizsgálatok kedvező lefolyása esetére pozitív szakértői véleményt ígért. Bruno Gröning remélte, hogy utat talált ahhoz, hogy szabadon működhessen.

Gyógyulások az orvosok szeme láttára – „Bruno Gröning nem sarlatán“

Július 27-én kezdődtek a vizsgálatok. Azok a személyek, akiken tudását be kellett bizonyítania, a betegeknek abból a köréből kerültek ki, akik mintegy 80 000 kérő levélben fordultak hozzá. Ehhez még hozzájött a heidelbergi Ludolf-Krehl Klinika néhány paciense. Először mindnyájukat alaposan kivizsgálták, és megállapították a diagnózist. Ezek után kerültek Gröninghez, rajtuk kellett megmutatnia módszerét. Ennél más orvosok is jelen voltak. Tanúi lehettek annak, hogyan szűntek meg a betegségek, sőt gyakran spontán gyógyulások is történtek. A klinikán tartott utóvizsgálatok igazolták a gyógyulásokat. Még a gyógyíthatatlannak tartott Bechterew kór is gyógyítható.

A Revue újság által megjelentetett szakvélemény-ben Dr. Fischer nyomatékosan kijelentette, hogy Bruno Gröning nem sarlatán, hanem született tehetségű lelki orvos. Ezzel próbálta saját szemszögéből a „Gröning fenomént“ megmagyarázni, anélkül, hogy igazat adott volna neki.

Gröning megtagadja az üzletelést

A végleges szakvéleményt az eredmények kiértékelése után akarták kidolgozni. Biztosították Bruno Gröninget, hogy szabad utat kap működéséhez. Eközben Fischer professzor és von Weizsäcker úr (akinek a védnöksége alatt állt az egész vállalkozás) javaslatot tett gyógyintézetek létesítésére, ahol Bruno Gröning az orvosok mellett működhetett volna. A betegek kísérését és kiválasztását azonban maguknak akarták biztosítani.

Ezzel kapcsolatban Bruno Gröning így nyilatkozott: „Mindezek alapján a Fischer professzor által megállapított pénzügyi feltételek számomra nem voltak elfogadhatóak. Természetesen erről sok megbeszélést folytattunk, sőt azokkal az urakkal is, akik ezt finanszírozni szándékoztak. Fischer professzor javaslataival nem tudtam egyetérteni, ezért elutasítottam, és pedig azért, mert 1. ellentétben vele én semmiféle anyagiakkal nem rendelkeztem, így nem vállalhattam olyan pénzügyi kötelezettségeket, amelyeket nem tudtam volna teljesíteni. 2. soha nem gondoltam arra, hogy ebből a tervből anyagi hasznot húzzak. Ezért mindez számomra lehetetlen követelés volt. Azon kívül csak azt akartam tenni, ami a hívatásom, hogy a segítséget kérőknek segíthessek. Csak ezért akartam a pszichoterapeuták rendelkezésére állni, de ebből az ügyből soha sem akartam üzletet csinálni.“

A szakértői jóváhagyás hiánya és törvénnyel való konfliktus kialakulásának lehetősége

Bruno Gröning elutasító viselkedése miatt a professzorok elvesztették az iránta való érdeklődésüket. A megígért szakértői véleményt sohasem állították ki. Ahelyett, hogy szabad működést biztosítottak volna számára, még több akadályt gördítettek az útjába. A vizsgálatok folyamán gyógymódját „kezelés“ és „páciens“ kifejezésekkel látták el, és orvosi működésként értékelték. Ezzel meg is határozták a természetgyógyászati törvénnyel való ellentétet.

1949 – a nyilvánosság gyújtópontjában

Bruno Gröning működése Herfordban

Betegek és segítséget keresők ezrei vették körbe Gröninget

A kilencéves Dieter Hülsmann már hosszú ideje ágyban fekvő beteg volt. Előrehaladott izomsorvadásban szenvedett, és az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Miután Bruno Gröning foglalkozott a kisfiúval, a gyermek ismét képes volt járni. Hülsmann mérnök, akit fia hirtelen gyógyulása fellelkesített, kérte a vendéget, hogy maradjon továbbra is náluk. Más betegeket is meg akart hívni– mondta Hülsmann –, hogy a csodadoktor segítsen rajtuk.

