A „Gröning fenomén“ és az orvosok

A heidelbergi orvosi vizsgálat ígéretesnek tűnik a szakértői jóváhagyás szempontjából

BrunoEbben a herfordi időben kezdték el Gröning gyógyítási sikereit felülvizsgálni a Revue című újság egészségügyi munkatársai. A marburgi pszichológus Dr. H. G. Fischer egy külön újságíró stábbal utazott Herfordba. Elbeszélgetett a gyógyultakkal, és meglepetéssel állapította meg, hogy Gröning módszere valóban sikeres volt. Ezért a Revue elhatározta, hogy hozzájárul a „Gröning fenomén“ tudományos alapon való tisztásához. A heidelbergi egyetemi klinika kapta a megbízást arra, hogy kivizsgálja a „Csodadoktor“ gyógymódjait.

Bruno Gröning beleegyezett Fischer javaslataiba, mert a vizsgálatok kedvező lefolyása esetére pozitív szakértői véleményt ígért. Bruno Gröning remélte, hogy utat talált ahhoz, hogy szabadon működhessen.

Gyógyulások az orvosok szeme láttára – „Bruno Gröning nem sarlatán“

Július 27-én kezdődtek a vizsgálatok. Azok a személyek, akiken tudását be kellett bizonyítania, a betegeknek abból a köréből kerültek ki, akik mintegy 80 000 kérő levélben fordultak hozzá. Ehhez még hozzájött a heidelbergi Ludolf-Krehl Klinika néhány paciense. Először mindnyájukat alaposan kivizsgálták, és megállapították a diagnózist. Ezek után kerültek Gröninghez, rajtuk kellett megmutatnia módszerét. Ennél más orvosok is jelen voltak. Tanúi lehettek annak, hogyan szűntek meg a betegségek, sőt gyakran spontán gyógyulások is történtek. A klinikán tartott utóvizsgálatok igazolták a gyógyulásokat. Még a gyógyíthatatlannak tartott Bechterew kór is gyógyítható.

A Revue újság által megjelentetett szakvélemény-ben Dr. Fischer nyomatékosan kijelentette, hogy Bruno Gröning nem sarlatán, hanem született tehetségű lelki orvos. Ezzel próbálta saját szemszögéből a „Gröning fenomént“ megmagyarázni, anélkül, hogy igazat adott volna neki.

Gröning megtagadja az üzletelést

A végleges szakvéleményt az eredmények kiértékelése után akarták kidolgozni. Biztosították Bruno Gröninget, hogy szabad utat kap működéséhez. Eközben Fischer professzor és von Weizsäcker úr (akinek a védnöksége alatt állt az egész vállalkozás) javaslatot tett gyógyintézetek létesítésére, ahol Bruno Gröning az orvosok mellett működhetett volna. A betegek kísérését és kiválasztását azonban maguknak akarták biztosítani.

Ezzel kapcsolatban Bruno Gröning így nyilatkozott: „Mindezek alapján a Fischer professzor által megállapított pénzügyi feltételek számomra nem voltak elfogadhatóak. Természetesen erről sok megbeszélést folytattunk, sőt azokkal az urakkal is, akik ezt finanszírozni szándékoztak. Fischer professzor javaslataival nem tudtam egyetérteni, ezért elutasítottam, és pedig azért, mert 1. ellentétben vele én semmiféle anyagiakkal nem rendelkeztem, így nem vállalhattam olyan pénzügyi kötelezettségeket, amelyeket nem tudtam volna teljesíteni. 2. soha nem gondoltam arra, hogy ebből a tervből anyagi hasznot húzzak. Ezért mindez számomra lehetetlen követelés volt. Azon kívül csak azt akartam tenni, ami a hívatásom, hogy a segítséget kérőknek segíthessek. Csak ezért akartam a pszichoterapeuták rendelkezésére állni, de ebből az ügyből soha sem akartam üzletet csinálni.“

A szakértői jóváhagyás hiánya és törvénnyel való konfliktus kialakulásának lehetősége

Bruno Gröning elutasító viselkedése miatt a professzorok elvesztették az iránta való érdeklődésüket. A megígért szakértői véleményt sohasem állították ki. Ahelyett, hogy szabad működést biztosítottak volna számára, még több akadályt gördítettek az útjába. A vizsgálatok folyamán gyógymódját „kezelés“ és „páciens“ kifejezésekkel látták el, és orvosi működésként értékelték. Ezzel meg is határozták a természetgyógyászati törvénnyel való ellentétet.

Dokumentarfilm

Dokumentumfilm:
"A fenomén
Bruno Gröning"

Vetítések időpontjai a világ több városában

Grete Häusler-Verlag

Grete Häusler Verlag: Könyvek, újságok, CD-k, DVD-k, naptárak nagy választéka

fwd

Tudósok is szót kapnak: Érdekes nézőpontok Bruno Gröning tanításáról