Szakítás a Gröning-Szövetséggel

Ideje a károkkal elszámolni

A szűklátókörű bürokrácia tétlenül nézi Gröning pénzbírságát

1957. októberében vita kezdődött Bruno Gröning és a Gröning Szövetségvezetősége között, amelynek kicsinyes bürokratizmusa nagyon ártott Bruno Gröningnek. A vitához az okot a perben meghozott ítélet adta, aminek következtében Bruno Gröningnek rövid időn belül 2000 márka büntetést kellett volna kifizetnie. Miután ő működéséért nem fogadott el pénzt és ezért nem rendelkezett elegendő pénzügyi fedezettel, a Szövetség már az eljárás kezdetén elhatározta, hogy fedezi a keletkező kiadásokat. De az, hogy a pénzbüntetés ebbe tartozik-e, az elnökségen belül vitatott volt. Hosszadalmas bürokratikus úton meg akarták vizsgálni, hogy a Szövetség egyáltalán köteles-e a 2000 márkát kifizetni. Csak ezután akartak azzal foglalkozni, hogy honnan és hogyan szerezzék meg a pénzt. Így előre látható volt, hogy a szükséges pénz Bruno Gröninghez – ha egyáltalán megkapná is – csak későn jutna el. A Szövetség tétlenül nézte, hogy Bruno Gröningnek börtönbe kell mennie, ha a büntetést nem tudja kifizetni. Emiatt nyílt vitára, végül szakításra került sor köztük.

Hamis barátok 

Bruno Gröning így írt 62 oldalon át A Szövetség ténykedésének egyenlege c. összefoglalójában: „Ha ma összehasonlítom régebbi- (az üzletelő Meckelburg, Enderlin, Schmidt és Hülsman) és jelenlegi- (a Szövetség elnökségi tagjai) környezetemet, ugyanaz a végeredmény. Most is ugyanaz történt, mint korábban. Ma is azok az emberek, akik a legjobb barátaimnak tűntek, hasonlóan viselkedtek, mint a barátaim annak idején. Akkor piszkos kezű ügyeskedők csaptak be engem. Ma a legjobbnak látszó barátaim tagadtak meg, akik nyugodtan elnézték, hogy - a perek, az ítéletek és amiatt , hogy nem kaptam segítséget, amiatt, hogy autó nélkül nem látogathattam meg a közösségeket, amiatt hogy a sajtó üldözése ellen semmit sem tettek, azzal, hogy csak zavart keltettek, azzal, hogy senki sem volt jelen amikor olyanokra lett volna szükségem, akik hagyományos tudásukkal és közéleti helyzetüknél fogva támogathattak volna és szükségem is lett volna a támogatásukra, - nem jöhetett létre az, ami miatt itt vagyok ezen a földön.

Egyikük sem vetette be magát, hogy harcoljon értem, senkinek sem volt bátorsága igazán kiállni értem. Semmi sem történt. Kicsinyes bürokráciával egyik határozatot hozták a másik után. Senki sem állt ki igazán értem, senki sem szállt síkra annak érdekében, hogy végre megszabadítson a perek folyamán ezektől a harcoktól, - a sajtó ellen, egy segítőért, egy autóért, piszkolódás és rágalmazás ellen stb. stb. Senki sem állt mellém, hogy tehessem azt, amiért itt vagyok ezen a földön, hogy megismertessem az embereket az életerővel és hitre vezessem őket.

Arra, hogy ehhez nyugalomra van szükségem, és nem akadályozhatnak egyfolytában világi, külső behatások, hogy igazi védősáncra van szükségem ahhoz, hogy zavartalanul működtessem azt, amit kaptam, arra nem gondolt senki, sem a barátaim, sem azok közül, akik a barátaim akartak lenni. Ez pedig szégyenletes és számomra csalódás.

- Az üzletelők hasznot akartak húzni belőle, rossz emberenként ismerték fel őket.
- A Gröning-Szövetség barátai túlságosan lagymatagok , egykedvűek, kényelmesek, nem akarom azt mondani, hogy rosszakaratúak.

De az eredmény ugyanaz. Nem lettem szabad. Sok barát a Szövetségből nem tartotta meg ígéretét, minden intézkedésük csak engem kötött gúzsba.“

A szövetség csődje

Weisser visszalépett, és a Gröning-Szövetség, amelyet soha sem sikerült egyesületként bejegyeztetni, röviddel ezután felbomlott. Ennek a helyére lépett a Verein zur Förderung seelisch-geistiger und natürlicher Lebensgrundlagen (Egyesület a lelki-szellemi- és természeti alapokon nyugvó élet elősegítésére). 1958-ban jött létre és elnöke Németországban Erich Pelz, Ausztriában pedig Alexanader Loy lett. De ez az utolsó, még életében alapított egyesület sem tudott megfelelni Bruno Gröning elvárásainak. Az alapszabályban még a neve sem került említésre.