Bruno Gröning elfogadta az ajánlatot, és a házat egyre több gyógyulásra váró kereste fel. Egyre többen hallottak a Gröning körüli csodálatos gyógyulásokról. Nem telt sok időbe, és neve ismertté vált. Az újságok beszámoltak a „Csodadoktor“-ról, és az angol szektorban napi téma lett. Ezrek áramlottak a Wilhelmsplatz-ra, és tömegek lepték el a házat.

Manfred Lütgenhorst, a Münchner Merkur napilap újságírója többek között így írt 1949. június 24-én: „Amikor délelőtt 10 óra 30-kor megérkeztem Herfordba, a Wilhelmsplatzon a kis kétemeletes ház előtt kb. 1000 ember gyűlt össze. Elmondani is nehéz, milyen nyomorúságos képet nyújtottak. Számtalan béna ült tolószékben, másokat hozzátar-tozóik támogattak, vakok, süketek, anyák béna és gyengeelméjű gyermekeikkel karjukban, öreg nénikék és fiatal emberek tolakodtak, sóhajtoztak. Majdnem 100 autó, teherautók, buszok tömege parkolt a ház előtt, valamennyien messziről jöttek.”

Bénulások, gyomorbántalmak, vakság: „Gröning úr rámnézett és most ismét egészséges vagyok.“

Manfred Lütgenhorst folytatja:„ ,Gondolják, hogy meggyógyulnak?‘ - kérdeztem a betegeket. Ők bólintottak. ,Tegnap kellett volna, idejönnie’ - válaszolta egyikük ,Gröning úr Viersenben volt, Rheinlandban, és itt az udvarban öt béna volt jelen, mindnyájan egészségesen mentek haza. Távgyógyítás – az udvar gyógyította meg őket.’ A többi beteg igazolta ezt a tényt.

Továbbmentem a tömegben, és lejegyeztem az emberek csodálatos beszámolóit. Ez már mind elég volna ahhoz, hogy kitöltsön egy könyvet. Amikor rágyújtottam egy cigarettára, mellettem egy fiatalember így szólt: ,Kérem, adjon nekem is egyet!‘ Egyenruhát hordott, és úgy nézett ki, mint aki Oroszországból tért haza. Adtam egyet neki. Rágyújtott és nagy lelkesedéssel mondta: ,Látja, mindent tudok újra magam csinálni.‘ S eközben elkezdte a jobb karját ujjaival együtt mozgatni és eközben jobb lábát is. ,Önt is Gröning gyógyította meg?‘ – kérdeztem. ,Igen, Oroszországban az egész jobb oldalam megbénult. Gröning úr csak rám nézett, és most újra teljesen egészséges vagyok, ezt még most sem tudom felfogni.‘ Boldogan mozgatta a végtagjait.

Egy csoport felé igyekeztem, ahol emberek egy kb. 40 éves fehérhajú nőt vettek körül Hallottam, amikor az asszony ezt mondta: ,Engem is Gröning úr gyógyított meg. Súlyos gyomorfekélyem volt, egyre soványabb lettem, és a fájdalmaktól már nem tudtam aludni. Tizenketten voltunk egyszerre Gröningnél. [...] Rám nézett és úgy tűnt, mintha a fekély, mint egy kő, a földre hullott volna. Azóta nincsenek fájdalmaim, egyre hízom, és a röntgenfelvételek egyértelműen kimutatták, hogy a fekély eltűnt. Az orvosi vizsgálati bizottság rendelkezésére álltam. Mondhatom Önöknek, nagyon csodálkoztak!‘

