Utolsó útja

Bruno Gröning 1959. január 26-án Párizsban elhúnyt

Diagnózis: előrehaladott állapotú gyomorrák

1958 késő őszén Bruno Gröning második feleségével, Josettel, akivel 1955 májusában kötött házasságot, Párizsba utazott, hogy az ottani rákspecialistával, Dr. Pierre Grobonnal megvizsgáltassa magát. A többször megismételt röntgenfelvételek szerint előrehaladott állapotú gyomorrákja volt. Grobon azonnal meg akarta operálni, de Bruno Gröning ezt elutasította.

Visszatért Németországba, és előkészítette a közösségek karácsonyi ünnepségeit. December 4-én magnetofonra beszélt, hogy azt mindenütt lejátszhassák a karácsonyi ünnepségeken. Ezután ismét Párizsba ment feleségével. Eközben Dr. Grobon értesítette Dr. Bellangert, a híres ráksebészt, akinek klinikáján a Henner utcában, nem messze a Montmartre-tól, dec. 8-án került sor a műtétre. Az orvosok számára az eredmény megdöbbentő volt, sokkal rosszabb, mint amit a röntgenfelvételek alapján feltételeztek.Már nem volt operálható. A sebet azonnal bevarrták.

Megdöbbentően gyors felépülés

Josette Gröning így ír erről. „Az orvosok számára érthetetlen volt, hogy Bruno külseje alig árult el valamit szörnyű belső fájdalmairól. Nem tudták megérteni, hogy még normálisan tudott lélegezni, hogy anyagcseréje az utolsó hetekben is kifogástalanul működött, vérképe sem mutatott semmi rendellenességet. A betegség ilyen előrehaladott állapotában a beteg a legcsekélyebb táplálék felvételénél állandóan hány és súlyos szenvedések közben lassan éhen hal. Brunonál ez nem így volt.“

Az orvosok legnagyobb csodálkozására hamarosan felépült, és visszatért Németországba, ahol részt vett a karácsonyi ünnepségeken. 1959. január közepén az újonnan megalapított egyesület elnökeivel három napon keresztül megbeszélést folytatott és meghatározta, hogyan építsék fel a Művet. Az elnökök nem is sejtették, hogy ez volt vele az utolsó találkozásuk.

Operáció Párizsban egy hatalmas zivatar kiséretében

Am 21. Januar flog er wieder nach Paris. Wegen Verschluss des Dickdarmbogens war eine Operation unumgänglich. Am 22. Januar 1959 um 9.00 Uhr vormittags – zur gleichen Stunde, als in München die fellebbezési tárgyalás elkezdődött – operálták meg ismét. El kellett viselnie mindazt, amit számtalan ember elkerülhetett az ő segítségével, sajátmagán azonban nem volt szabad segítenie.

Amikor azon a reggelen az altatás hatására még mélyen aludt, hirtelen heves vihar támadt Párizs felett. Felesége így számolt be: „A következő természeti jelenség is nagyon különös volt. 1959. január 22-én, amikor férjem még narkózisban volt, egy hirtelen keletkező vihar, villámlásokkal és dörgésekkel kísérve, elsötétítette Párizs derült egét. Olyan sötét lett, hogy a nappal ellenére is lámpát kellett gyújtani. A kórházi nővér nem győzött csodálkozni ilyen heves zivatar láttán. .Az operáció utáni napokon Bruno hőmérséklete, vérnyomása, érverése teljesen normális volt. Két alkalommal fel is kelt és kiült egy fotelbe.“

„Teljes belső elégés“

25-én kómába esett, és a következő napon, 1959. január 26-án 13 óra 46 perckor a Henner utcai klinikán Bruno Gröning elhúnyt rákban, ahogy az orvos a halotti bizonyítványban igazolta. Valóban rák volt ez? Dr. Bellanger a második operáció után azt mondta: „Bruno Gröning testében borzalmas, teljes belső elégés ment végbe. Számomra talány, hogyan tudott így ilyen sokáig élni és méghozzá anélkül, hogy borzalmas fájdalmakat kellett volna elszenvednie.“