Az asszony tovább folytatta elbeszélését: ,De ez még mind semmi. Múlt héten egy vak ember tartózkodott itt az udvaron. Több napon és éjszakán át várakozott. Miután én többször jövök ide, feltűnt nekem. Megszántam szegényt és meghívtam enni. Nem, hárította el. ,Nem mulaszthatom el azt a pillanatot, amikor Gröning úr kijön.‘ Ekkor hoztam neki egy zsemlét, és azt mondtam, hogy majd gondoskodom róla, hogy valaki kivigye őt a pályaudvarra. ,Senkire sincs szükségem, mert én egyedül fogok menni a pályaudvarra.‘ Ezután saját szememmel élhettem meg. Gröning úr kijött, és a fiatalember felkiáltott. ,Ismét látok!‘ Valóban, a fátyol eltűnt a szemei elől. Leírta nekem, milyen táskát tartottam a kezemben. Ezt mondta: ,Ott megy egy autó, ez és ez a rendszáma.‘ És ahogy kijelentette előre, egyedül megtalálta az utat l a pályaudvarra. A körülállók mind sírtak az örömtől.‘”

Gyógyítási tilalom a hatóságok és az orvostársadalom részéről

Nem tartott sokáig, és a hatóságok – különösen az egészségügyi hatóság – megvizsgálták az ügyet. Kialakult egy vizsgáló bizottság, és Bruno Gröninget eltiltották a gyógyítástól. Néhány befolyásos orvos kimondottan ellensége lett. Mindent megmozgattak, hogy működésében akadályozzák, és követelték, hogy vesse alá magát egy tudományos vizsgálatnak. Hogy mi húzódott meg a tilalom mögött, világosan látható az irányt megszabó résztvevő orvosok következő kijelentéseiből. „Gröning bebizonyíthatja azt, amit csak akar, a gyógyítási engedélyt úgysem fogja megkapni.“ „Az orvosok szakmai becsületét sérti, ha Gröninggel szóba állnak.“ Június végén véglegesen el kellett hagynia Herfordot. Minden igyekezete meghiúsult, hogy gyógyítási engedélyt kapjon.

Életrajza és életének döntő állomásai

Előkészületek a későbbi működésre

Ráerőltetett és félbehagyott tanulmányok

Az általános iskola ötödik osztálya után Bruno Gröning kereskedői szakképzésbe kezdett. Ezt azonban két és fél év után apja nyomására kénytelen volt abbahagyni. A pallér azt akarta, hogy fia hozzá hasonlóan építészeti szakmát tanuljon. Ácsnak taníttatta, de itt sem juthatott el a záróvizsgákig. A háború utáni zűrzavaros gazdasági helyzet nem tette lehetővé. Negyedévvel inasidejének befejezése előtt a cég megbízások hiányában bezárt. A rákövetkező időkben különböző tevékenységekkel foglalkozott. Egon Arthur Schmidt így ír a következő időkről:

„Minden munka sikerült amibe belefogott“

„Azonkívül különböző munkatársai, mint különleges ismertetőjelről számoltak be arról; hogy bármilyen munkához is nyúlt, az mind sikerült neki; órák, rádiók javítása, vagy lakatosmunkák. A műszaki dolgokban különösen ügyes volt. Soha sem vonakodott a legdurvább, a testileg legnehezebb munkák elvégzésétől sem. Kikötőmunkásként ugyanúgy húzta a kötelet, mint társai. Nem rejtette véka alá, hogy ez hozzátartozott ahhoz az úthoz, amely őt a mélységen átvezette, hogy eljusson a magasságba. Egy régi kínai közmondás mondja: „Aki sohasem ment mocsáron keresztül, abból nem lehet szent.“ Régebbi munkatársaitól fennmaradtak bizonyítványok, amelyek közül az egyik nemrég a kezembe került és ebben az állt, hogy egy éves közös munka után ennek a munkásnak Bruno Gröning volt a legrendesebb, legjobb munkatársa, akivel valaha is együtt dolgozott, és az elképzelhető legjobb emlékei vannak róla.“

Esküvő és családi sorscsapások

Huszonegy évesen megházasodott. De felesége egyáltalán nem értette meg őt. Egy polgári családi élet korlátjai közé akarta kényszeríteni, és gyógyításait hóbortnak tekintette. 1931-ben és 1939-ben született fiai, Harald és Günter, mindketten 9 éves korukban haltak meg. Noha számtalan ember gyógyulhatott meg Bruno Gröning által, Gertrud Gröning nem hitt férje gyógyerejében. Nem rá bízta a gyerekeket, hanem az orvosokra. De a hagyományos orvoslás nem tudott rajtuk segíteni. Mindkét fiú kórházban halt meg, Harald 1940-ben Danzigban, Günter 1949-ben Dillenburgban. Bruno Gröning számára ez volt élete legnagyobb sorscsapása. Évekkel később is megkönnyezte, ha fiairól beszélt.

A két világháború közötti időszak előkészület volt későbbi működéséhez. Jó néhány rossz tapasztalatot kellett elkönyvelnie, hogy az embereket minden élethelyzetükben megérthesse, és bajaikban velük érezhessen.

Lövés helyett segíteni – a fronton és a hadifogságban

A második világháborúban, 1943-ban behívták a Wehrmachtba. Ott nézeteltérései támadtak feletteseivel. Amiatt, hogy vonakodott emberekre lőni, a hadbírósággal fenyegették meg. Végül mégis a frontra kellett mennie. Megsebesült, orosz hadifogságba került és 1945-ben, mint hazájából száműzött került Nyugat-Németországba.

Bruno Gröninget a háborús idők alatt csak az a vágy fűtötte, hogy minél többet segíthessen. Sőt a fronton is megragadott minden alkalmat, hogy társaiért és a civil lakosságért bevesse magát.

Egy orosz faluban lehetővé tette az éhhalál küszöbén lévő embereknek, hogy hozzájussanak a hadsereg élelmiszer-készletéhez. A fogság alatt bajtársainak jobb ruházatot, élelmet és jobb szállást harcolt ki. Sok embert gyógyított meg, akik felpuffadtak az éhezéstől. A háború borzalmai között egy embert sem ölt meg, de számtalannak segített.

Válás és az emberekhez való odaadás

1945-ben kiszabadult a fogságból, a hesseni Dillenburgban új egzisztenciát épített fel, és családját is odahozatta. Miután a második fiú is meghalt, és felesége minden segítésre irányuló tevékenységét meg akarta tiltani, elvált tőle. Kötelességének érezte, hogy a gyógyító erőt, amivel rendelkezett, minden emberhez eljuttassa. Azt mondta: „Nem egyes emberekhez tartozom, hanem az egész emberiséghez.“

1949 elején útja a Ruhr-vidékre vezetett. Egyesek beszámolói következtében mind többen figyeltek fel Bruno Gröningre. Házról házra járt, mindig oda, ahol szükség volt rá. Így működött kis körben, amíg 1949 márciusában elfogadta egy herfordi mérnök meghívását, hogy látogassa meg a fiát.

Gyermekkora és ifjúsága

Megverték, csúfolták, nem értették meg – egy gyermek, aki más mint a többiek

Menekülés egy keményszívű környezetből a természetbe: „Itt megtapasztalhattam Istent“

Bruno Gröning 1906. május 30-án született Danzig-Olivában, August és Margarethe Gröning hét gyermeke közül a negyedikként. Szülei már korán felfigyeltek fiuk különleges voltára, pl. félénk állatok, mint pl. nyulak, őzek maguktól odamentek hozzá és hagyták magukat megsimogatni.

Minél idősebb lett Bruno Gröning, környezete annál idegenebb lett számára. Gröning azt mesélte, hogy otthon néha kékre-zöldre verték. Ahogy elmondta, az ütések nem fájtak, de meg nem értettnek érezte magát.

Környezetének keményszívűsége miatt kiközösítve, a kis Bruno a természetbe menekült. Jobban vonzódott az állatokhoz, fákhoz, bokrokhoz, mint némely emberekhez. Gyakran órákra eltűnt az erdőben.

„Itt megtapasztalhattam Istent. Minden bokorban, fában és minden állatban, sőt még a kövekben is. Órákon keresztül álldogáltam elmélyülve – tulajdonképpen az idő megszűnt számomra - és mindig úgy éreztem, mintha egész bensőm kitárulna a végtelenség felé.“

A vele hasonló korúak verekedéseiben soha sem vett részt. Így ő lett a gonosz gúnyolódások tárgya, akit megvertek és büntettek, mer tő más voltg, mint atöbbiek.