Bruno Gröning már évekkel azelőtt így nyilatkozott: „Ha megtiltják nekem a működést akkor elégek belülről.“

Megemlékezések

Hogy Bruno Gröning hogyan viselte el ezt a keserű sorsot, egy levél tanúsítja, amelyet Dr. Grobon 1959. február 26-án írt az özvegynek: „Ez teljesen természetes [az orvos Bruno Gröninggel szemben tanúsított áldozatkészsége és igyekezete], és mondhatom, hogy hatalmas támaszt jelentett Bruno Gröning bátorsága, akaratereje és különleges személyisége. [...] “

Dr. Bellanger egy 1974 decemberében írott levelében csodálatát fejezte ki Bruno Gröning iránt. „Bruno Gröning szeretőszívű, értékes ember, aki kiállt önmagáért, és méltósága még ma is csodálatraméltó, tekintettel szenvedésére és halálára.“

A hamvasztást után már nem születik végleges ítélet

Bruno Gröning holttestét a párizsi krematóriumban hamvasztották el, és az urnát a dillenburgi Waldfriedhofban temették el.

A pert a vádlott elhalálozása miatt elintézettnek tekintették, végleges ítéletet sohasem hoztak.

A gyógyulást és a segítséget mindenki sajátmaga megtapasztalhatja

A „herfordi csodadoktor“, aki az emberek ezreinek hozott gyógyulást, magányosan és elhagyatva halt meg egy kis párizsi utcában. Miért kellett ennek így történnie? Miért kellett olyan kínosan szenvednie? Miért nem tudott sajátmagán segíteni?

Grete Häusler (1922-2007), gyógyult, hosszú éveken át munkatársa Bruno Gröningnek, és a „Bruno Gröning Baráti Kör“ alapítója, írja Az üdvöt megismerni, ez az igazságcímű könyvében: „Bruno Gröning a Földön eltöltött rövid ideje alatt nagyon sok jót nyújtott. A segítségadás és gyógyítás adottságát a bölcsőjébe helyezték. Mindenütt, ahol megfordult, csodálatos dolgok történtek, amit ésszel nem lehetett megmagyarázni. 1949 májusában vált ismertté. A herfordi nagy gyógyulások után külföldön és belföldön mindenütt csak róla beszéltek, de mégis három hónapra gyógyítási tilalmat kapott. Üldözték, pert indítottak ellene, meg akarták büntetni és elítélni. Mért? Kinek tett ártott? Senkinek sem, de az emberek ezreinek tett oly sok jót, amit senkitől sem kaphattak volna. Ártatlanul akarták őt büntetni! Meg akarták vonni tőle azt, amit Isten ajánlott fel neki – segíteni az embereknek! Keserűen kellett ezt a gonoszságot kihordania Párizsban a Rue Henner utcai klinikán! Nagy fájdalmak közepette égette el belsőjét a Heilstrom, amit nem volt szabad továbbadnia. Az emberi törvény akarta ezt neki Németországban megtil-tani. Vádlottként állt a bíróság előtt mindezen hazugságok és rágalmazások alapján, mint egy betörő. Csendben és egyedül, egy barát sem tudott róla, hordta ki az emberek szenvedéseit. És ez a kihordás nem volt hiába! Ennek így kellett történnie, másképpen nem volt lehetséges, hogy segítsen az embereknek.“

Az Azért élek, hogy az emberiség tovább élhessen cimű könyvében írja: „Nekünk embereknek, nagyon gondosan kell bánnunk az áldozat szóval. De itt, amikor Bruno Gröning Párizsban meghalt, ez a szó egész súlyosságában az igazság.“

Csak így volt lehetséges, hogy szavai beteljesedjenek, ahogy manapság ezt számtalan sikerbeszámoló igazolja. „Ha már nem leszek itt ezen a földön, mint ember, illetve, ha testemet már levetettem, az emberiség eljuthat odáig, hogy a gyógyulást és a segítséget mindenki sajátmaga megtapasztalhatja.“