Szívesen látott gyógyulások embereknél és állatoknál

Idővel felismerhetővé vált Bruno Gröning lényében az, aminek köszönhetően a nyilvánosság rivaldafényébe került. Jelenlétében emberek és állatok, gyógyultak meg. Különösen az első világháborúban kereste fel gyakran a kórházakat, ahol őt szívesen látták. Ha megjelent, a sebesültek jobban érezték magukat, és sokan meggyógyultak. Betegek is üzentek édesanyjának, azzal a kéréssel, hogy jöjjön el hozzájuk a kis Brunóval. A családban és ismerősök körében szívesen fogadták a kisfiú gyógyító képességét.

Vágyakozás az önállóság után

Bruno Gröning így ír életrajzában. „Már kis- koromban megszabadultak jelenlétemben szenvedéseiktől a beteg emberek, és gyerekek, de felnőttek is veszekedéskor, ingerült állapotban néhány szavamtól teljesen megnyugodtak. Már gyerekként észrevettem, hogy a félénk, vagy rosszindulatúnak tartott állatok hozzám jóindulatúak és szelídek voltak. Ezzel szemben a szülői házzal való kapcsolatom különös és feszült volt. Ezért hamarosan teljes önállóságra törekedtem, hogy kikerülhessek a meg nem értettségből, amit családom irányomban tanúsított.“

Bruno Gröning (1906-1959)

Társadalmi ellentétes vita egy rendkívüli emberről

1949-ben Bruno Gröning neve egyetlen éjszaka leforgása alatt a német nyilvánosság reflektorfényébe került. A sajtónak, rádiónak, hiradónak állandó témája lett. A fiatal köztársaság lélegzetvisszafojtva figyelte a „Csodadoktor“ körüli eseményeket - ahogyan hamarosan nevezték őt. Filmet készítettek róla, tudományos vizsgálóbizottságot hívtak egybe, a hatóságok egészen a legfelsőbb grémiumig foglalkoztak Bruno Gröning esetével. A nordrheinwestfáliai szociális miniszter pert indított ellene a természetgyógyász törvény megszegése vádjával. A bajor miniszter ellenben azt mondta, hogy egy ilyen „kivételes jelenség“ működését nem szabad paragrafusok közé szorítani. A bajor belügyminiszter „önálló szeretetszolgálatnak“ nevezte Gröning működését.

A teljes néprétegben heves vitát váltott ki Bruno Gröning esete. Az érzelmi hullámok a magasba szöktek. Papok, orvosok, újságírók, jogtudósok, politikusok és pszichológusok - mindnyájan Bruno Gröningről beszéltek. Csodálatos gyógyításai egyesek szerint egy felsőbb hatalom kegyelmi ajándékai voltak, mások sarlatánságnak minősítették. De a gyógyulások tényét orvosi vizsgálatok igazolták.

Világméretű érdeklődés egy egyszerű munkás iránt

Bruno Gröning 1906-ban született Danzigban A háború után üldözöttként Nyugatnémetországba emigrált, egyszerű dolgozó volt. A legkülönbözőbb munkákból tartotta fenn magát; volt ács, gyári- és kikötői munkás, táviratkihordó, gyengeáramú szerelő. Most hirtelen ott állt a nyilvános érdeklődés kö-zéppontjában. Csodagyógyításainak híre hamarosan elterjedt az egész világon. Minden országból jöttek betegek, kérőlevelek és ajánlatok. Gyógyulást keresők tizezrei keresték fel működési helyeit. Forradalom kezdődött az orvostudományban.

Tiltások, bírósági eljárások és profitéhes munkatársak szorításában

De az ellenfelek is megjelentek. Befolyásos orvosok, egyházi funkcionáriusok, jogtudósok és egykori munkatársak mindent megmozgattak, hogy Bruno Göning működését megakadályozzák. Megtiltották, hogy gyógyítson, pert indítottak ellene. Minden törekvése, hogy működése rendezett körülmények között történjék, meghiúsult, részben az iránytadó társadalmi erők ellenállása, részben munkatársainak tehetetlensége vagy profitéhsége miatt. Amikor Bruno Gröning 1959 januárjában meghalt, az utolsó per éppen folyamatban volt. Az eljárást beszüntették, érvényes ítéletet soha nem hoztak ellene. De sok kérdés nyitott maradt.